Kelepce 2. - Engedd, hogy megvédjelek

10 - Te nem oda tartozol..

Hangosan zihálva ültem fel, csorgott rólam a verejték a szívem pedig eszeveszettül vert a mellkasomban. A tüdőm porzott és akárhogy kapkodtam levegő után, nem volt elég, nem volt levegő, nem volt semmi.. Szörnyű rémálmaim voltak és bármerre fordultam a kis helyiségben, csak rosszabb volt.. Egyedül voltam, a levegő áporodott és dohos volt a falak pedig mintha egyre közelebb és közelebb kerültek volna egymáshoz, mintha a tér egyre szűkebb lenne.. A számra tapasztottam kezeimet és csendben próbáltam meg elfojtani mindent ami hirtelen rám tört.. Bezártság, félelem, testi és lelki fájdalom, hányinger, fulladás, elfojtott kiáltások, sikolyok.. A fejem zsongott, de mikor leengedtem a kezem már valamicske levegőhöz azért sikerült hozzájutnom, noha ez nem sokat változtatott azon a rosszulléten ami mintha beette volna magát a zsigereimbe és ott lüktetne minden nyomorul pillanatban. Fel akartam állni, de vissza estem az ágyra annyira remegtek a lábaim. Magára az álomra nem emlékszem, de talán jobb is így. Egyenletesen lélegezve néztem körbe a szobában. Itachinak se híre se hamva.. Becsukva a szemem dőltem vissza az ágyra és hangosan felsóhajtottam. Egy ideig csak feküdtem a puha matracon és csak bámultam magam elé, egy idő után azonban mikor már teljesen megnyugodtam, belém hasított egy ismerősebb fájdalom. Elviselhetőbb.. Lepillantottam a csípőmre amin csúnya, lilás foltok éktelenkedtek.. A karomon is.. Erőt véve magamon felálltam és jobb híján a lepedőt tekertem magam köré hogy legalább egy kis melegséget nyerjek az anyag takarásából.. Tegnap mikor Itachi ide hozott az első dolog amire felfigyeltem az ablakokon kívül, azok a falak. A többemeletes lakóépületekre az volt leginkább a jellemző, hogy mindig hallani lehetett a szomszédokat. Itt azonban nem.. Ijesztően nagy volt a csend.. A folyosón ácsorogva füleltem hátha meghallok valamit, de a lakásban egyedül én voltam jelen. Morogva mentem be a fürdőszobába és elengedve a lepedőt léptem be a zuhany alá, hogy lemossam magamról a tegnap este mocskát és azt a furcsa fájdalmas érzést.. Csak egy szappant találtam de tökéletesen megfelelt a célnak. Miután végeztem egy durva anyagú törölközővel kíséreltem meg megszárítani magam, de idővel feladtam a harcot, és inkább csak a csípőmre tekertem azt a vackot. Már tegnap is feltűnt, hogy ez a lakás mennyire ócska. Egy bögre volt a konyhában és egy tányér, a bútorok kopottak és műanyagból készültek. A parketta néhol hangosan nyikorgott, ahol pedig nem, ott szálkás volt a felülete.. Egyedül a falak és az ablakok voltak kifogástalan állapotban. Viszont az ablakok.. Miért nem nyithatóak? Átkutattam az egész lakást, de még a tegnapi ruháimat sem találtam sehol ami eléggé dühített, de jobb híján leültem és vártam.. Az idő a fali óra szerint eszeveszettül lassan telt, de ami jobban dühített, hogy órák elteltével sem történt semmi. Nem hallottam semmit és hiába kopogtattam a bejárati ajtón, egyszer sem érkezett válasz. Próbáltam a szemközti épülettel valamilyen kapcsolatot létre hozni, de túl messze volt az utcát pedig épphogy láttam olyan magasan voltunk. Dühömben megpróbáltam kitörni az ablakot de az üveg helyett majdnem én törtem el a kezem.. Most komolyan.. Mi a franc folyik itt?