Életem hangsora

3. rész

Idő közben az ajtótól a nappaliban lévő kanapéig vonszoltam magam. Annyi kérdés merült fel bennem, hogy az ajtócsengőt is csak egy tompa, távoli hangnak hallottam a külvilágból. Kellett pár másodperc, amíg rájövök hol is vagyok.
Zsebkendővel a kezemben nyitottam ajtót rémült tekintetű barátnőmnek, aki olyan hevesen vágódott be az ajtón, hogy majdnem mindketten elestünk.
-Jézusom, mintha valami fesztivál lenne a házad előtt, annyian nyüzsögnek. Alig jutottam be...huhh...-fújta ki  levegőt Maddie. Barna haja kócosan meredezett mindenfelé.-Hogy vagy?-tette vállamra a kezét, amikor nem szólaltam meg.
Csak megráztam a fejem, és a zokogás újra erőt vett rajtam.
-Istenem, Holls...-vont magához.-Gyere, csinálok neked egy forrócsokit. Extra sok csokival...-mosolyodott el halványan, és a konyha felé intett, hogy kövessem. Sokat vagyunk egymásnál, ahogy ő, úgy én is ugyanúgy otthon érzem magam a házában.
Felültem hát a pultra, és csendesen könnyezve néztem Maddie-t, ahogy a lehető legnagyobb rumlit csinálja a konyhámban, egy bögre csoki miatt. Legajtottam a fejem, a padlót kezdtem el bámulni. Én...teljesen elhanyagoltam a többieket...
Nyilván, hetente egyszer, (néhány kivétellel) mindíg találkoztunk. De én akkor is csak Brian-re tudtam gondolni, Brian-ről beszéltem, vagy Brian-el beszéltem telefonon, vagy chaten...
-Bocsánat...-mondtam lesütött szemmel. Suttogtam, mivel nem volt erőm hangosan beszélni.
-Tessék?-fordult felém Maddie meglepetten.-Ha arról beszélsz hogy át kellett raknom másik napra az interjúmat, akkor nincs gáz. Amúgy is, szivesebben vagyok itt, veled, mint hogy ismeretlen embereknek válaszoljak lehetetlen és személyes kérdésekre...-vont vállat.
Összeszedtem az erőmet, és a suttogást hátrahagyva, bár még mindíg halkan megpróbáltam más irányból megközelíteni a dolgot. A gondolatot, ami szavak formájában a fejemben kavargott, de egyszerűen nem tudtam értelmes mondat formájában elrendezni őket.
-Ti soha sem kedveltétek Briant. Volt ennek valami különösebb oka?-kérdeztem. A hangom kissé remegett, de a könnyeimet már sikerült visszanyelni.
-Figyelj...mi sem gondoltuk hogy ennyire...gáz a helyzet vele kapcsolatban... Nem szerettük, mert úgy éreztük elveszítettük azt a Hollyt akit eddig ismertünk. Hányszor történ meg, hogy beszélgettünk, de te nem is figyeltél ránk. Hányszor lemondtad a találkozóinkat... És kissé a stílusodon is változtatott. Azt vettük észre, hogy hirtelen felkapod mindenen a vizet, és ez nem vallt rád. Nagy hatással volt rád. Rossz hatással, de naggyal, ezért megértem ha fáj. És a legkevesebb hogy itt vagyok veled...-fogta meg a kezem, és mosolyogva a szemembe nézett.
-Sajnálom...-sütöttem le a szemem.
-Az egyetlen ember, akinek sajnálnia kéne a dolgot, az Brian. Miatta van ez az egész-rázta meg a fejét Maddie.
-De ha jobban figyeltem volna, akkor ez az egész meg se történik...
-Figyelj, nem tudhattad...Amúgy meg Brian sokat veszített azzal hogy...-Maddie megállt. Látta rajtam hogy nem akarom hallani, szóval azt a részt kihagyva folytatta-Szóval...Talia. Jó, modell meg minden...de ismered! Nála még a föld is műveltebb...
Maddie utolsó mondatára elmosolyodtam.
-De specialitásai közé tartozik hogy keresztbe tegyen nekem...-temettem az arcom a tenyerembe.
-Figyelj, kislány. Felvázolom a mai, a holnapi napodat és a holnap utáni napodat. Figyelsz?
Bólintottam
-De holnap szabadnapom van-emeltem mutatóujjamat az ég felé.
-Tudom...De azért jobb ha tudod, a holnapi napot azért kaptad, hogy összeszedd magad. Ma ki kell sírnod magad, holnap regenerálódni, majd másnap ragyogva felállni a színpadra velem, Juliet-tel, és April-el. Mintha mi sem történt volna-fejezte be a mondatát Maddie.
Mintha mi sem történt volna...közben pedig igen is történt. A fiú, akit szerettem, akiben mindennél jobban megbíztam, akinek egy szavába került, és bármit megtettem volna neki... Aki nap mint nap azt mondta szeret, és hogy neki én vagyok a legfontosabb a világon, nemes egyszerűséggel...megcsalt. Talia-val ráadásul. Talia-val!
Várjunk...
-Mad! És mi van ha...mi van akkor ha ez tényleg egy félreértés?-kérdeztem élénkebb, izgatott hanggal.
-Hogy érted?-ráncolta homlokát a barátnőm.
-Kevin azt mondta, csak Talia erősítette meg hogy együtt vannak! Brian nem. Mi van ha...ha Brian nem is tud az egészről, csak Talia kitalálta és...
-Állj le, mielőtt még nagyon bele élnéd magad! Oké...Figyelj, Holls...Bár még Brian nem erősítette meg hogy együtt vannak, a képeken tisztán kivehető hogy Ő és Talia szerepel...-mondta, miközben nyugtatóan, óvatosan megszorította a kezem.
-Ó...értem...-hajtottam le a fejem, és ismét útnak eredtek a könnyeim.-Egyébként...te láttad a képeket?-lepődtem meg.
-Nem lehet nem összefutni a képekkel. Tele van velük a...-magyarázta széttárt karokkal Maddie, de mikor látta hogy hirtelen a telefonomért kapok, hirtelen kiverte a kezemből azt.
-H...Hé!-ugrottam le a pultról, hogy megnézzem, nincs-e semmi baja. Szerencsére nincs...
-Semmi közösségi média! Holnapig nálam lesz a telefonod!-kapta ki kezemből.
-De...
-Nincs semmi de. Kevin is mondta, hogy most nem tenne neked jót, ha felmennél...bárhova. Az összes közösségi oldal tele van veled, és azzal a két rohadékkal! Szóval elkopzom a laptopod is. Majd holnap után visszakapod.
-De...De Maddie! Szükségem van a telefonomra! Ha Kevin, Sam, Te vagy Juliet vagy Logan...
-Ugye nem akarsz felsorolni mindenkit a takarítókig? Nézd...a hívás egy dolog. Egy pillanat...-rohant ki Maddie. Pár pillanattal később a táskájával tért vissza.-Ezért küldi neked ezt Kevin-nyújtott át nekem egy kis gombos telefont.
-Mi a...-fogtam meg hüvelyk és mutatóujjammal a kis ókori darabot.
-Ugye? Kérdőjeles hogy működik-e...de ha nagyon akarod használni, akkor tudni fogod. Hívásra jó-vont vállat.-Benne van Kevin, Sam, Logan és az én számom is.
-Logan-é miért?-lepődtem meg.
-Azt nem tudom...-vont vállat Maddie, de közben csak a padlót bámulta...
-Oké-szipogtam-Akkor nincs net, meg úgy kb. semmi ami az internethez köthető dolog. Mit fogok csinálni?-néztem nagyokat pislogva a barátnőmre.
-Hoztam még valamit-tette fel a kezét, hogy várjak, majd kotorászni kezdett a táskában. Csak remélni mertem hogy nem valami ősi kőtáblát hozott, mindenféle jellel, hogy fejtsem meg. Ezután a telefon után már bármit kinézek belőle.
-Tessék!-nyújtott át nekem végül egy óriási üveg nutellát.
-Most...most ez komoly?-kerekedett ki a szemem.
-Igen. A modellkedés várhat még, most az érzelmi világos a tét!
-A modellkedés és az érzelmi világom már rég nem fér meg egymás mellett...Meg amúgy is, egy üveg nutella miben segít?-haraptam be a szám.
-Semmiben, ha nem engeded ki magadból a sírást. Tudod, ma még végigsírhatod a napot, nehogy bent tartsd-mondta Maddie. A kis szövege végére már nem is tartottam magamban a dolgokat. Ismét, már nem is tudom hanyadjára tört ki belőlem a sírás.
-Most pedig, idd meg szépen a csokidat. Nekem mennem kell...sajnálom hogy csak ennyi ideig lehettem veled, de senki se hitte volna hogy ez a mocsok ilyenekre képes...-fújta ki a levegőt mérgesen. Igazából, mióta itt van, nem igazán tett durva megjegyzéseket Brianre... Mármint, Maddie nem ilyen. Ha mérges, alug lehet leállítani, most mégis visszafogta magát miattam.
Kikísértem az ajtóig, majd még utoljára a nyakába borultam. Megszorította a kezemet.
-Holnap után találkozunk. Tudom hogy kevés az időd, és hogy szinte lehetetlen, de azt is tudom hogy meg tudod csinálni. Jó legyél...-ölelt meg mégegyszer.