I'm on my teacher 🔚

Tizennyolcadik fejezet

Reggel úgy érzem magamat, akár azokban a reklámfilmekben az emberek, amikor tökéletesen, kipihenten és boldogan nyújtóznak nagyokat. Valami hasonlót produkálok én is, de hamar elszomorodom, ahogy magam mellé nézek, mert Yixing megint csak nem fekszik mellettem. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantok, miszerint még csak fél hét múlt pár perccel. Nem vagyok az a koránkelő típus, de most csak úgy maguktól pattantak ki a szemeim.

Gyorsan fel is kelek, felhúzom a papucsot és kisietek a hálóból. Ahogy kinyitom az ajtót mennyei illatok csapják meg az orromat, s a konyha felé nézve meglátom a sürgő-forgó Yixinget. Ha nekem sikerült ilyen korán felkelnem, akkor ő mikor kelt, hogy még erre is volt ideje? Belegondolni se merek, csak hangos léptekkel haladok felé, nehogy megijesszem és véletlen elejtsen valamit.

- Jó reggelt! – köszönök oda neki és megtámaszkodok a konyhapulton.

- Oh, jó reggelt! – fordul hátra mosolyogva. – Nem ettél már tegnap, és gondolom éhes vagy – vezeti fel, és így belegondolva, tényleg ehetnéke van már a gyomromnak. – Még nem öltöztél fel? – néz végig rajtam, mire csak nemlegesen megrázom a fejem.

- Ezt tényleg meg tudnám szokni – hagyja el egy jóleső sóhaj a számat. – Aigoo, milyen jó lenne ha ma csak itthon maradhatnánk – szomorúan lebiggyesztem alsó ajkam, Yixing pedig áthajol a pult felett és egy gyors puszit nyom rá. Gyermekien elmosolyodok és érzem, hogy valamennyire elpirulok.

Ezt követően az étkező asztalhoz tessékel, hogy kitálalhassa a reggelit. Tojásos grillezett szendvicset, mellé pedig egy kis vegyes zöldséget készített. Csatlakozik hozzám, majd együtt nekilátunk az evéshez.

Csendben falatozunk, ami most valahogy egyáltalán nem kínos, inkább csak olyan tipikus kora reggel van és tömi a hasát az ember, amíg magához nem tér. Legalább is nekem ez szokta felébreszteni az agyamat a kávé helyett.

- Minji, nem akarlak sürgetni, de talán minél előbb beszélned kéne apukáddal a kiutazásról – szavaira megáll a falat a számban, és valamennyire felmérgesedek.

- Pedig eléggé úgy hangzik – motyogom, majd gyorsan bekapom a maradékot, hogy minél előbb szabadulhassak ebből a beszélgetésből.

- Talán meggondoltad magad? – vonja fel egyik szemöldökét, mire hangosan nyelek egyet és beleiszom a vízbe, ezzel is húzva a válaszadást.

- Yixing – bocsánatkérően nézek rá. – Nem vagyok benne biztos, hogy menni szeretnék – jobb ha egyenesen a szemébe mondom, még most, minthogy tovább magamban tartsam.

- Értem – süti le tekintetét egy sóhajtás közepette. – Jobb lesz ha lassan készülődsz, nekem is indulnom kell nemsokára – azzal a tányérját fogva feláll és ott hagy.

- Yixing – megyek utána. – Nem miattad nem akarok menni. Egyszerűen csak túl sok dolog köt ide... és talán félek is egy kicsit – leteszi a pultra a kezében lévő dolgokat és visszafordul hozzám.

- Minji – néz mélyen a szemembe. – Ne félj nekem elmondani min rágódsz! Ha nem akarsz menni, akkor nem megyünk. Megoldjuk, csak beszélj velem, és mond el mi jár a fejedben – megenyhül az arckifejezése és immár inkább biztatóan hangzik.

- Ne haragudj – kérlelem, mire magához húz és szorosan átölel.

- Tudom mit rontottam el – sóhajt fel. – Megmutattam neked a házat – mosolyog, minek hatására halkan elnevetem magam.

- Igen, talán tényleg csak ennyi a baj – vágok egy grimaszt. Yixing nyom egy puszit a homlokomra majd ellök magától, jelezve, hogy nyomás készülődni.