I'm on my teacher 🔚

Tizennegyedik fejezet

Immár Yixing megszokott városi autójában ücsörgünk, amit a lakásánál cserélt le, hogy ne keltsen feltűnést. Nem szerettem volna, hogy hazahozzon, mert így még nehezebb lesz a szüleim elé állni, séta közben pedig lett volna egy kis időm átszellemülni, de Yixing ragaszkodott hozzá, hogy sötétben már ne mászkáljak egyedül, amit persze megértek. Ahogy a házunkat nézem elgondolkodok azon, amiről a férfi még hallani sem akar, de tudomást kell vennie róla, éppen ezért egy hangos sóhaj után felszólalok.

- Előbb, vagy utóbb meg kell tudniuk – meredek a mellettem ülő Layre, tenyeremet a combjára helyezve, de ő csak szótlanul a kormányt bámulja, majd pár perc néma csend burkolózik közénk. Végül ujjait a kézfejemen pihenteti, s arcával felém fordul.

- Mi lenne, ha nem mondanánk el nekik a teljes igazságot? – nem igazán értem miről beszél. Szemöldökömet ráncolom, s már éppen nyitnám a számat, hogy vissza kérdezzek, amikor kopogtatnak a vezetői ülés felőli ablakon. Oldalra biccentem fejemet, hogy lássam ki az.

- Omma! – kerekednek el szemeim, amikor meglátom a nőt. – Azt hiszem inkább előbb – nézek Yixingre, aki csak feszülten lehunyja a szemeit, mormog magában valamit, majd velem egyszerre pattan ki az autóból.

- Mégis csak igaz, amit tegnap mondtál... – képed el anyukám, egyik kezét a szája elé tartva. – Lay... – tekint a férfi felé, akin látszik, hogy képtelen megszólalni, s csak az állkapcsát feszegeti.

- Yah, omma – lépek felé, de elhúzódik. 

- De hiszen ez illegális! – folytatja továbbra is a férfit nézve. Mintha ott sem lennék. – Tudod, te milyen bajod lehet abból, hogyha az iskolában ez kiderül? Meg Minjinek is! Elment az eszed? – azzal vállon üti Layt. 

- Nem történt köztünk semmi – mondja Yixing, alig hallhatóan, majd tekintetét a nőre vezeti. – Viszont kedvelem Minjit – közli egyszerűen. – Nem hagyom bármi baja essen – szavaira meglágyul a szívem. 

- Aigoo – szorítja össze anya a szemeit, s a levegőbe csapkodva mérgelődik közben. – Minjiah! Mit tettél? Tudtam, hogy nem szabadott volna megismernetek egymást – vet felém egy kétségbeesett pillantást. – Most mégis mi az istent csináljak veletek? – sóhajt fel. – Ha nem lennétek tanár-diák viszonyban még talán örülnék is! De így?

- Nem sokáig leszek már diák – dünnyögöm kissé félve, mire anya csak rám förmed. – Yixing szeretné ha elmennék vele Kínába – hadarom, csak, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen. Anya és Lay egyszerre néznek rám, a férfi tekintete szikrákat szór, míg a nőé döbbenetet sugall. 

- Aish – morogja Yixing. – Így igaz – vágja rá végül. – Ez volt a tervem, Minji hamarosan végez a középiskolával, és amíg tanár vagyok, be tudom ajánlani a legjobb egyetemekre kint. Ott pedig már senki sem fog tudni arról, hogy egykor tanítottam – ismét magabiztosan beszél, minek hatására halványan elmosolyodok. – Ha nincs ellenetekre, hogy együtt legyünk, és nem akarjátok vissza vonni az ajánlatot sem, persze csak akkor. 

- Omo – sóhajt fel anya. – Jó ember vagy Lay, és semmi kétségem afelől, hogy nem tudnád gondját viselni Minjinek. De ez az egész lehetetlen. Hogyan akarjátok egészen a nyárig titkolni ezt? – megenyhülni látszik, de az aggodalom még mindig ott bujkál a hangjában. – Na, meg aztán apád már biztos nem fogja ezt szó nélkül hagyni. Tudod milyen. Azt sem tudja elképzelni, hogy egyszer barátod legyen, hátha még meg tudja, hogy Lay... Aigoo Minjiah! – jajgat fel.

- Talán neki elég annyit tudnia, hogy Minji szeretné Kínában folytatni a tanulmányait – veti fel az ötletet Yixing, ami nem is tűnik hülyeségnek. Anyára pillantok, aki maga elé meredve bólogat.