Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//

10. rész

//A rész még nem került átírásra, egyenlőre eredeti állapotában olvasható//

Lépcső. Baromi sok lépcső. Csupán így tudnám jellemezni a roppantmód fárasztó utunkat felfelé a díszpáholyba. Még szerencse, hogy kviddicsezek, mert ha még így is majd kiköptem a tüdőmet, mi lett volna akkor, ha semmilyen sportot nem űzök?
Szerintem bele is haltam volna. Egyre csak mentünk felfelé és felfelé egy csomó ideig.
Lépcsőzés ide, lépcsőzés oda, az már csak biztos, hogy baromira megérte! Remek innen a kilátás a pályára, és innen fogja valaki kommentálni az egész mérkőzést, sőt mi több, majd még a kupát is itt fogják átadni a nyertes csapatnak, de a vesztes csapat is be fog jönni, így testközelből láthatok majd igazi híres remek kviddicsjátékosokat . Le is ültem rögtön az első sor közepére, majd mellém pattantak le a többiek is. Pontosan a félpályánál helyezkedett el a páholy, velünk szemben óriási eredményjelző táblát szereltek fel, amin egyenlőre még csak hirdetések szerepeltek.
Egész hamar érkeztünk, a díszpáholyban rajtunk kívül még csak egy Winky nevű házimanó tartózkodott, történetesen Barty Kupor manója, akivel beszélgettünk is egy kicsit. Szegény manónak folyamatosan el kellett takarnia a kezével a szemét, ugyanis rettentően fél a magasságtól.
A következő fél órában viszont mindenki kezdett beszállingózni. Itt ült többek között a Cornelius Caramel, a mágiaügyi miniszter, a bolgár miniszter, Ludo Bumfolt, aki a meccs kommentátori feladatát látta el, illetve nagy sajnálatunkra Malfoyék is, akik azért lehettek itt, mert Lucius Malfoy nagymértékű adománnyal támogatta a Szt. Mungón. Kupor viszont nem akart megjelenni, annak ellenére, hogy a tériszonyos manója itt foglalta neki a helyet. Amikor végre mindenki megérkezett, ( ugyebár Kuporon kívül ) kezdődhetett a kupadöntő a csapatkabalák bemutatkozásával. A bolgárok vélákat hoztak, emiatt a két oldalamon ülő Fredet és Georgeot úgy kellett visszafognom, hogy ne vessék magukat a mélybe. Melletünk Mr. Weasley is ezen ügyködött, ő Ront és Harryt próbálta visszatartani attól, hogy a vélák hatására kiugorjanak a díszpáholyból. Percyvel, Charlieval és Billel szerencsére nem voltak ilyen gondok, így nem kellett még rájuk is vigyáznunk.
Lucius Malfoynak is vissza kellett tartania a fiát, tekintetéből ítélve pedig nem éppen örült neki, hogy Dracoval is ilyen gondok vannak. Amikor lementek vélák, következhettek az írek kabalái. A következő pillanatban leprikónok özönlöttek be a pályára, különböző alakzatokban repültek, közben pedig ál-galleonokat szórtak. Azt, hogy a leprikónarany nem igazi pénz, és pár óra után eltűnik, nem sokan tudták, így szinte minden ember egymással versengve kapkodta fel a földről a hamis aranyakat. Amikor az írek kabalái is lementek, bevonult a két kviddicscsapat, először a bolgárok, majd utána az írek. A meccs kezdeténél elővettem az omniszkópomat, hogy jobban lássak, de a játékelemzést inkább nem kapcsoltam be, mert akkor csak lemaradnék az egész játékról. Amikor Troy belőtte az első gólt Írország javára, Harryt is figyelmeztettem, hogy le fog maradni az összes gólról, ha nem állítja vissza normálra a játék sebességét. Ő ugyanis játékelemzéssel nézte eddig, így értetlenkedve hallgatta Bumfolt kommentárját, hiszen ő úgy látta, hogy még másnál van a kvaff.
A meccs eszméletlen volt, biztosan állíthatom, hogy ilyen jó meccset még életemben nem láttam. Mondjuk az is igaz, hogy nem sok meccset láttam eddig, csak elsőben az összeset, másodikban meg tavaly csak azokat, amiken nem vettem részt, harmadikban pedig egyet sem, hiszen az egyetlen meccs, ami meg lett rendezve azelőtt, hogy kómába estem volna, azon én magam is részt vettem.
Sajnálatomra viszont az írek vezettek,. Már harminc nulla volt az állás, amikor Ivanova végre átfurakodott az ír hajtók védvonalán, és lőtt egy gólt. Hát, nem véletlenül ő az egyik kedvenc hajtóm. Ha nem is lőnek több gólt, ő már akkor is bizonyította, hogy nem véletlenül játszik a bolgár válogatottban.
A stadionban szinte mindenki levegőért kapott, amikor a két fogó, Krum és Lynch hirtelen függőlegesen átzúgott a hajtók között hihetetlen sebességgel. Az utolsó pillanatban Krum azonban kiemelkedett a zuhanásból, Lynch viszont már nem tudott, így ő teljes erővel a földbe csapódott. Harry, aki ezek után benyomta a visszajátszást és a játékelemzést, most közölte velünk, hogy a Vronszkij műbukást láthattuk. Amíg a medimágusok Lynchet vizsgálták, addig a játék szünetelt, kis idő múlva azonban újra felszállt a pórul járt fogó. A meccs közben egyszer a vélák elcsábították a bírót, akit egy medimágusnak kellett észhez térítenie. Ezek után le akarta küldeni a bolgár kabalákat, erre viszont a dühös bolgár játékosok leszálltak reklamálni a bírónak. Amikor többszöri felszólításra sem folytatták a játékot, akkor Musztafa bíró már büntetőt ítélt nekik, amit az írek értékesítettek is. A játék folytatódott, Ivanova gólját viszont sajnálatomra a bolgárok részéről nem követte több. Hát még az íreknél! Egymás után dobálták be a gólokat. Lassan már az sem segíthet rajtuk, ha Krum elkapja a cikeszt. Közben a kabalák kezdtek megvadulni, a vélák megmutatták igazi arcukat. Szó szerint. Arcuk csúf, kampós csőrű madácsőrré alakult, vállukból pikkelyes szárnyak nőttek ki, közben pedig tűzgolyókat dobáltak a leprikónok felé.
A játék ettől függetlenül is folytatódott. Az egyik ír terelő Krum felé küldött egy gurkót, aki azt nem tudta elég gyorsan kikerülni, így a száguldó labda arcon találta. Az orrából csak úgy dőlt a vér, vélhetően el is tört. Közben viszont Lynch egyszer csak megiramodott, és függőlegesen száguldott a föld felé. Krum úgy ahogy volt, vérző arccal repült utána eszméletlen sebességgel. Hamarosan kezdte utolérni Lynchet, így a két fogó immáron fej-fej mellett száguldott. Lynch megint nem tudott kiszállni a zuhanásból, így ő másodszor is a földön kötött ki. Krum viszont megint felemelkedett, kezében pedig ott ficánkolt az aranycikesz. Teljes káosz közepette ért véget a világkupa döntő. Azt, hogy Krum elkapta a cikeszt, végül kezdett feltűnni mindenkinek. De mindhiába, Írország ugyanis még így is győzött 170-160-ra.
Ezek után behozták magát a kupát a díszpáholyba. Szerencsésnek mondhatom magamat, illetve magunkat, hogy ilyen közelről is láthattam élőben. Hát még amiatt, ami ezután kövezkezett! Ugyanis a következő pillanatban Bumfolt felkomferálta a vesztes bolgár csapatot. Azt hittem, hogy ott kapok mindjárt szívrohamot. A kedvenc csapatom, a kedvenc játékosaim itt állnak mellettem! Kissé még csalódott voltam, hogy nem ők nyertek, de legalább Krum kapta el a cikeszt. Utánuk pedig beléptek a nyertes írek is, hogy átvegyék a nekik járó kupát.
Lynchet Moran és Conolly támogatták. A fogó ködös tekintete alapján agyrázkódása lehetett, de ez sem akadályozhatta meg a vigyorgásban amikor Troy és Quigley a magasba emelték a kupát. A tömeg mennydörgésszerűen ujjongott, én meg csak csodálattal néztem a híres kviddicsezőkre, akik mellettem álltak. Kezdett bennem erősödni az a cél, miszerint én is kviddicsező szeretnék majd lenni. Utána meg talán auror vagy bájitaltantanár. Vagy akár mindhárom, ebben a sorrendben. Hisz auror sem lehet az ember örökké...
Közben az ír csapat tagjai is elhagyták a páholyt, Bumfolt pedig odaadta az ikreknek a fogadáson nyert pénzüket. Mr. Weasley a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak a fogadásról Mrs. Weasleynek, ugyanis ő biztos teljesen kiakast volna emiatt. A stadion kezdett kiürülni, mi is éppen a lépcsőn baktattunk lefelé. Hát mit ne mondjak, kellemesebb az út lefelé, mint fölfelé volt. Amikor leértünk, csatlakoztunk a stadionból kifelé áramló tömeghez, és elindultunk az ösvényen visszafelé a sátrainkhoz. Ott még egyikünknek sem volt kedve lefeküdni aludni, így Mr. Weasley engedélyezett még nekünk egy-egy csésze kakaót, közben pedig őmaga szenvedélyes vitába bonyolódott Charlieval az előnyszabály hátulütőiről. Én az ikrekkel tárgyaltam ki a meccset, hozzánk csatlakoztak a többiek is. Kivéve persze Percyt. Mr. Weasleynek csak akkor jutott eszébe legközelebb az órára nézni, amikor Ginny elbóbiskolt és a padlóra löttyentett egy adag forró kakaót, akkor viszont rögtön ágyba parancsolt minket. Hermionéval és Ginnyvel elbúcsúztunk a többiektől és átmentünk a saját sátrunkba. Ott mindhármunknak már csak átöltözni volt erőnk, utána rögtön bedőltünk az ágyainkba, hogy kipihenhessük ezt a hosszú napot, ami fájdalmasan korán kezdődött el.

Mr. Weasley kiabálására ébredtünk fel mindhárman igen kevés alvás után.
-Lányok, keljetek fel! Gyorsan!
-Mi történt?- kérdeztem álmosan, miközben mindhárman a ruháinkért nyúltunk.- Máris reggel van?
-Nem, nincs és most hagyjátok a ruhákat, fogjatok egy dzsekit és futás!-Mr. Weasley ijedt hangjára rögtön felélénkültem és tettem amit kért.
-Menjetek fedezékbe!- szólt még ránk utána kirohant a sátorból. Amikor mindhárman kiléptünk, óriási káosz fogadott minket. Varázslók egy csapata, akiken csuklya és álarc volt, négy embert vittek lebegtetve, közben pedig felégettek mindent, ami az utukba került. A fiúkhoz csatlakozva futottunk az erdő felé. Valahogyan viszont egyik pillanatról a másikra elvesztettem őket. Egyedül bolyongtam az erdőben, amíg egy csapat emberbe nem botlottam. Azok viszont ugyanúgy csuklyások voltak, és az egyikük valahonnan felismert.
-Hé, az nem az a sárvérű Evans és a véráruló Black lánya?- kérdezte az a hangjából ítélve férfi.
-Ha jobban megnézem, az. Nézd csak a szemét!- szólalt meg egy másik.
-Játszadozzunk el vele- felelte nevetve a harmadik, mire mind a négyen elkezdtek közeledni felém ( ugyanis négyen voltak ). Én csak remegve álltam ott, ugyanis a pálcám valamilyen véletlen folytán a sátorban maradt.
-Az ilyen aljanép megérdemli a büntetést- szólalt meg a negyedik is.- Majd én. Crucio!- mondta rám ki az egyik főbenjáró átkot. Még sosem éreztem ilyen kínt. Sikoltottam a fájdalomtól, úgy éreztem, mintha az összes csontom lángolna. Azok négyen csak nevettek rajtam. Csak legyen már vége... De nem fejezték be. Egyre csak kínoztak, perceken át, én pedig kezdtem elveszteni a reményt, miszerint bárki is meghallhatott. Már csak egy utolsó reményem maradt...
-Expecto Patronum!- suttogtam a szeretteimre gondolva, s még ilyen kínok között is sikerült megidéznem pálca nélkül egy patrónust. Azt elküldtem, hogy keressen segítséget. A kutya alakú patrónusomat már megállítani nem tudták, engem elhallgattatni viszont igen. Egy egyszerű varázslattal némává tettek. Nem sokkal ezután viszont elhoppanáltak, mintha megijedtek volna valamitől, pedig senki sem közeledett, előttem pedig a kimerültségtől és a kínok okozta fájdalom maradékától elsötétült a világ.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Khm. Itt is lenne a következő rész. Az, hogy Leaht megkínozták, fontos volt a történet szempontjából, viszont még nem most lesz az, hogy kiderül, miért.
Jövőhét vasárnap hozom a következő részt, addig is, sziasztok!
(Belegondolva szinte minden rész végén leírom, hogy egy hét múlva lesz a következő rész. Hm. Ez még csak most tűnt fel. Na mindegy.)