Életem hangsora

24. rész

Otthon, édes otthon. Illetve nem sokáig, mert ahogy hazaértem, sőt, már a repülőn elkezdtek özönleni Kevintől az üzenetek, különféle eladó házak linkjeivel. Állítása szerint mind jól védett, rejtve vannak a nyilvánosság elől, vagy legalább is kevesebb lesz annak az esélye, hogy a joghurtos esethez hasonló incidensek megismétlődjenek.
Visszagondolva, ez a kis kiruccanás nem volt olyan vészes. Logan furcsa viselkedését teljesen elfeledtette velem az, ahogyan az utolsó nap bánt velem. Mintha mi sem történt volna. Így elég nehéz volt haragudni rá, valószínűleg tényleg csak izgulhatott a forgatás miatt. Vagy valami hasonló.
Leültem a kanapéra, és szétterültem rajta. Úgy is éreztem magam, mint egy nagy, olvadt sajt, ami csak folyik és folyik, mindaddig amíg a padlóra nem kerül. Őszintén, nem akarok elmenni innen. Hiszen épp csak nemrég kaptam meg ezt a házat, és szeretem. De ha Kevin szerint jobb helyen leszek egy jól védett lakóparkban, akkor biztos úgy van.
Leültem, és épp nézegetni kezdtem volna a házakat, amikor megcsörrent a telefonom.
-Szia Kevin...-szóltam bele a telefonba, majd ásitottam.
-Megnézegetted a házakat amiket küldtem? Melyik tetszik?-indított köszönés nélkül.
-Ja, ja éppen azt csinálom-hazudtam. Most értem haza, este van, és négy kemény napon vagyok túl. Bármi máshoz jobban van kedvem mint ehhez. Na jó, nem, igazából az alváshoz van kedvem.
-Tedd is ezt, és holnapra legyél döntésképes. Három házat vagyok hajlandó megnézni veled, se többet, se kevesebbet. Válaszd ki. Holnap reggel érted megyek. Most pedig pihenj-váltott lágyabb hangra.
-Oké, csak még mégnézek pár házat, olyan jók-füllentettem ismét.-Jóéjt Kevin!
-Ne felejtsd el! Reggel!-emlékeztetett, de kinyomtam, majd eldobtam a telefont, és ismét elnyúltam a kanapén.

[...]

Fülsüketítő csengetésre keltem. Majd dörömbölés, és csengetés. Szerintem még sosem esett ennyire nehezemre kinyitni a szemem.
-Megyek már!-kiabáltam, de még mindig nyújózkodtam. Közben felfogtam, hogy világos van, és az egész éjszakát a kanapémon töltöttem. A nappaliban lévő tv-n tükröződött a sziluettem, gyorsan magamra is néztem - a tegnapi ruhám volt rajtam. Mindegy. Remélem bárki is áll az ajtóban, az nem találkozott velem tegnap.
Az ajtóhoz vánszorogtam, és ki is nyitottam gondolkodás nélkül. Maddie ugrott be rajta, és levegőt venni sem volt időm, mert azonnal rám támadt.
-Fél órája itt vagyunk érted, Kevin azóta lent vár, vagy ötvenszer hívtalak, és már elgémberedett az ujjam a sok csengőnyomogatástól, meg a kopogástól. Süket vagy?
-Először is, szia Madison, örülök hogy látlak-tártam ki a karom álmosan. Egyáltalán nem hatott meg az előbbi kirohanása.
Maddy visszaölelt, és behúzott a mosdóba.
-Na gyere, nincs sok időnk, mosd meg az arcodat, én tartom addig a törölközőt neked. Siess!-sürgetett, én pedig nekiláttam megmosdani.-Te jó ég, és ez a tegnapi ruhád rajtad?
-Ó, igen. De várj, honnan tudod? Veled nem is találkoztam tegnap-néztem rá értetlenül. Maddie nevetett.
-Az lehet, de tele volt veletek a net, hogy visszajöttetek Los Angelesbe. Mindenki tudja, hogy milyen ruha volt rajtad tegnap, ne is reménykedj. Na fejezd be, én meg hozok neked egy új szettet-hagyott magamra.
Végül karöltve libbentünk ki az autóhoz, ahol Kevin már várt minket, majd elindultunk.
-Na sikerült hármat választani? Mutasd miket!-nyújtotta felém a telefonját, amelyen az általa küldött házak voltak.
-Hát...ezeket itt-mutattam rá az első háromra.
Kevin szemforgatva megrázta a fejét, amolyan "tudtam hogy úgy se nézed meg őket" tekintettel.
-Pont az első hármat? Micsoda meglepetés. Mindegy, nem is számítottam másra. De ha már meglepetéseknél tartunk, mit szólsz Maddiehez? Gondoltam elhozom neked, legyetek együtt, ha már úgy is régen láttátok egymást.
-Micsoda nagylelkű valaki. Igazából én könyörögtem neki, hogy hadd találkozhassak veled, az én ötletem volt-magyarázta Maddie. Tényleg. Eddig eszembe sem jutott, hogy mit keres itt.
Végül, a külvárosi részeken haladva, megérkeztünk egy lakóparkhoz. Nyílt a sorompó, és szebbnél szebb házak jelentek meg. Mind fehér volt, elől óriási tartoószlopokkal. Régies, mégis modern. És nagyon gazdag hatást keltett. Az utcák rendezettek voltak, a fű smaragdzöld...létezik egyáltalán ilyen zöld fű, vagy ezt festik? És cuki pálmafák. Nem rossz.
-Remélem Meredith nem unta még el magát, és nem ment haza a nagy várakozásban. Már most kijelentem Holly, neked csak olyan házat veszünk, amelyik a legmodernebb ébresztőrendszerrel van felszerelve. Tíz sziréna, hangosbemondó, slag...
-Úúú, és vízipisztolyok jönnek ki a falból!-csatlakozott Maddie is.
Nevettem, majd megvontam a vállam.
-Amugy ki az a Meredith?-jutott eszembe hirtelen.p
-Az ingatlanközvetítő. Elvileg kedves, de lehet elfogyott a türelme mire ideértünk.
-Hát, ha ő az ott, akkor nem hiszem hogy bármiféle baja lenne-mutatott ki Maddie az ablakon, és az autó abban a pillanatban meg is állt, mi pedig kiszálltunk.
Maddienek igaza volt, nem úgy tűnt, hogy rossz kedvében találjuk Meredithet.
A nő az út padkája előtt pár centivel állt, rajta borzasztóan vékony tűsarokkal rendelkező cipő, és egy fehér, talán túlságosan is testhez tapadó kosztüm. A haja festett szőke, és olyan csavarokba volt rendezve mind a vállára omolva, mind a feje tetején, amilyeneket talán utoljára egy 1940-es években forgatott filmben láttam. Ja, és persze az arcán egy óriási, Hollywoody színészeket megszégyenítő hófehér mosoly ült. Ki tudja mióta. Lehet már akkor felvette ezt a mimikát, amikor meglátta a kocsit, lehet így kelt fel reggel, ezt nem lehetett megállapítani.
-Üdvözlöm önöket, már nagyon vártam az érkezésüket. Ha készen állnak, bele is vághatunk a túrába! Én Meredith vagyok!-fogott kezet velünk.
Furcsa módon Meredith szájról beszéd közben sem tűnt el a vigyor, és ez már az ijesztő kategóriába kezdett átmenni.
Másfél óra telt el, mire Meredith bemutatta a házat, de ez életem leghosszabb másfél órája volt. Az állandó vigyorgásával azt érte el, hogy már nekem is fájtak az arcizmaim, képzelhetem hogy neki mennyire.
De a nőtől eltekintve, a ház eszméletlenül tetszett. Nagy, de nem túlságosan. Hátul a kert óriási, van egy medence is, de egy kerti tavacska is. Belül a konyha vonzott a leginkább, na meg a fürdőszoba.
Meredith mindent elmagyarázott, de tényleg, mindent. Nem sok mindenre figyeltem, de arra igen, hogy tíz perc séta alatt ki lehet érni az óceánpartra, és ez jobban tetszett mint bármi. Elképzeltem, ahogy minden reggel korán felkelek és kiviszem sétáltatni a kutyámat... Bár beleütközhetünk egy két logikai buktatóba, mint például hogy biztosan nem lenne energiám reggel felkelni, és hogy nincs kutyám. De ez részletkérdés.
Szerencsére Kevin sem akart tovább maradni, ezért ahogy végeztünk, ültünk is be a kocsiba.
-Kicsit ijesztő volt-szólalt meg Maddie, miközben megérkeztünk a második házhoz, és épp szálltunk ki.
-A ház?-kérdezte Kevin. Na igen, az autóút alatt nem sokat beszélgettünk, annyira hatása alatt voltunk Meredithnek és az ő elbűvölő mosolyának.
-Nem, a nő.
-Meredith? Hmm-vont vállat Kevin-szerintem nem volt vele semmi baj.
-Sziasztok!-kiáltott fel valaki a ház felől.-Végre megérkeztetek, mi tartott ennyi ideig? Nagy volt a forgalom? Baleset? Nem is érdekes, gyertek, gyertek! Jaj be sem mutatkoztam! Gertrude vagyok, de hívjatok csak Trudynak. Te biztos Kevin vagy, veled beszéltem, igaz?-rázta meg Kevin kezét.-Te pedig Holly! Jaj, imádlak, már nagyon várom hogy megjelenjen az új albumod, nagyon nagy rajongói vagyok! Te pedig-fordult Maddiehez-jaj, kit álltatok, téged is imádlak! Csinálhatunk egy fotót?-kérdezte, de a telefonját már Kevin kezébe is nyomta, közénk pedig beugrott, és lelkesen mosolygott.
Kevinen látszott hogy ledöbbent, de gyorsan felülkerekedett rajta, csinált pár fotót, és visszanyújtotta az ingatlan ügynökünknek a telefont.
Gertrudenak egynhén vörös haja volt, ami elegánsan hátra volt fogva, ugyanakkor volt benne pár apró fonat, kék csíkokkal. És furcsán fiatalnak nézett ki, még nálam is fiatalabbnak. Valahogy egyáltalán nem illett hozzá ez a komoly öltözék, sokkal inkább képzeltem volna el - főleg az előbbi kirohanása után - egy kislánynak, aki épp azt a korszakot éli, amikor minden idejét a sztárok csodálásával tölti, és példaképeket keres.
-Gertrude, siessünk ha lehet-nézett az órákra Kevin.-Már így is nagy késésben vagyunk, ráadásul a következő célunk Los Angeles másik felén van.
-Trudy. Csak Trudy, és persze, siethetünk-mondta vidáman Gertrude, és akkor megkezdődött a hadarás, a futás, a lépcsőn föl, lépcsőn le, és végül valahogyan sikerült mindössze tíz perc alatt bemutatnia a házat. Pedig ez a ház is óriási volt és még a medencét is megkerültük vagy hatszor az ittlétünk alatt, mert vezetőnknek mindig az ellentétes oldalon lévő érdekességek jutottak eszébe. Bár ez a ház nem tetszett annyira mint az előző. Modern volt és rideg, hiányzott belőle az a kis otthonosság, illetve olyan háttér információkat sem sikerült elcsípnem, mint hogy például pár perc sétával hova lehet innen eljutni. Lehet ezeket Gertrude direkt hagyta ki, azt a kis darab moszatot a vízben pedig direkt emelte ki, de megeshet hogy az ultra gyorsan közölt információknak csak a fele jutott el az agyamig.
Kevin utál késni, éppen ezért nem is bánta a gyors bemutatót, már tuszkolt is befelé minket az autóba, és elindultunk a nap utolsó házához.
-Meredith volt ijesztő? Akkor ő mi volt?-dölt hátra Kevin, és a halántékát kezdte el dörzsölni.
-Egy kislány.
-Egy rajongó-mondtam Maddievel egyidejűleg, és összemosolyogtunk.
-Egy gép, ami ledarálta az összes információt fejből, egy mondat addig tartott neki míg más kiejt a száján egy szót, és közben még arra is volt ideje, hogy minden helyiségben zengjen egy ódát valamelyikőtökről. Még jó hogy sietnünk kellett, mert ha tovább kellett volna hallgatnom ezt a hadarást, migrént kapok és össze is esek.
-Annyira nem volt rossz. De amúgy Holly, eszembe jutott egy borzalmasan jó ötlet!
-Tehát a szokásos. Féljek?
-Nem, dehogy. Mi lenne, hogyha miután meglett a ház, rendeznél egy házavatót? Segítek!
-Még több feltünés...-temette Kev az arcát a tenyerébe.
-Hmm..nem is tudom-gondolkoztam el.-Csak titeket hívnálak meg, igaz?
-Még még pááár fontos embert. És egy-két kevésbé fontosat. Csak arra gondoltam, jót tenne. Most hogy vége a klip forgatásnak, megint nem fogsz tudni mit kezdeni magaddal. Legalább a szervezés, és maga a buli is lefoglalhatna egy kis időre.
-És utána jönnének a forgatások a filmhez-csatlakozott Kevin.-Legalább nem unatkoznál, tehát nem csinálnál random botrányokat. Ilyen megközelítésből tetszik az ötlet. Viszont a buli még mindig kudarcba fulladhat, szóval...oké, megengedem, de Madison, ha nem vigyázol Hollyra, és az asztal alatt találnak rá a fotósok, véget vetek a karrierednek-szúrta oda neki Kevin.
Maddie csak nevetett.
-Már miért kéne neked megengedned, hogy bulit tarthassak? Nem vagy az apám-fontam keresztbe a karom.
-Én nem, de Sam igen. És amikor Sam épp nem ér rá, történetesen én felelek érted.
Tehát így konkrétan mindig-vont vállat.
Sóhajtottam. Igaza van. Sammel pár évvel ezelőttig rengeteg időt töltöttem, úgy tekintek rá mint az apámra, habár nem az vér szerint. De mióta az eszemet tudom, mellette vagyok és mindent megad amire szükségem van. És néha még amire nincs is. A karrierem beindulását követően mindig mindkettőnknek máshol volt dolga. De attól ugyanúgy számíthatok rá bármiben.

Itt is lennék végre egy résszel, amit nagy nehezen sikerült megalkotni a törés után.
A törés alatt értsd: Elromlott a telefonom, és a szervízben mindent, de mindent letöröltek róla, ezalatt értem az eddigi részeket, és a sok-sok jegyzetet a történeteimhez. Köszike.
Igazából a jegyzeteimből éltem, mert ha valamit nem tudtam, csak rákerestem egy szóra, de mostmár egy kisebb kutatómunkát kell végeznem, ha valami nem jut eszembe. Ajánlom tehát a fontos jegyzeteiteket telefon mellett papír alapon így jegyezni (poén hogy minden más sztorimat papír alapon jegyzeteltem) és ezek mellett vagy öt különböző adathordozóban tárolni, fénymásolatokat készíteni róla, bekereteztetni és az ország különböző pontjain őriztetni. Csak az alap.
Éppen ezért bocsánat ha valami ütközés vagy eltérést találtok, kérlek szóljatok ha valami nem illeszkedne be a képbe