Életem hangsora

1. rész

Alapjáraton szeretem magamat sminkelni. Ilyenkor azt csinálok a fejemmel, amit akarok, és nem más szabja meg, hogy négy vagy öt centis vakolat legyen rajtam.
Nagyon vékony rétegben eldolgoztam az arcomra kent alapozót, de csak azért hogy a matt púder fixebb legyen. Sosem tanultam sminkelni. Ezt mindent fotózások, forgatások, vagy nagyobb események előtti készülődésnél elcsípett mondatokból tudom.
Szerencsére az ég ügyes kezekkel áldott meg, szóval gond nélkül húztam magamnak egy tudvonalat. A szempilláim festve vannak, tehát nem kell naponta többször azzal törődnöm hogy lefojt-e a spirál, kell-e festék, stb... Igazából ezt is a stylistom tanácsolta, magamtól nem vetemedtem volna ilyenre.
A rúzsokat viszont kifejezetten szeretem. Van is belőle egy egész gyűjteményem...olyan három nagy doboznyi.
Az aktuális kedvencemet felmázoltam az ajkamra, majd abba a szobába mentem, ahol nagyrészt csak ruhák vannak. Nem nagy szoba, van pár fotel, de inkább szekrények, tele más-más márkál újabb kollekcióinak darabjaival.
Pár perc keresgélés után megtaláltam egy együttest, "szabadidő" felírattal címkézve. Egy bézs csillogós tüllszoknya, és egy hozzá illő laza trikó, ami bele volt tűrve a szoknyába. Hmm, ez egészen csinos! Nem úgy mint a múltkori koktélruha... Mintha alufóliába lettem volna csomagolva... Úgy éreztem magam benne mintha egy sushi lennék.
Gyorsan ki is kaptam a szekrényből, mielőtt meglátnék egy múltkorihoz hasonlóan szörnyű darabot. Óvatosan felhúztam a szoknyát. Igazából...nem vagyunk olyan jóban, mármint én és a tüll. Számtalan módot ismerek, amivel tönkre lehet tenni. És ez is egy ok arra, hogy a divattervezők, akiknek bemutattam a ruhájukat egy esetleges bemutatón, mind tudják, hogy Hollynak tilos olyan ruhát adni, ami akár 1%-ban is tüllt tartalmaz. Mert szinte biztos, hogy a kifutóra lépés előtt tönkremegy.
A hajamat kifésültem, a tegnapi fotozáson készült frizura miatt még van egy kis formája. A többi meg őszintén, kit érdekel?
Gyorsam dobtam egy üzenetet Kevinnek, hogy küldjön egy járművet.
A ruhához járó táskát vettem fel a vállamra, amikor két egymást követő rövid dudaszó ütötte meg a fülem. Összehúzott szemekkel kaptam elő a mobilt. Milyen autó az ami ilyen gyorsan ideér?
„Holly, alábecsülsz... A feladatkörömbe tartozik téged fuvarozni. Már úton van!”
Szemetforgattam. Ki az aki félálomban, miközben éppen azon van hogy sztár-kinézetet varázsoljon magának, gondol arra hogy küldenek érte autót? Valaki biztos, de nem én...
Ahogy kiléptem a ház ajtaján, azonnal megcsapta a fülemet a zsivaj, ami az utcáról hallatszódott.
Eltakartam a szememet, mielőtt megvakulok. Persze nem a tűző nap miatt, hanem a fényképezőgépek...
Még nem is voltak olyan sokan. 7-9 ember lehetett, de nem volt időm megszámolni.
-Holly! Milyen érzés? Mármint...mit érzel most? Mik kavarognak benned? Düh? Szomorúság? Esetleg csalódott vagy? Mi és a nézők szívesen meghallgatnánk!-nyomott egy mikrofont az arcomba egy riporter.
Szó nélkül beültem az autóba. Amíg azt se tudom miről van szó, nehéz lesz nyilatkozni...
[...]
Pár perc vagy fél óra múlva, ki tudja, megérkeztünk Kev házához. Itt kivételesen nem voltak fotósok. Éppen kinyílt az ajtó, amikor egy fekete autó állt meg az úton, és egy jó pár ember ugrott ki mikrofonnal, kamerával, és óriási objektívekkel.
-Gyere-ragadott meg meg feltehetőleg Kevin.
-Szép kis fogadtatás...-dörzsöltem meg a karomat morcosan-Nem elég hogy felkeltesz hajnalok hajnalán, még rángatsz is-ráztam meg a fejem tettetett sértődéssel. Igazából nem haragszok rá, nem tudnék.
-Sajnálom...csak sürgősen beszélnünk kellett. Ülj le-mutatott az általam már jól ismert fotelekre.
Helyet foglaltam, majd Kevint kezdtem el bámulni, ahogy fontoskodva járkál fel-alá, a telefonja jegyzeteit pörgetve.
-Igen?-vártam hogy elkezdje.
-Ma van valami programod a fotózáson és a következő lemezed borítójának tervezésén kívül?-nézett rám végül.
-Nem nagyon. Vagy...várj! Igen, van. Brian-nel úgy beszéltük hogy találkozunk-jutott eszembe.
-Értem. És pontosan mikor is beszéltétek ezt?-húzta félre a száját.
-Jajj, Kev! Ne mondd hogy megint le kell mondanom a randinkat! Brian és én már szinte alig találkozunk... Nem is értem miért mi vagyunk Hollywood álompárja...-nevettem el magam.-De nem? Amúgy meg, jól elvagyunk, kétségtelen, és imádjuk is egymást...-tártam szét a karom, és Kevinre néztem. Aki nem szólalt meg.
-Értem. Figyelj, ma lemondom a fotózást, és a borítótervezés is ráér még pár nap múlva. A holnapi koncertre pedig megkérjük hogy ugorjon be Maddie.
-Mi? De miért?-pislogtam értetlenül.
-Mert holnap szabadnapod lesz-ejtette ki Kev a szavakat, és mintha az idő is lelassult volna amíg ezt az egy szót kimondta. "Szabadnap"...
Mióta az eszemet tudom, sohe nem vehettem ki szabadnapot. Vagy ha igen, akkor is csinálnom kellett valamit.
-Szabadnap? Miért? Vagy...mi ennek az oka?-húztam össze a szemem. Nem lehet hogy csak úgy, bármiféle nyomós ok nélkül adjon egy szabadnapot. Sőt, még nyomós okkal sem érek rá szabadnapra. Ami mégjobb, hogy nincs is olyan hogy szabadnap. Az én életemben ez a fogalom nem létezik.
-Figyelj. Tudom hogy ez most összefog törni téged, de ami a címlapot illeti...
-Kev, nem sokkol le annyira a dolog hogy szabadnapot vegyek ki. Máskor is megesett már hogy nem én kaptam a címlapot, mert hirtelen valami óriási hír robbant ki. Túlélem-vontam vállat.
-Na igen. De esetünkben az óriási hírhez neked is közöd van...
-Valaki leutánozta az albumom? Vagy mi? Kevin, ne húzd már ennyire túl a dolgot! Csak mondd el!-kezdtem mérges lenni.
-Az albumodat nem utánozta le senki. Közvetlenül hozzád van köze, Brian-hez és Talia Morgan-hez.
-Hogy mi? Egyáltalán hogy jön a képbe Talia?-vontam fel a szemöldököm.
Tudni illik, Taliával gyerekkorom óta nem vagyok megbékülve. Mondhatni, ő a riválisom. Egyidős velem, modell. És mindíg is utáltam. Emlékszem, 8 évesen egy divatbemutatón direkt felbuktatott, de úgy, hogy kiment a bokám, ezért nem mehettem ki a kifutóra. Többen is látták, de senki sem hibáztatta, mivel elkezdett sírni, mondván hogy csak önvédelemből tette amit tett. Rám kente az egészet. És valahol itt kezdődött kettőnk "csodálatos" kapcsolata.
-Tudod...úgy, hogy történetesen vele csalt meg Brian.
Elnevettem magam.
-Mindíg is bírtam a humorod-vigyorogtam Kevinre, majd felálltam, és megveregettem a vállát.-De elmondanád végre hogy mi kapja a címlapot, ami olyan kirobbanó nagy hír?-tettem csípőre a kezem.
Kevin nem szólalt meg, csak aggódva és szomorúan bámult rám. És akkor leesett...