5. rész

2.3K 101 11
                                    

//A rész még nem került átírásra, egyenlőre eredeti állapotában olvasható//

A téli szünet gyorsan eltelt. Végig a fiúkkal aludtam, ma már viszont vissza kellett mennem a saját szobámba, mivel visszajöttek a diákok otthonról.

Csütörtök van. Délután siettem megírni a házimat és megtanulni, mivel ma nyolckor kezdünk tanulni patrónust idézni Remussal. Este nyolc előtt 10 perccel Harryvel az oldalamon indultam a mágiatöri terem felé. Mikor odaértünk, Remus még nem volt ott. 5 perccel később viszont ő is megjelent. Egy ládát hozott magával.
-Mi ez?- érdeklődött Harry.
-Egy új mumus. Ennél jobb dementorutánzatot nem találunk. A mumus, ha meglát téged, Harry, nyomban dementorrá változik. Ezen majd minden alkalommal tudunk gyakorolni-magyarázta Remus.
-A varázslat, amire most megtanítalak titeket, az a mágia magasiskolája, és messze meghaladja a Rendes Bűbájos fokozat szintjét. A neve: patrónus bűbáj.
-És hogy működik?- kérdezte Harry. Én csak csendben megvártam, hogy Remus mindent elmagyaráz Harrynek, közben pedig a varázslat működését ismerve elkezdtem boldog emlékek után kutatni. Miután Harry is talált magának  egyet, elkezdtük ismételgetni a varázsigét.
-Expecto patronum, expecto patronum, expecto patronum.
Egyszer csak Harry és az én pálcámból is fehér köd lövellt ki.
-Nézd, Remus, sikerült!-lelkesültem fel.
-Megpróbáljátok egy dementoron is?-kérdezte Remus.
-Persze-mondta Harry. Ekkor a keresztapám rámnézett, majd amikor én is rábólintottam, felnyitotta a ládát. Abból egy dementor emelkedett ki.
-Expecto patronum- kiáltottuk Harryvel. Ő elájult, az én pálcámból ezüstös fal emelkedett ki. Csak akadozva hallottam anya sikolyait. Ekkor Remus visszaterelte a mumust a ládába.
Miközben a tőle kapott csokit ettem, ő felélesztette Harryt.
-Egyre rosszabbul viselem- mondta Harry, amikor végre felkelt- ilyen hangosan még sosem hallottam. És most Voldemort is beszélt.
Miután megbeszélték, hogy tovább próbálkozunk, Remus másodszor is felnyitotta a ládát.
Ismét ugyan az történt mindkettőnkkel.
-Az apámat hallottam-suttogta Harry elcsukló hangon, miután magához tért.- Életemben először hallottam a hangját. Szembeszállt Voldemorttal, hogy anyámnak legyen ideje elmenekülni- Sírt. Megpróbálta álcázni, de én észrevettem.
-Jameset hallottad?- kérdezte a keresztapám, mire felkaptam a fejemet. Sosem említette nekem, hogy ismerte James Pottert, és így valószínűsíthető, hogy Lily Pottert is.
-Igen...Miért?-kérdezte Harry- hiszen a tanár úr nem is ismerte az apámat.
Remus habozott. Végül megszólalt.
-Nos, ami azt illeti, ismertem. Barátok voltunk itt a Roxfortban. Figyeljetek!-szólt most már hozzám is-Szerintem elég volt mára. Ez egy nagyon nehéz varázslat.
-Nem!- tiltakoztunk Harryvel- Meg akarjuk próbálni mégegyszer-mondtam immár egyedül. Remus végül beleegyezett. Elkezdtem emlék után kutatni. De egyiket sem éreztem elég boldognak. Aztán beugrott valami. Mi van, ha nem is kell boldog emlék? Lehet, hogy elég, ha olyan valamire gondolok, ami boldoggá tesz, vagy olyan valakikre, akiket szeretek. Amikor Remus harmadszor is kinyitotta a ládát, elkezdtem koncentrálni. Fred, George, anya, Remus, az arany trió, a kviddicsezés, bájitalfőzés... Minden erőmet bevetve kiáltottam el magam.
-EXPECTO PATRONUM- ordítottuk Harryvel egyszerre. Az ő pálcájából most kitört az ezüstös árnyfal, ami az enyémből is eddig, velem viszont most nem ez történt. A pálcámból egy gyönyörű, ezüstös kutya jött elő. A dementor mumus megtántorodott, ekkor Remus ugrott elénk, comikulissimust kiáltva. Csattanás hallatszódott, a dementor pedig semmivé foszlott.
-Kitűnő!- szólt Remus, miközben odajött hozzánk.- Ezt nevezem ígéretes kezdésnek- mondta Harrynek. Ekkor rám nézett- Büszke vagyok rád, Leah. Még a  felnőtt varázslók közül sem tud mindenki patrónust idézni. Neked meg 14 évesen már harmadik próbálkozásra sikerült- ölelt át.
-Megpróbálhatom mégegyszer?- kérdezte Harry. A keresztapám viszont mostmár nem engedett.
-Ma már nem- rázta a fejét.- Ennyi bőven elég volt egy alkalomra.
Azzal a kezünkbe nyomott egy-egy jókora Mézesfalásbeli csokoládét.
-Egyétek meg az egészet, különben Madam Pomfrey kitekeri a nyakamat. A jövő héten folytatjuk. Maradhat a csütörtök este?
Miközben Harry bólintott, én megszólaltam.
-Én szerintem már nem jövök. Legalább jobban tudsz koncentrálni Harryre, nekem meg amúgy is nagyon sok a tanulnivalóm.
Remus beleegyezően bólintott, és közben mosolygott. Már a lámpákat oltogatta, amikor Harry egyszercsak megszólalt.
-Lupin professzor... Ha ismerte az  apámat, akkor Sirius Blacket is ismernie kellett.- Remus megpördült a tengelye körül. Én is meglepődtem Harry kérdésén, mivel nem tudom, hogy mi alapján feptételezi ezt.
-Ezt meg honnan veszed?- kérdezett vissza a keresztapám. Én is kíváncsian néztem a nálam egy évvel fiatalabb fiúra.
-Semmiből- mondta Harry- csak hát tudom, hogy ők is barátok voltak a Roxfortban.
Remus kicsit várt, majd válaszolt.
-Igen, ismertem. Legalábbis azt hittem, hogy iserem. Későre jár már, ideje lenne lefeküdnötök- köszönt el tőlünk. Harryvel együtt indultunk el a Griffendél-torony felé.
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○
A napjaim még a Remus különórái nélkül is egyre zsúfoltabbak lettek. A jövő évi RBF-ek miatt a tanárok egyre szigorúbbak, és egyre nagyobb házi feladat mennyiséggel láttak el minket. Emmellett Wood heti 5-re emelte a kviddicsedzések számát a közelgő Griffendél-Hollóhát meccs miatt. Ha megnyerjük, a második helyre kapaszkodunk fel.
Végre elérkezett a meccs napja. Érzem, jól fog sikerülni, hiszen Harry is visszakapta végre a Tűzvillámját.
Amikor kivonultunk a pályára, mennydörgésszerű tapsviharral fogadtak minket. Wood és a hollóhátas csapatkapitány, Davies kézfogása és Madam Hooch sípszava után végre felszállhattunk. Jót szórakoztam Lee kommentárján, amiben a Tűzvillámjainkat dicsőiti, és amibe McGalagony olyan sokszor beleszólt, majd kizártam ezt, és elkezdtem a játékra koncentrálni. Kis idővel később be is dobtam a meccs első gólját. Nem sokkal később már nyolcvan-nullára vezettünk. Én dobtam be az első gólom után még hármat, Angelina és Alicia pedig kettőt-kettőt. Ezek után viszont a Hollóhát észbekapva lőtt három gólt, így már csak ötven ponttal vezettünk.
Egyszercsak Cho sikolyát meghallva lenéztem. Három felfelé néző dementort láttam a füvön. Harryvel szinte egyszerre cselekedtünk.
-Expecto patronum!- kiáltottam a szeretteimre gondolva. Harry pálcájából hatalmas, ezüstszürke felhő robbant ki, az enyémből pedig a csodaszép ezüstös kutya jött elő. A következő pillanatban pedig Harry elkapta a cikeszt. Rögtön odarepültünk hozzá, és Angelinával és Aliciával együtt cuppanós puszit nyomtunk az arcára. Mikor leszálltunk, már egy csapatnyi Griffendél-drukker vonult be a pályára. Mindenki minket dícsért. Harry kapta a legtöbb gratulációt. Én épp mellette álltam, amikor egy hang csendült mögöttünk.
-Ez aztán patrónus volt a javából- mondta Remus.
-Meg se éreztem a dementorokat- újságolta boldaogan Harry. - Meg se szédültem tőlük!
-Megint sikerült, Remus! Én se éreztem meg őket egy kicsit se!- örvendeztem a keresztapámnak egy ölelés kíséretében.
-Ez azért lehet, mert azok nem is dementorok voltak. Gyertek csak!- vezetett ki minket a gratulálók köréből.- Alaposan ráijesztettetek Malfoyra...
Hogy mi? Ezt az egészet tejfölfej csinálta? A kis féreg. Amikor odaértübk hozzájuk, Malfoy, Crack, Monstro, és a mardekárosok csapatkapitánya, Marcus Flint  hevertek egymás hegyén-hátán a fűben, és kapkodva próbáltak kikecmeredni hosszú, fekete kámzsás köpenyeikből. Úgy tűnt, mintha Malfoy Monstro nyakában ült volna.
-Undorító, aljas trükk!- hallottam meg McGalagony hangját, aki dühtől lángoló arccal állt mellettük.- Gyáva, alantas szabotázs a Griffendél fogója és hajtója ellen! Büntetőfeladat mind a négyüknek, és 50 pont levonás a Mardekártól! Erről Dumbledor professzor is értesülni fog, erre mérget vehetnek! Tessék, már jön is!
Miután otthagytuk az ál-dementorokat, az ikrek hívtak oda magukhoz.
-Jössz velünk?- kérdezték egyszerre.
-Hova?- néztem rájuk értetlenül.
-Hát Roxmortsba! Megyünk bevásárolni a bulira- magyarázták meg.
-Hát persze, hogy megyek!- mondtam fellelkesülve. Miután átöltöztünk, és minden cuccunkat leraktuk, indultunk is a félszemű banya szobrához.
-Legyen a tied a megtiszteltetés, te csoda-hajtó- fordultak felém az ikrek. Én csak megforgattam szemem, majd megkocogtattam a pálcámmal a félszemű banya púpját.
-Dissendium- suttogtam, mire kinyílt a banya púpja. Emlékszem, amikor először használtuk ezt az átjárót, még gond nélkül mentünk le rajta, mostanra már viszont mindhármunknak le kellett görnyednünk. Nem sokkal később odaértünk a csapóajtóhoz, amin kimászva a Mézesfalás raktárában találtuk magunkat.

Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//Where stories live. Discover now