Életem hangsora

13. rész

-Ahh, olyan régen voltunk már így négyen egy színpadon!-ölelt össze mindőnket Maddie, miután lekapcsolták a fényeket, és a közönségben ülők tömegesen kezdték megrohamozni a kijáratokat.
-Igen, olyan jó volt!-bólogatott egyetértően Juliet.-Úgy fel vagyok dobódva, hogy...-válasz helyett megragadta Abrilt, és megpróbálta felemelni.
-Ne ne ne! Hagyj! Jules!-kiabált, miközben próbált kiszanadulni Juliet szorításából. Juliet magas és vékony, senki sem gondolná, hogy mekkora erő rejlik benne.
Jules nevetve elengedte Abrilt, aki a sötétbarna fürtjeihez kapott, majd idegesen igazgatni kezdte őket.
Végül visszamentünk az öltözőbe, a fellépőruháinkat visszacseréltük arra, amiben jöttünk, majd a parkolóba mentünk, ahol Nathaniel autója parkolt. Fellépés után általában összeülünk valamelyikünknél, beszélgetünk, iszogatunk. Most is így készültünk, méghozzá Abrilhez.
Épp be akartam szállni Nat autójába, amikor pont elkaptam, ahogy Jules könyökével megböki a barátját, aki erre megtorpant.
-Nem vagyok biztos benne, hogy kényelmesen elférünk. Na meg Logant is meg kéne várnia valakinek.
Mindannyian csendben pislogtunk rá egy ideig, Abril már az autóból, Maddie pedig fél lábbal a járműben. Nathaniel pillantása rám esett.
-Ó...hogy én?
-Hát, ha nem gond. Féltem a srácot egy kicsit, a végén még képes eltévedni-nevetett Nat, Jules pedig csatlakozott hozzá.
Logan új autójára gondoltam, és a legújabb GPS rendszerre, ami bele lehet építve abba a gépbe.
-Hát, oké, rendben. Akkor én...
-Ott találkozunk, Holls!-intett Jules, és becsapta az anyósülés felőli ajtót, majd nem sokkal utána Nat is elfoglalta a helyét.
-Megleszel?-kérdezte Maddie, majd mikor bólintottam, mosolyogva becsukta ő is az ajtót. A jármű motorja felbőgött, én pedig visszaindultam az épületbe, mert nem voltam benne biztos, hogy a parkolóból is ki lehet jutni anélkül, hogy észrevenne a sok ember, aki talán még az épület körül mászkál a koncert után. Küldtem egy sms-t Logannak, aki szinte azonnal visszaírt, hogy az épületnek van egy hátsó kijárata, és ott fog felvenni.
Mivel nem volt kedvem keresgélni, megkérdeztem egy takarítónőt, aki útba is igazított, de csak miután készítettem vele egy képet az unokájának. Ilyenkor nem tudom, hogy tényleg minden nagyi ismeri az unokája kedvenc énekesét, vagy csak ők maguk is nagy rajongók.
A hátsó kijáraton kilépve megcsapott az esti hideg, szúrós levegő. Körbenéztem. Az épület ezen részén egy kis park volt, fiatal fákkal, emelt virágágyásokkal, lámpákkal. Padok is voltak, de senki sem ült rajtuk, és igazából ameddig láttam, sehol nem volt egy lélek sem. A park végében látni lehetett az utat, ahol autók járkáltak.
Miközben az út felé sétáltam, egyre hangsodó léptekre lettem figyelmes a hátam mögül. Pont kiértem a fasor közül, és megálltam a járdán, amikor valaki megszólított. Miután nem reagáltam semmit, és meredten bámultam az úron elsuhanó autókra, az illető ismét megszólalt.
-Baba, beszélhetnénk?
A becenév hallattán keserűség öntött el. Egyszerre tudtam volna bőgni, és szétverni valakit az idegességtől.
-Nem fogsz megszólalni?-kérdezett ismét Brian.
Nagyot nyeltem, és rá emeltem a tekintetem.
-Menj el...
-Holls, beszélnünk kell!-csúsztatta kezét a derekamra Brian, de én azonnal elugrottam mellőle. Az érintése hideg volt, és undorító. Barna haja, amit máskor mindig fényesnek és imádnivalónak találtam, most közönséges volt.
-Nekünk nem kell beszélnünk egymással-fordítottam vissza a tekintetem az útra, és imádkoztam, hogy megértse, nem akarom látni. Soha.
-Tehát igazak a hírek? Már nem vagyok ott neked, és te azonnal széttárod a lábad annak a szerencsétlennek?-nevetett gúnyosan.
-Ne beszélj így róla, te utolsó féreg!-löktem meg felindulásból.
Láthatóan Brian meglepődött, de nem csodálkozott olyan sokáig, mert szorosan előttem termett, és megragadta a csuklóm.
-Engedj el!-rángattam a kezem, de Brian erősen tartott.
-Holly, nézz rám...-mondta lágyan, mire megálltam, és a szemébe néztem.-Egy óriási kurva vagy-jelentette ki, úgy, hogy egy pillanatra még majdnem én is elhittem.
-Megcsaltál, Brian! És még képes vagy azt mondani, hogy én....hogy...-már majdnem eleredtek a könnyeim, de Brian hangja kiűzte belőlem az összes fájdalmat. Semleges volt, és üres, ezért én is annak éreztem magam.
-Szerinted ok nélkül csaltalak meg? Eszedbe sem jutott, hogy nem vagy elég jó? És ahelyett, hogy magadba néznél, azonnal mész hegyet mászni a kis barátocskáddal? Mondd, volt más is amit megmásztál azon az estén?
-Brian, mindketten tudjuk, hogy nem ezért tetted-ráztam meg a fejem.
-Ki tudja? Viszont az biztos, hogy te, ahogy lehetőséged adódott rá, máris valaki ölében landoltál.
-Az is biztos hogy van valami az egyensúlyérzékeddel, mert te meg minden lyukba beleesel.
-Férfi vagyok, megesik...-tárta szét a karját elégedetten.
-Nem, Brian, te nem vagy férfi. És most menj, nem vesztegetem az időmet senkikre-fordultam el.
-Akárhogy is mondogatod magadnak, én nem senki vagyok, hanem a férfi, akinek te nem voltál elég jó. Azt hittem te is rendbe akarod hozni a kapcsolatunkat, de tévedtem. Most pedig megyek, Talia már az ágyamban vár, egy szexi...
-Nem vagyok rá kíváncsi, Brian, és mostmár soha nem is leszek. Fogd fel, és takarodj innen a francba!
-Ezt még megbánod, te kis mocsok-ragadta meg ismét a csuklómat. Legszívesebben arcon köptem volna, de visszatartott a jólneveltségem, és nem utolsó sorban Logan, aki szinte becsapódott közénk, és míg engem megtartott, Brian a földre puffant. Bár gyorsan felállt, élveztem azt a pár másodpercet, amíg kétségbeesés és meglepettség keveréke tükröződött az arcán.
-Hogy merészelsz hozzáérni te rohadék?-üvöltött rá idegesen Logan.
-Nyugalom szépfiú. Attól, hogy felcsináltad, még nem feltétlen lesz a tulajdonod.
Logan szóra nyitotta a száját, de végül nem jött ki hang rajta. Rám nézett, majd vissza Brianre.
-Elmondanám, hogy undorító, utolsó seggfej vagy, szívbűl rühellek, és mindent megadnék azért, hogy péppé verjem a "tökéletes" kis modell arcocskádat. Viszont nem teszem-sóhajtott.
-És miért nem? Csak nem félsz, hogy nehogy a kis cafka előtt döngöljelek a földbe?
Logan elnevette magát, mintha Brian csak egy jó poént mondott volna, majd elé lépett, és mélyen a szemébe nézett.
-De ha még egyszer hozzá mersz érni, beszélni hozzá, vagy akár csak ránézni...ohh, haver, neked véged-jelentette ki, majd megfordult. Kezét a vállamra tette, és elhúzott onnan, otthagyva Briant a hátunk mögött.

Sziasztok! Úristen, szerintem tavaly ősszel volt utoljára rész, amit nagyon sajnálok... Igazából nem tudom olvassa-e még valaki ezt a sztorit, mert én például már utálom magam az ihlethiányom miatt, de olyan mintha a suli kiölt volna belőlem minden vágyat az írás iránt. Szerencsére (legalább) a karanténban ez megváltozott.
Remélem jól vagytok, és köszönöm ha ezután a viszonylag nagy kihagyás után is olvastok!❤