Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//

7. rész

//A rész még nem került átírásra, egyenlőre eredeti állapotában olvasható//

-Leah.... Leah ébredj!
Pofozgatják az arcomat. Nem telhetett el túl sok ídő, mivel még mindig a kemény padlón fekszem. Azon viszont meglepődök, hogy az anyám próbál keltegetni. Lassan kinyitom a szemem és felülök. Remus, Anya, Harry és Hermione mellettem ülnek, Ron tekintettel a törött lábára az ágyról néz le rám, Black pedig még mindig a sarokban ül fáradtan. Szemében azonban aggodalom villan.
-Hogy kerülsz ide, anya?-tettem fel a számomra legfontosabbnak tűnő kérdést.
-Éppen Remussal teáztam, amikor megláttuk a tekergők térképén, ahogy Sirius levonszol két pöttyöt a fúriafűz alá. -Harry azonban fennakadt egy részleten.
-Maguk tudják, hogy működik a térkép?
-Hát persze, hogy tudom! Én vagyok Holdsáp- legyintett Remus, mire én elkerekedett szemmel néztem rá.- Tehát láttuk, ahogy Sirius levonszol két pöttyöt a fúriafűz alatt...
-Csak egyet- szólt bele Ron, mire én csak türelmetlenül leintettem őt. Választ akartam kapni a kérdéseimre, és még mindig dühös voltam rá a vérfarkasellenes megnyilvánulása miatt.
-Nem, kettőt vonszolt le- folytatta Remus.- Aztán azt is láttuk, ahogyan Te, Leah, Harry és Hermione is végigmentetek az alagúton. Ezért Katettel utánatok jöttünk. Én mondtam neki, hogy maradjon kint. A többit meg már tudjátok.
- De ki volt a másik pont?- kérdeztem értetlenkedve.
-Egy animágus, aki egy patkány alakját tudja felvenni. A neve pedig Peter Pettigrew- válaszolta meg a kérdésemet Remus.
Black ezután rávetette magát Ronra, minden bizonnyal Makesz megszerzésének céljából.
-Sirius- tette rá a kezét anya a vállára.- előbb meg kell magyaráznunk nekik... Tudniuk kell az igaszságot- Black erre lenyugodott. A szemében most nem eszelősséget, nem őrültséget, de mégcsak nem is dühöt véltem felfedezni. Arca kisimult, szürke íriszeiben pedig tisztán látszott, hogy mennyi szeretetet érez anya iránt.
-Lupin professzor, Miss Evans...- kezdte el Hermione.- Pettigrew meghalt. Szemtanúk vannak rá. Az egész utca látta...
- Nem így történt- kezdte anya.- Remus, inkább mondd el te. Hiszen ez részben a te történeted.
A keresztapám bólintott, majd nekifogott a mesélésbe.
-Minden ott kezdődött, hogy 5 éves koromban vérfarkas lettem. Ezek után nem volt sok barátom. Így hát nem kicsit csodálkoztam, amikor megkaptam a Roxforti levelemet. Dumbledor megszánt engem. Ideültették a fúriafüzet, és itt az átjárón keresztül jutottam el minden teliholdkor ide, a Szellemszállásra. A barátaim figyelmét persze nem kerülte el, hogy minden hónapban eltűnök. Mindenféle ürügyet kitaláltam, de ők végül mégis rájöttek a titkomra. De nem undorodtak meg tőlem. Három évükbe tellett, de mind a négyen megtanulták az animágiát. Onnantól kezdve persze furdallt a lelkiismeret, hogy visszaélek Dumbledor bizalmával-Remus arcvonásai megkeményedtek.- Idén aztán tett nekem még egy szívességet, és felvett tanárnak. Figylemeztetnem kellett volna rá őt, hogy Sirius animágus, de mégsem tettem, mert féltem neki elmondani, hogy diákkoromban évekig kijátszottuk őt. Ígyhát bemeséltem magamnak, hogy Sirius nem az animágiával jut be a kastélyba.
-Mind a négyen? Hát a tekergők nem csak magával együtt voltak négyen?- értetlenkedett Harry.
-A tekergők ugyan csak négyen voltak, de velük együtt még egy másik jó barátunk is rájött a titkomra, és ő is megtanulta velük együtt az animágiát. Mindhiába, még ma is az egyik legokosabb és legtehetségesebb boszorkány, akit ismerek...- sóhajtotta mosolyogva Remus.
-Anya?- suttogtam kérdőn, mire ő rám nézett, majd lassan elmosolyodott.
-Igen, én vagyok az a negyedik ember- mondta nekünk továnbra is mosolyogva.
Ezek után a keresztapám még elmesélte, hogy Piton hogyan jött rá arra, hogy vérfarkas, és hogy James megmentette őt, amikor egyszer csak az emlegetett szamár is betoppant. Vagyishát inkább ledobta magáról Harry láthatatlanná tévő  köpenyét. Mármint piton, nem pedig Harry apja.
Hermione felsikoltott, Black pedig felpattant a földről.
-Ezt a fúriafűz mellett találtam-mutatta fel, majd dobta le a földre a köpenyt.- Hasznos holmi, Potter, köszönöm. Kíváncsiak vagytok rá, hogy hogy találtam rátok? Nos, pont tőled jövök, Lupin. Az orvosságodat akartam neked odaadni, azonban téged nem találtalak ott, csupán egy roppant ismerősnek tűnő térképet. Elég volt egy pillantást vetnem rá, rögtön láttam, ahogy Katetel végigfutottatok az alagaúton...- miközben beszélt, a pálcája hegye végig Remus melllasára mutatott.
-Perselus...- kezdett volna magyarázkodni, Piton azonban nem hagyta neki.
-Dumbledore nem hitte el nekem, hogy te segítesz Blacknek bejutni a kastályba. Hát most itt a bizonyíték. Nem hittem volna, hogy van képetek megint ezt a viskót használni búvóhelynek...
- Félreérted a helyzetet, Perselus, nem hallottál mindent. Sirius nem azárt szökött meg, hogy megölje Harryt...- rázta a fejét Remus.
-Azkaban három fogollyal lesz gazdagabb ma este... - ekkor anya felé fordult.- És te, Kate... nem hittem volna, hogy segíteni fogsz a férjednek, azok után, hogy miatta halt meg az ikertestvéred és a sógorod... - ekkor ledermedtem. Anya és Lily Potter.... Ikertestvérek? Harry az unokatestvérem? Ránéztem a sebhelyes fiúra. Úgy tűnik, hogy neki még nem esett le.
Piton közben megkötözte Remust, és épp Black szemei közé célzott a pálcájával. Hermione próbált a lelkére beszélni, hogy lehet, hogy mégis tévedés történt, de nem sikerült neki. Amikor Piton ki akart minket vezetni a Szellemszállásról, hogy a dementorok kezére adja Blacket, illetve anyát és Remust, Harry elé állt, és ezúttal ő próbálta meghatni őt. Amikor Piton márcsak egy lépést tehetett volna a szoba ajtaja felé, egyszerre négyünk szájából hallatszott fel, hogy Capitulatus. Ami érdekes, mert az én pálcám nincs nálam, amióta elájultam, mégis, amikor kimondtam a varázsigét, éreztem, ahogy átjár a mágia, majd belőlem kiszabadulva ugyanolyan hatást ér el Pitonnál, mint a többiek pálcás varázslatai. Talán még erősebbet is.  Piton elájult, majd velem is majdnem ugyanez történt. Én viszont most szimplán szédelegve visszahuppantam a földre.
-Nem kellett volna kezet emelnetek rá- modta Black.- nyugodtan rám bízhattátok volna. Én csak megforgattam a szemeimet, miközben be kellett vallanom magamnak, hogy egyre röbb hasonlóságot találok Sirius Black és köztem, nem csak kinézetben, hanem viselkedésben is.
Amikor Ron megkérdezte, hogy Black honnan tudta, hogy Makesz személye egyenlő Peter Pettigrewwal, amikor rengeteg patkány él a földön, ő mindannyiunk kérdő tekintetére válaszolva megmutatta nekünk azt az újságcikket, amin Ron és a családja Egyiptomban nyaral. Ekkor vette észre Remus és anya is Makesz hiányzó ujját, mire  ők is elkezdték magyarázni, hogy Makesz márpedig a patkány formát öltött Peter Pettigrew.
-És miért kellett eljátszania, hogy meghalt?- kérdezte Harry, amikor Remussal a történet erre a részére értek.- Mert meg akarta ölni, ahogy a szüleimet is megölte! És most eljött, hogy végezzen vele!- mondta Harry dühöngve.
- Így van- sziszegte Black.
-Akkor mégis csak Pitonnak van igaza!- ordította Harry.
-Hát még mindig nem érted?- rázta a fejét Remus.- Végig azt hittük, hogy Sirius elárulta a szüleidet, és Peter felķutatta őt, pedig pont fordítva történt! Peter árulta el anyádat és apádat, és ő menekült Sirius elől!
-És mi van Leah nagynénjével és annak a férjével?- akadékoskodott még mindig Harry.
-Harry James Potter- szólaltam meg egy idő után  én is fáradtan tudomásul véve, hogy az unokatestvérem ennyire lassú felfogású.- Hát nem véletlenül nem vagy Hollóhátas. Még mindig nem esett le? A szüleid, illetve a nagynéném és a férje egyazon személyek! Unokatestvérek vagyunk, te észlény!- mondtam neki, mire nem csak ő, de Ron is elképedt. Hermione pedig nem véletlenül évfolyamelső, az alapján, hogy nem lepte meg a hír, ő is rájött, ugyanúgy, mint én.
Egyre jobban kezdek hinni az apám ártatlanságában. Hiszen ha anya is az ő oldalán áll... Biztos nem állna kis mellette, ha hinne abban, hogy Black elárulta a testvérét és annak férjét.
Amikor Ron végre odaadta Makeszt Blacknek, Remusnak és anyának, ők hárman közösen végezték el rajta a bűbájt, amitől a patkány egyre csak nőni kezdett nem sokkal később már egy patkányszerű ember állt előttünk, aki majdnem Harrynél is alacsonyabb volt. Ez az ember nem más, mint Peter Pettigrew, akinek láttán anya majdnem nekiugrott, ettől pedig csak Black és Remus tartották vissza.
Ezek után a kis patkány még megpróbált mentegetőzni, de nem hagyták neki. Most, hogy megbizonyosodhattam róla, miszerint az apám, akit mostmár szívesen hívok így, ártatlan, felálltam, és miután Harry elmondta, miszerint nem akarja, hogy megöljék Pettigrewt, hirtelen felindulásból odarohantam hozzá, és megöleltem. Mármint az apámhoz. Először meglepődött, de utána viszonozta az ölelésemet. Egy kis idő múlva anya is odajött hozzánk, majd hirtelen azt vettem észre, hogy sírok, de a szipogásból ítélve anya és apa is ugyanezt tették. A többiek meghatottan néztek minket, kivéve Pettigrewt, akire Remus folyamatosan pálcát szegezett. Miután kibontakoztunk az ölelésből, elindultunk visszafelé a sötét, pálcáinkkal megvilágított alagútban, hogy feladjuk Pettigrewt, ezzel felszabadítva az apámat. Kifelé menet apa felajánlotta Harrynek, hogy hozzánk költözhetne majd, amire anya is egyetértően bólogatott. Még mindig nehéz feldolgoznom, hogy Harry az unokatestvérem, de így legalább értem, hogy milyen felhajtásra gondolt anya a levelében, amit a karácsonyi levelében mellékelt..
Amikor kiértünk, minden egy csapásra rosszra fordult, ugyanis a felhők mögül előjött a telihold. A Pettigrewwal összebilincselt Remus szinte rögtön elkezdett átváltozni. Anya és apa azon nyomban eltüntek mellőlünk, ugyanis ők is átváltoztak: apa egy nagy, fekete kutyává, anya pedig egy gyönyörű vörös rókává alakult át. Mindketten Remusra támadtak, hogy még véletlenül se tudjon minket bántani. Közben viszont megtörtént a baj: Pettigrew felvette Remus elejtett pálcáját, magát eloldozta, Ront valamilyen átokkal elkábította, majd átalakult, és ismét egy patkány képében rohanva eltűnt az éjszakában.
Közben Remus befejezte a harcot anyával és apával, és elügetett. Anya velement, hogy véletlenül se találjon valahogy vissza és támadjon ránk.
-Apa, Pettigrew megszökött!- kiáltottam rá, mire ő felpattant, és egy szempillantás múlva eltűnt a sötétben. Közben Ron felé hajoltunk, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy él még. Éppen azon tanakodtunk, hogy mit csináljunk vele, amikor a távolból egy nyüszítés hangzott fel.
-Ez Sirius- motyogta Harry, mire mindhárman ellezdtünk a tó felé rohanni. Ott vagy száz dementor állt, körbevéve apát.
-Harry, nincs nálam a pálcám!- mondtam neki kétségbeesve, amikor eszembe jutott, hogy azt a szellemszálláson hagytam.
-Hermione, gondolj valami szépre, a varázsige Expecto patronum!- sürgette őt Harry, de mindhiába. Ő maga megidézett egy elmosódott patrónust, azonban Hermionénak sikerült. Egy dementor már odasiklott Harryhez, amikor eszembe jutott, hogy párszor már sikerült pálca nélkül varázsolnom, például most nemrég a Szellemszálláson is pálca nélkül külstem lefegyverző bűbájt Pitonra, csak ezek mindig nagyon kimerítettek. Viszont egy ilyen varázslatnál, ami még pálcával sem sikerül mindig... Ha még sikerülne is akkor is lehet, hogy akár el is ájulhatnék, hiszen egy sima Capitulatusnál is annyira megszédültem, hogy le kellett ülnöm...
Azért próbálkozni megéri...
-Expecto patronum!- ordítottam a szeretteimre gondolva, akiknek listája ma este az édesapámmal is bővült. Újra éreztem, ahogy, a mágia átjárja a testem, majd megjelent a kutya alakú patrónusom. Azonban ez nem tartott sokáig, ugyanis mielőtt egy dementort is elkergethettem volna vele, újra elsötétült előttem a világ... bár mintha láttam volna még előtte egy szarvas alakú patrónust... De lehet, hogy csak beképzeltem...
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○
Amikor felébredek, egy ágyban fekszem. Érzem, ahogy a nap fénye a szemembe világít, szóval legalább fél nap eltelt már, amióta kiütött a pálca nélküli varázslatom. Ahogy eszembe jutottak a dementorok, és az, hogy apát minden bizonnyal elfogták, kipattant a szemem. Azonban a hirtelen jött fehérségtől újra becsuktam. Hunyorogva konstantáltam, hogy az üres gyengélkedőben fekszek. A mellettem lévő asztalon egy nagy adag édességet és ajándékot találok, azonban nem foglalkozok ezekkel. Felpattanok azzal a szándékkal, hogy találjak egy felnőttet, azonban az akkor megjelenő anya visszanyom az ágyamba.
-Anya, mi történt apával?- kérdeztem kétségbeestetten, attól félve, hogy máris elvesztettem a nemrég megtalált édesapámat.
-Semmi baj, kicsim- nyogtatott szelíd mosollyal az ajkain- Harry és Hermione megmentették. Te azonban alaposan ránk hoztad a frászt. Ma lesz az évzáró lakoma.
-Micsoda, máris?- rökönyödtem meg azon, hogy már megint mennyi időt töltöttem el eszméletlenül.
Mikezben megvizsgált, és leellenőrizte, hogy kérésemnek megfelelően lemehetek-e a lakomára, mindent elmesélt, ami az alatt történt, hogy én eszméletlenül feküdtem a gyengélkedőn. Végül engedélyezte, hogy lemenjek az évzáró lakomára, ígyhát boldogan indultam meg a nagyterem felé. Az ajtó előtt azonban megtorpantam. A hangokból ítélve már elkezdődött a lakoma. Kicsit nosztalgikus érzés uralkodott el rajtam: tavaly pont így álltunk Hermionéval az ajtó előtt, most viszont teljesen egyedül voltam. Végül egy pillanatnyi habozás után beléptem a griffendéles zászlókkal díszített nagyterembe. Ott mindenki felém fordult, sokak tekintetében láttam a kíváncsiságot az iránt, hogy mi történt velem. Én azonban csak mosolyogva odasétáltam a griffendél asztalához, közben pedig a tekintetem a tanári asztal fele vándorolt. Ott a legtöbb tanár vidáman nyugtázta, hogy felébredtem, kivéve egyet. Piton olyan tömény gyűlölettel nézett rám, ahogyan eddig még eddig soha. Úgy tűnik, a kedvenc diákjából egy este alatt az egyik leggyűlöltebb diákjává váltam, valószínűleg annak a hatására, hogy lefehyvereztem őt. Harryé volt a másik hely velem holtversenyben a legutáltabb diákjainak listáján. Elkaptam a fejem a tanári asztalról, és a közben újra hangossá vált nagyteremben lepattantam az arany trióval szembe kedvenc ikreim közé. Ott elmeséltem nekik, hogy most ébredtem fel, de szerencsére anya elengedett, majd kissé megkésve, de elkezdtem én is enni a házimanók mennyei főztjéből.

Aznap este elérkezett a pakolás ideje, ugyanis a Roxfort Expressz másnap reggel indult. Még a vonat indulása előtt nemsokkal a kómában eltöltött napjaim miatt kissé megkésve ugyan, de én is megkaptam a vizagaeredményeimet, amivel roppant elégedett voltam. Minden vizsgám kitűnően sikerült, még mágiatöriből is, így nagy örömmel vettem tudomásul, hogy megint évfolyamelső lettem, pont mint másodikban és elsőben. Tavaly ugye csak azért nem érdemelhettem ki ezt a címet, mert több mint fél évet a gyengélkedően feküdtem kiütve a baziliszkusz által, de amúgy is elmaradtak a vizsgák.

A vonaton az ikrekkel együtt ültem. Beszélgetésünket (és persze bohóckodásunkat) a kupé ajtajának a nyílása szakította félbe. Az ajtóban újonnan felfedezett unokatestvérem, Harry állt, és egy levelet tartott a kezében.
-Az édesapád küldte- magyarázta suttogva lényegretörően, mire rögtön felpattantam, és elvettem tőle a borítékot.
-Köszi, uncsitesó!- mondtam neki vigyorogva véletlenül normális hangerőn, miözben megöleltem.
- Hát ezt nehéz lesz megszokni- mondta vigyorogva, majd magunkra hagyott minket. Az ikrek meglepett tekintetét látva elmagyaráztam nekik, hogy anya és Lily Evans ikertestvérek, majd a mesedélután végére érve végre kibonthattam a borítékot, és ránézve a levélre mosolyogva konstantáltam, hogy mennyire hasonlít apával a kézírásunk, majd elkezdtem olvasni a levelet.
Szerencsére erre nem kérdeztek rá, hogy kitől jött, úgy érzem, hosszas magyarázkodásnak néztem volna akkor elébe.
Drága kislányom!
Hallottam, hogy végre felébredtél, amitől roppantul megnyugodtam. Örülnék neki, ha velem töltenétek a nyarat; édesanyáddal már elkezdtünk beszélni erről. A tartózkodási helyemet nem árulhatom el neked, azt viszont elmondhatom, hogy biztos nagyon fog tetszeni nektek a hely.
Ölel és puszil:
                       Édesapád
Boldogan olvastam el a levelet. Az egész nyarat vele tölthetem! Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem.
Gyorsan elszaladt az idő. Nemsokára immár mugli ruhában leszálltunk a vonatról, majd anyát megtalálva miután elbúcsúztam a Weasley családtól, -akik felajánlották, hogy majd tölthetnék náluk egy hetet, és mehetnénk együtt a világkupa döntőre, amire boldogan igent mondtam-, Harrytől és Hermiónétól, közösen hoppanáltunk haza, ahol várt ránk az egész vakáció.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok! Itt is lenne az új rész! Mint mindig, a következő részt majd csak vasárnap hozom, azonban szerdán kaptok majd egy meglepetést!
De addig is, sziasztok!