Köszönetnyilvánítás

441 28 3
                                    

Hát... Ide is eljutottunk. Fél évvel ezelőtt, amikor felraktam a legelső részt, még nem voltam biztos benne, hogy valaha is be lesz fejezve.

Amikor az epilógus írását is befejeztem, akkor ürességet éreztem magamban. Hozzám nőtt a történet, hozzám nőttetek ti is, fura lesz az elkövetkező másfél hónap, amikor semmilyen történet nem lesz publikálva.

Mindig iszonyatos örömmel töltött el, amikor kaptam egy értesítést a történettel kapcsolatban. Legyen az egy csillag, egy komment, egy  ,,fenygetés", miszerint ne merjem megölni Siriust, egy listázás, vagy éppen egy olyan komment, amiben valaki azt írja le, hogy mennyire szerette ezt a történetet.

Óriási mérföldkő volt számomra, amikor megkaptam életem első (és egyenlőre utolsó) kihívását. A történeten jelenleg 7,85 k megtekintés és 484 vote van, amit el sem tudok hinni.

Az előző, nosztalgiás meglepetésrésznek az volt a háttere, hogy végigolvastam előről az egész történetet. Hihetetlen volt látni számomra azt, ahogy az írásom fejlődik. Volt, ahol szinte a fejemet vertem a falba, annyira rossznak éreztem, máshol pedig elképedve bámultam, hogy ilyet tudtam kitalálni.

És mindez nem lett volna meg, hogyha nem vagytok ti. Tudtotokon kívül energiát adtatok nekem egy-egy votetal, kommenttel vagy listázással. Elfogadtátok, amikor bejelentettem, hogy csak kéthetente lesz rész.

Szóval, én, akiből általában csak úgy ömlenek a szavak, kezdek kifogyni a mondandómból. Szóval, köszönöm!
És ez nem csak egy szimpla köszönöm, arra, amit érzek, nincs megfelelő szó.

10 k megtekintéskor jövök majd nektek egy meglepetéssel, ezt elmondom most, csak hogy izgulhassatok.

Akkor tehát január 1-én indul a Szeretlek, csillagom , annak a tartalmát ide is ki fogom tenni, remélem, legalább annyira szeretni fogjátok, mint ezt szerettétek.

Leah Evans története ezennel hivatalosan is, teljes mértékben véget ért, én pedig azzal a mondattal szeretnék elköszönni tőletek, amikkel George is elköszönt Leahtól és Fredtől.

Szeretlek titeket.

Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//Where stories live. Discover now