Elbukott, mint barát.
Elbukott, mint fivér.
Elbukott, mint kém/vezér.
Szeretőként is elbuknak?
Itachi több sebet rejteget, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.
Deidara sokkal összetörtebb, mint azt gondolná.
Sehol sem vagy biztonságban.
Mindent látna...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A kis szoba csendjében gubbasztott felhúzott lábakkal.. Az ágy besüppedt alatta, ahogy még mindig a térdeit átkarolva dőlt el a puha matracon. Nem érezte az otthonának ezt a helyet. Nem szerette az itt terjengő mosószer és virág illatot, amiben mások csak halványan érezték a mentát.. De Kira csak azt az alig észrevehető menta illatot érezte a legjobban.. Kaname menta illata ott volt mindenhol, beette magát a bőre alá és e-miatt úgy érezte, mindenestül hozzá tartozik.
Hangosan felsóhajtott és végre elengedte a térdeit.. Bunkó volt az emberekkel. Még a legjobb barátnőjével is fellengzős, egocentrikus és képmutató volt. Ezek a tulajdonságok túl közel álltak egymáshoz, mégsem lett volna helyén való, csak az egyiket kiemelni Kira viselkedésével kapcsolatban.
Rika még is látott benne valamit, ami miatt ragaszkodott az egész lényéhez, noha az első párbeszédük alkalmával, Kira kigúnyolta a lány nevét..
Rika.. Mint a fő gonoszok neve a kedvenc regényeiben..
Rika.. Mint a megkattant pszichopaták a játékokban..
Rika.. Mint a ciki-cuki lányok a filmekben.
A nő bár akkor eléggé megütközött Kira szavain, még sem vágott vissza, mert ez a Rika mintha kihallotta volna a szavak mögötti kérdéseket és kéréseket.. Ments meg. Figyelj rám. Miért nem menekülsz? Segítsek neked elfutni? Segítesz nekem jobbá válni? Shinohara Rika bár idősebb volt Kiránál, még is egyenrangúként bánt vele mikor megismerték egymást. És még ha Kira nem is osztotta meg vele a titkait, a lány mégis mellette volt és csendben hallgatta kettejük lélegzetvételét.
„Az életünk hangjai. Apró neszek, halk lélegzetvételek."
Rika megtanította Kirát mosolyogni, de Kira mosolya egyáltalán nem volt olyan ragyogó mint Rikáé. Kira idővel megtanulta váltogatni a hangsúlyát, a kisugárzását.. Megtanulta mikor kell mosolyognia és kedves arcot mutatnia. Megtanulta, hogy a kedves mosoly nem mindig lekezelő és egyáltalán nem tűnik tőle ostobának sem ő, sem mások körülötte. A tartása, a gesztikulációi.. Mindent apránként sajátított el, de cseppet sem tartott olyan sokáig mint azt hitte volna. Lassan, apránként.. Mégis szinte csettintésre. Néha úgy érezte két különböző idősíkon mozog a világgal. Ami más szerint gyors volt, Kira szerint lassú.. Ez nem volt mindig így.
„Velem jössz?"
Szinte beleborzongott az emlékbe.. Kaname mosolya ahogy felé tartja a kezét, a kérdés a levegőben lóg miközben az egész világ belassult körülötte.. Ez volt az első alkalom, hogy úgy érezte órák telnek el míg végül megfogta a férfi véres kezét és elfordította tekintetét a halott anyjáról..
