Love me(Befejezett)

1.rész

"A furcsa múltú műsorvezető, aki kifejezetten sok nyelven tud beszélni és magyar.
Kiderült, hogy a szerelmi élete teljes káosz. A volt barátja, aki megcsalta mesélte, hogy Aurorat régen az egyik leghíresebb idol rabolta el. Jeon Jeongguk, azaz Jungkook a BTSből.
Hogy miért tette ezt az idol? Elvileg nem tudta elfogadni, hogy valaki nem szereti, de a többieket meg igen, bár igazából senki sem tudja, hogy hogyan talált rá. Két évig nem engedte el Aurorat, nem mintha bántotta volna, sőt Aurora mindig azt hitte, hogy elrablása előtt van, mikor felébredt.
Bár valószínűleg az idol tanította meg koreaiul beszélni és így került ide ahol most van. Igaz, hogy azóta már eltelt rengeteg idő, de ez a hír előkerült.
Aurorat is meg akartuk kérdezni, de a műsor alatti kiakadása után senki sem találta meg. "
Most minden hír rólam szólt, mert az exem kitálalt és legrosszabb, hogy igaz volt.
A cuccaimmal, az összessel elmenekültem, hogy hová? Magam sem tudtam, de a lábaim abba a bizonyos házba vittek, ahol két évet töltöttem és valamiért nap, mint nap semmire sem emlékeztem, de mostanra minden tiszta lett.
Aranyosan és kedvesen bánt velem Jungkook, de akkor sem bírtam, hogy túlhypeolták. Még most is fent vannak a ranglétrán.
Igaz, hogy nem tudtam miért adott ehhez a házhoz kulcsot nekem, mikor én csak elfogadni tudtam.
Sok jót tett értem, még az egészségemre és alakomra is megtanultam vigyázni.
Bár, mikor mérges lett igazán ijesztővé vált. Olyankor nem tudtam nem sírni félelmemben.
Kinyitottam az ajtót, de ott találtam őt is a kanapén feküdve. Ahogyan néztem észrevettem, hogy arca eltorzult és mintha folyamatosan izzadt volna. Úgy hittem, hogy belázasodhatott, ezért a cuccaim gyors leraktam és hideg vizes borogatást tettem a fejére.
Még az álmai sem lehettek valami mesések, de megnéztem a lázát a lázmérővel és jó magas lett.
Folyamatosan cserélgettem a borogatást és még egy leves receptet is kerestem, ami jó ilyenkor. Nem voltam a legjobb szakács, de egész jóra sikeredett, ahhoz képest.
-Tudtam, hogy visszajössz...-lépett mellém.
-Ne ijesztegess mindig! - förmedtem rá. - Amúgy meg tűzés vissza aludni vagy legalábbis pihenni! Te beteg vagy!
-Aranyos, hogy aggódsz, de már remekül érzem magam, Jagi.
-Egy, nem vagyok aranyos, se a viselkedésem, kettő, azt mondtam, hogy pihenj, mert cseszettül beteg vagy, három, ne nevezz Jaginak ! Teljesen fehér vagy...
-Neeeemmm...-durcizott.
-Ne vedd el az én szokásaimat, én szoktam durcizni, nem te ! Ülj le és egyél!
-Jó... Örülök, hogy itt vagy, Rory-yah.
-Miért ?
-Mert mindig jó volt veled lenni, noona!
-Fiatalabb vagyok nálad!
-Dongsaeng. De te sose hívsz Oppának!
-Egyél csak ! Azért nem hívlak Oppának, mert én személy szerint inkább a barátomat hívnám csak úgy. Ízlik?
-Ühüm...-kanalazta be az egészet. - Máris jobban vagyok!
-Na feküdj csak vissza!
-Eommaaa...
-Hogy lehetsz olyan hisztis, mint én? Ez a beteg éned vagy mi?
-Lehet... Aludj velem...
-Az kizárt, te durcás kisfiú!
-De hogy választhattad azt a szemetet helyettem?
-Már megmondtam, őt szerettem, de téged talán, ha barátként. Sosem tudtalak úgy szeretni és nem is akarnálak.
-Miért ?
-Több okból is. Nem szeretnék miattad hírekben lenni egyáltalán. Nem szeretem a pletykákat. Amúgy is a legfelkapottabb banda legkedveltebb tagja vagy, hogy lenne megoldva bármi is?
-De ha szeretlek?
-Csak a láz beszél belőled. - mosolyogtam rá. - Pihenj le és kész !
-Ne nyaggass már... - feküdt vissza a kanapéra.
Megfogtam a homlokát, hogy még lázas e és még kellett csökkennie, hogy jobban lehessen.
Mikor kezem elvettem volna, akkor kezemért nyúlt.
-Ne menj el...
-Miért? Annyi év telt el és még mindig nem értem, hogy miért marasztalnál. - sóhajtottam. - Azt pedig tényleg nem hiszem, hogy szeretsz.
-De ha így van! Miért nem hiszel nekem?
-Szinte minden egyes nap míg itt voltam hazudtál. Mindig titkolóztál, igaz, hogy ezek csak az évek alatt tisztázódtak bennem.
-Sajnálom... De... Rory-yaaa...
-Kérlek, most aludj...-fújtam ki a levegőt és a konyhába indultam.
-Ugye maradsz még?
-Nem sokáig, csak addig míg találok magamnak egy saját házat, azt hiszem most már muszáj lesz.
-Addig maradsz ameddig akarsz, dongsaeng!
-Köszönöm-mosolyogtam egy kicsit és rendet akartam tenni a konyhában.
Miután végeztem a nem olyan nagy házban körbe jártam.
Szinte semmit sem változott ez a hely. Talán ez volt számomra a legeslegfurább időszak, amikor egy idol elvitt magával. Vele éltem és szinte csak lennem kellett, de emiatt az anyaországomban nem végeztem el az érettségit, helyette itt írtam meg, ami kifejezetten nehezen ment, a megtanulás része. Annyival másabbnak tűnt, mint az enyém.
A családom meglepő módon azóta nem keresett és én sem tudtam őket elérni. Pedig hiányoztak mindennap, hiányzott a szeretet, az ölelés, bár ez még most is.
Sőt az is igaz, hogy majdnem öngyilkos lettem, de az, hogy elrabolt megakadályozta ezt. Annyira nem akartam élni, mert idiótának éreztem magam, rondának, dagadtnak, lustának, segítőkész sem igazán voltam, ami azt illeti és makacs, hisztis, sértődékeny is teljesen jellemző rám. Egyedül éreztem magam, ha hatan is éltünk együtt, az unokahúgommal, a bátyámmal és feleségével, meg természetesen a szüleimmel.
A bátyám, bármennyire szerettem annyira sokszor bántott meg és mondta, hogy semmire sem vagyok jó, ez igazán fájt. Talán nem is probléma, ha nem is kerestek.
A barátaimmal tartani tudtam a kapcsolatot, de szinte még ők sem hitték el, hogy ezek történtek velem, de támogattak. A titkaim pedig nem teregették ki elvileg.
A legtöbben úgy tudták, hogy meghaltam ott. 
Csak úgy elkezdtem sírni és pocsékul éreztem magam, mert most évek sérelme egyszerre belém nyilalt.
A konyhába visszatérve valamilyen alkoholt kerestem és amint találtam megbontottam, pohárba öntöttem majd inni kezdtem.
Sosem ittam eddig alkoholt, mert veszélyesnek tűnt, most mégis valami kényszert éreztem rá, hogy igyak.
-Hé ! Aurora? Te mióta iszol? Mennyit ittál?-hallottam meg valószínűleg Jungkook hangját.
-Ma óta... Csak egy pohárral ittam, miért kérded? Nem ágyban lenne a helyed, Kooksshii? - kérdeztem nevetve és picit szédültem.
-Ennyitől részeg leszel? - vette el tőlem a poharat. - Azt hittem, hogy jobban bírod az alkoholt. - sóhajtott.
-Menj aludni... - folytak közben még könnyeim.
-Miért sírsz, Rory-ya? Mi a baj?
-Ne aggódj miattam, overhype nyuszi... Minden rendben...
-Legalább mondd el mi van! Naaa... Rory-ya...-ültetett le a kanapéra és mellém ült.
-Olyan borzalmas vagyok... Meg kellett volna már akkor halnom... Semmire sem vagyok jó... - hisztiztem és sírtam egyszerre.
-Naaa... Rory-yaaa... Ne beszélj hülyeségeket! Te így vagy jó!
-Akkor a családom miért nem keresett vagy válaszolt hét év alatt? - sírtam már keservesen. Eldőltem a vállára. - Álmos vagyok...aludni akarok... Oppaaa...
-Oppának hívsz?
-Nem, én nem... Buta vagy, Kookiee... Még lázas vagy?
-Nem, lement a lázam, hála neked. - mosolygott és felkapott.
-Tegyél le ! Tudok járni...
-Nem úgy tűnik.-vitt a szobába, ahol régebben is aludtam.
Az ágyba lerakott, de nem tágult mellőlem.
-Miért maradsz itt, oppa?
-Oppa?
-Miért maradsz itt?
-Mert fáradt vagyok elmenni innen. - dőlt be mellém az ágyba. Most valahogyan nem is zavart annyira, hogy itt feküdt.
Meglepően hamar álomba is merültem.