Elbukott, mint barát.
Elbukott, mint fivér.
Elbukott, mint kém/vezér.
Szeretőként is elbuknak?
Itachi több sebet rejteget, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.
Deidara sokkal összetörtebb, mint azt gondolná.
Sehol sem vagy biztonságban.
Mindent látna...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Itachi még mindig hadi lábon áll az érzelmei kimutatásával, pedig azt hittem sokkal jobb ebben mint én. Míg én bátortalan vagyok és kicsit nehezebben kapcsolok, addig ő olyan könnyedén mond mindenféle perverz és mocskos dolgot.. Nem mintha ebben hasonlítani szeretnék rá, de azért jó lenne, ha nem jönnék zavarba attól, hogy az érzéseimről beszéljek. Persze tudom, hogy ez fejben dől el. Csak valahogy olyan nehezen tudom meggyőzni magam..
- Figyelsz rám egyáltalán? – kérdezte Hidan mire kifújva a tüdőmben lévő levegőt, bólintottam.
- Részletezted, hogy mennyire utálod Kakuzut, és az utálat legfőbb oka, hogy hiába olyan tahó veled néha nap, te még így is menthetetlenül szereted.
- Remekül összefoglaltad egyetlen mondatban az egy órás szövegelésemet. – morogta az orra alatt. – Butaság pont tőled tanácsot kérnem, de Konan nem ér rám, Itachi meg mindent szexel oldana meg.
- Igen, tudom. – motyogtam. – Hogy lehet egyszerre utálni és szeretni valakit? – kérdeztem Hidanre nézve aki lemondóan sóhajtott.
- Tudod mit nem értek veled kapcsolatban?
- Hogy miért szeretem a vanília fagyit soba tésztával? – kérdeztem vissza amin elmosolyodott.
- Az örök rejtély marad. De komolyabbra véve a szót.. Miért van az, hogy ha kapsz egy szerepet teljes mértékben azonosulni tudsz vele, legyen az menstruáló nő, vagy tökön rúgott férfi, de ha Deidaraként kell gondolkodnod még Itachinál is nagyobb érzelmi analfabéta vagy?
- Geeeez.. – bámultam rá unottan mire zavartan tenyerelt az arcomba és próbálta elfordítani a fejem a másik irányba.
- Jól van, jól van! Fogalmam sincs melyik része nem tetszett a mondatomnak, de ne bámulj így rám! – engedett el végül és végre mindkét kezével a kormányt markolta. – De komolyan gondoltam amit mondtam és te is tudod hogy igazam van. Olyan vagy mint egy zseni aki amúgy egy idióta. Ha olyan szerepbe kéne bele bújnod mint.. Óóó! Megvan! – mosolyodott el amit nem igazán tudtam mire vélni. – Búj bele az én bőrömbe és adj nekem tanácsot. – mondta el a nagy ötletet. És még én vagyok hülye...
- Hidan.. Ha a te bőrödbe kéne bújnom, nekem is tanácsra lenne szükségem..
- Oh.. Ez igaz. – töprengett el. Fáradtan felsóhajtottam és újra az utat kezdtem el bámulni. – Na jól van én már eleget pofáztam. Mesélj nekem, mi nyomja a kicsi szíved? – kérdezte amin csak a szemeimet forgattam.
- Minden és semmi..
- Ez aztán az értelmes válasz. – ingatta meg a fejét mire ismét sóhajtottam egyet.
- Valójában én sem tudom.. Még mindig nem tettem túl magam azon, hogy kém voltam majd egy férfi szeretője lettem aki amúgy a főnököm.. Tudom, hogy az elrablásom egy hiba volt, egy porszem a szerkezetben ami végül elkeveredett és senki nem vette észre, de Itachi túl sokat agyal ezen. A fejébe vette, hogy valaki szánt szándékkal dobott be a tanoncok közé, mintha tudta volna, hogy képes vagyok elvégezni az elrabolt gyerekekre kiszabott feladatokat.. Én tényleg el tudnék nézni az ostoba tények fölött amik miatt Itachi és én összejöttünk és megpróbálnék boldog lenni vele, már amennyire ebben a világban lehetséges, de ő folyton emlékeztet mindenre és újra meg újra átrágja az elrablásom körülményeit.
