4. rész

2.4K 112 49
                                    

//A rész még nem került átírásra, egyenlőre eredeti állapotában olvasható//

Minden tanár azzal kezdte az óráit, hogy jövőre lesz az RBF vizsgák éve, ezért már idén el kell kezdenünk készülni rájuk. Ezt alátámasztva már az első órákon gigantikus mennyiségű házi feladatot kaptunk. És ez így folytatódott végig eddig a tanévben, csak annyi különbséggel, hogy egyre röbb házit adtak, illetve beadandót kértek.

Remus jóvoltából a sötét varázslatok kivédése óra szinte az összes diák kedvence lett. Kivéve persze a Mardekárosokat, ők továbbra is csúfolták őt a szegényes kinézete miatt, ilyenkor pedig az ikreknek kellett lefogniuk engem, hogy ne ugorjak nekik és átkozzam le a fejüket egyenként. Nagyon érdekes órákat tartott, nem úgy, mit tavaly Lockhart, vagy azelőtt Mógus, akiről közben amúgy is kiderült, hogy Voldemort szolgája. Az első éves SVK tanárunk kissé őrült egy nő volt, az ő órái sem voltak a legjobbak.

Haloweenkor nagy port kavart, hogy Sirius Black be akart jutni a kastélyba. Illetve be is jutott, a Griffendél klubhelyiségénél viszont nem jutott tovább, mert a Kövér Dáma nem engedte be. Azóta Harryt elkezdték mindenfajata ürüggyel elkísérgetni órákra. Elmondták nekem is, hogy Black rá vadászik, ezért nem néztem értetlenül, hogy miért követik a sebhelyes fiút mindenhova, viszont sajnáltam őt. Nem lehet túl jó minden órára így menni.

A Haloween utáni szombaton elérkezett a tanév első kviddicsmeccse, amit a Mardekár ellen játszottunk. Volna. Ugyanis a meccs előtti utolsó edzésen Oliver dühöngve közölte velünk, hogy Malfoy ,,sérülése" miatt a Hugrabugosokkal játsszunk. Úgyhogy ma a Hugrásokkal szemben álltunk fel.
Zuhogott az eső és orkán erejű szél fújt. Egyszóval, ideális kviddicsidő (hmmm... kicsit sem irónia).
Wood és Diggory kézfogása után csak leolvasni lehetett Madam Hooch szájáról a felszállásra felkészülni utasítást. Nem sokkal később egy távolinak hangzó sípszót lehetett hallani, mire mind a 14-en felröppentünk a levegőbe. Nem mondhatnám, hogy könnyű dolgunk volt. Egymást ést a labdát is alig lehetett látni, de azért jól teljesítettünk. Már 50 ponttal vezettünk, amikor a sípszó hangja szelte ketté a levegőt. Már hirtelen azt hittem, hogy Harry vagy Diggory elkapták a cikeszt, de nem ez történt, csupán Oliver időt kért. Miközben arról beszélt remek fogónkkal, hogy lassan ideje lenne elkapni a cikeszt, egyszercsak Hermione bukkant fel. Egy Leperex bűbájjal vízlepergetővé tette Harry szemüvegét, visszament a lelátóra, én meg átkoztam magamat, hogy hogyan nem jutott eszembe ez az egyszerű, de annál hasznosabb kis bűbáj. Miután felszálltunk, folytattuk a játékot. A szintet tartottuk, a gólokat ugyanúgy dobáltuk be, viszont Hugrabugos ellenfeleink sem voltak restek, így épphogy csak sikerült tartani az 50 pontos előnyt. Épp megkaparintottam a kvaffot és száguldottam a karikák felé, amikor hirtelen az eddiginél is hidegebb lett. Lenéztem, és rémületemre vagy száz dementor állt a füvön, felfelé nézve.
Ne, nem ájulhatok el megint... Azonban nem tehettem semmit sem. Újra felcsendültek az elmémben a nő kínkeserves sikolyai, most azonban beszédet is hallottam. Egy nő beszédét.
- Bemocskoltad a családot, te sárvérű szajha... mergérdemled a büntetést... utána a kis sárfoltot is elintézem... De előtte is.... Crucio!
Egy nő kacagása, majd egy másik sikolya, és elsötétült előttem a világ.

Amikor kinyitottam a szememet, egy hófehér szobában találtam magamat. A gyengélkedő... Már megint. A mellettem lévő ágy felől sutyorgást hallottam.
-Hogy nekem mennyire elegem van már a gyengélkedőből!- szólaltam meg, mire mindenki felém fordult. A mindenki alatt értem Aliciát, Angelinát, Ront, Hermionét, Fredet és Georgeot, illetve az ágyban fekvő Harryt. Az ikrek rögtön odapattantak hozzám, majd megelőzve kérdésemet, elkezdték elmesélni, hogy pontosan mi is történt velem és Harryvel. Tehát... Miután elájultam a dementorok miatt, leestem a seprűmről, szerencsémre azonban az alattam repülő Fred el tudott kapni. A seprűm viszont Harryével együtt belerepült a fúriafűzbe.
-Hát felébredtél- jött oda az ágyamhoz aggódó arccal anya. Várjunk csak!
-Anya?- néztem rá kérdő tekintettel.
-Dumbledor felajánlott nekem egy állást, úgyhogy Madam Pomfreynak segítek itt a gyengélkedőn- magyarázta meg nekem ittlétét. Ekkor beugrott valami. A megkínzott nő... Hiszen ha én is ott voltam a megkínzásánál, másképp elég nehezen emlékeznék rá, az a nő biztos anya volt... Csak tudnám, hogy ki miatt kínozta meg őt az a másik nő. Úgy döntöttem, inkább nem firtatom. Előbb utóbb úgyis megtudom, hogy ki az apám, aki vélhetőleg okozója volt anya kínzásának...

Még maradtak volna a többiek mesélni, azonban  Madam Pomfrey mindenkit kiparancsolt. Úgyhogy Harryvel egyedül maradva beszélgettük végig a délutánt. Plusz gyászoltuk meg a seprűinket.
Sajnálatos módon egész hétvégén a gyengélkedőn kellett maradnunk. Mikor hétfőn végre elég egészségesnek nyilvánítottak minket, szó azerint kimenekültünk a gyengélkedőből.
Még aznap felkerestem Remust.
-Taníts meg patrónust idézni!- rontottam be ( persze csak kopogás után) az irodájába. Szegény elég megviselt volt, hiszen most volt holdtölte.
-Neked is szia, Leah- mondta szórakozottan, miközben elkezdett teát főzni. De végül beleegyezett. Hisz ki tudna ellenállni az én bociszemeimnek.
Ezen a héten volt Roxmortsi hétvége, ahol minden karacsonyi ajándékot megvehettem a szeretteimnek és a barátaimnak. Ugyanis rögtön másnap elkezdődött a karácsonyi szünet. Karácsony napján egy nagy adag ajándékkal az ágyam végében ébredtem. Az összes többi szobatársam elutazott a szünetre, úgyhogy egyedül kezdtem kibontogatni az ajándékaimat. A legtöbbektől édességeket kaptam, azonban akadt pár különlegesebb ajándék is köztük. Fredtől és Georgetól  egy gyönyörű kvaffot, Mrs Weasleytől egy kékeszöld pulcsit, amibe rózsák vannak hímezve. Nagyon figyelmes volt tőle, ugyanis nem sokan tudják, hogy a teljes nevem Leah Rose Evans. Remustól egy animágiáról szóló könyvet kaptam. Az utolsó két ajándék láttán azonban ledöbbemtem. Az egyik nem más volt, mint egy igazi Tűzvillám. Megdöbbemve tettem félre, majd az utolsó ajándékért nyúltam. Az egy nyaklánc volt. Kis szív alakú medál volt rajta, amit gyönyörű minta díszített. Kinyitható medál volt, olyan, amibe képeket lehet rakni. Miután a körmömmel szétfeszítettem, a benne lévő képek láttán könnybe lábadt a szemem. Az egyik képen Anya volt látható egy férfiaval. Szemügyre vettem. Az ismeretlennek szürke a szeme, göndör, fekete haj keretezte arcát, és igazán jóképű volt. Annyi idősek lehettek, mint én most. Anya szinte pont ugyanúgy nézett ki mint én. Csodálkozva vettem észre a hasonlóságokat köztem és az ismeretlen férfi között. Ugyanolyan göndör a hajunk, és az orrunk illetve a szánk formája is hasonló. Rá kellett döbbennem, hogy a képen láható férfi az édesapám. Ezt erősítette meg az is, hogy a másik képen ugyanúgy anya és (ezek szerint) apa látható, azonban pár év már eltelt, és nem egyedül vannak a képen. Ott vagyok rajta én is, még kisbabaként, és tágranyílt szemekkel nézek a kamerába. Egyszerű mugli képek voltak ezek, de nekem többet értek bármilyen mozgó fotónál. A férfi nagyon ismerős volt valahonnan. Ekkor vettem észre, hogy az ajándékok mellé van egy levél is. Remegő kézzel bomtottam fel a borítékot, majd olvasni kezdtem.

Drága kislányom!
Szeretnék magyarázatot adni az ajándékokra, és még pár dologra. Először is, a nyaklánc. Családi hagyaték az én részemről. Mindig a legfiatalabb lány kapta meg a családból. Nálunk meg én voltam a legfiatalabb. Jól olvasod. Volt egy ikernővérem és van egy nővérem is. Ha talán a múlt időn gondolkodnál, akkor elárulom neked, hogy ő meghalt.
A fényképek. Kitalálhattad már, hogy a fényképeken szereplő férfi az édesapád. A nevét sajnos  nem árulhatom el neked. Ahhoz viszont má vagy elég idős, hogy megtudd, hogy nézett ki az édesapád. Ez legalább csillapítja kíváncsiságodat, úgy érzem, hogy előbb-utóbb ígyis-úgyis találtál volna valamit az apádról.
A seprű. Tudnod kell, hogy édesapád nagyon gazdag családba született. Rámhagyta, hogy egyszer majd lepjelek meg valami nagyon értékessel karácsonyra. Ígyhát én egy Tűzvillám mellett döntöttem, hiszen most ment tönkre nemrég a seprűd.
Nagyon kérlek, ne kérdezősködj édesapád kilétéről! Van egy olyan érzésem, hogy nemsokára úģyis megtudod.
Puszil: édesanyád.

Ki lehet az édesapám? És miért nem tudhatom meg a nevét?
Még mindig remegő kézzel raktam vissza a borítékba a pergament.

A bánatos ücsörgésemből az ikrek szakítottak ki, akik mindenhová elhurcoltak, majd meggyőztek, hogy mivel úgyis egyedül vagyok, ők meg csak ketten, átmegyek hozzájuk aludni. Ígyhát este átcuccoltam hozzájuk. Sokat beszélgettünk, nevettünk, és megmutattam nekik anyám levelét is. Végül őket átkarolva aludtam el az összetolt ágyakon, arra gondolva, hogy milyen jó, hogy ilyen barátaim vannak, akkor még nem tudva, hogy Fred alvómacinak fog gondolni engem, és reggel az ölelésében fogok kelni, ahogy kisajátított. Mit is mondjak... Nem volt rossz, sőt... Egész kellemes volt így ébredni...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Na tehát... Itt is lenne a következő rész. Sajnos ez nem az eredeti, abban részletesebben volt leírva a kviddicsmeccs és a karácsony is. Azt viszont a wattpad valamilyen oknálfogva kitörölte. Sajnos most így csak  ennyire volt időm.
A rész tartalmával kapcsolatban... Csak nem sejtetek valamit? Vagy vagytok benne biztosak? Hát, még bármi kiderülhet. Jövő vasárnap hozom a következő részt, addig is, sziasztok!

Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//Where stories live. Discover now