I'm on my teacher 🔚

Hetedik fejezet

Jelen helyzetben azt sem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, esetleg kiabálják. Csak ülök a csempén arcomat a kezembe temetve s várom, hogy valami csoda folytán felszívódjak.
- Jól vagy Minji? – szalad felém Sehun becsapva maga mögött az ajtót, így Yixinget kizárva a fürdőszobából. Ezek szerint ő nem vette észre, hogy a férfi mögötte áll - hála égnek. – Mi történt?
- Minden rendben – mosolygok. – Csak megcsúsztam. – Ahogy próbálok felállni azzal a lendülettel vissza is esek a padlóra egy halk jajgatás kíséretében. Másodszorra, már Sehun segítségével sikerül feltápászkodnom, azonban a farkcsontom igencsak sajog.
- Biztos minden rendben? – tekintete kétségbeesést sugall. Válaszul csak bólintok egyet. – Gyere, segítek átmenni a szobába. – A köntösömért nyúl, melyet magamra is öltök és szép lassan elindulunk.
Kifelé menet a folyosón Yixing áll velünk szemben. Igyekszem nem elpirulni, vagy kellemetlenül érezni magam, hiszen balesetek történnek.
- Minden rendben? Puffanást hallottam – kérdi óvatosan. Hálás vagyok neki, hogy nem teszi kínosabbá a helyzetet.
- Igen, elestem, de jól vagyok – közlöm gyorsan, hogy minél előbb be mehessek a szobámba és lefeküdhessek.
- Akkor miért van szükséged támaszra? – kérdésére feldühödöm. Tényleg most kell belém állnia? Ellököm magamtól Sehunt.
- Nem kell! – egyenesedem ki. – Látja? – Azonban ahogy elindulok ismét összerogyok, ezúttal azonban Yixing kap el, mivel ő áll közelebb hozzám.
- Igen, látom – feleli egy gúnyos mosoly kíséretében. – Valószínűleg megzúzódott a farkcsontod. Ha holnap sem fogsz tudni rendesen járni akkor orvoshoz kell menned! – jelenti ki miközben segít felállni.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük. Se nem az anyám, vagy apám, és főleg nem orvos! Szóval kérem, maradjon ki ebből – förmedek rá. Sehun után nyúlok, hogy segítsen bemenni a szobámba. Fel is karol és besegít, magunk mögött hagyva Yixinget.
Bent óvatosan leültet az ágyra én pedig ledobom a köntösömet és hasra fekszek.
- Ejha! – szólal fel Sehun. – Talán Zhang tanár úrnak igaza van. Ezt tényleg látnia kéne egy orvosnak. Eléggé lila. – Azzal oldalára fekszik felém fordulva. – Ez nem a te napod – erőltet egy mosolyt.
- Nem, nem az... – felelem keservesen. – Miért pont az én szüleimmel van jóban? Tudtam, hogy ez lesz... Folyamatos a kínos szituk sorozata.
- Érzel valamit iránta? – kérdezi könnyedén. Felhúzott szemöldökkel, kissé flegmán ránézek.
- Ezt komolyan kérdezted? – Válaszul csak bólint. – Sehun. Hogy éreznék bármit is iránta? Szimplán csak kellemetlen az egész. Mégis csak megpróbáltam lefeküdni vele. Nem is egyszer! - suttogom, hátha anyukámnak megint kedve támadt az ajtóm előtt ácsorogni.
- Pont ezért kérdezem. Nem váltott ez ki belőled semmilyen érzelmet? Egyszer sem? – kíváncsiskodik tovább. Ha jobban bele gondolok, de. Volt már, hogy úgy éreztem kiugrik a szívem a mellkasomból, de nem éreztem még úgy, hogy kedvelném vagy ilyesmi. Ezen elgondolkodva ismét fura érzés keringi körbe az említett szervem. Vagy mégis?
- Nem, dehogyis! – bököm ki gyorsan. Sehun felhúzza szemöldökét és felsóhajt. – Most mi van?
- Tudom, mikor hazudsz. Te pedig tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz! – mondja szinte parancsolva.
- Mondod te, aki ki tudja mióta belém van zúgva és mégsem említette meg! – vágok vissza neki.
- Ki mondta, hogy beléd vagyok zúgva? – kacag fel. – Csak vágytam rád. De ha szeretnél velem járni, csak egy szavadba kerül – elégedetten elvigyorodik és rám kacsint, mire akaratlanul elpirulok. – Kedvellek, amellett, hogy a legjobb barátom és lelki társam vagy, de ha te nem érzel így, akkor nem fogok ezzel feltűnést kelteni – fordítja komolyra a szót. – Ja, és nem sértődök meg, ha belezúgsz valakibe, akkor sem ha az a tanárunk.
- Yah! – vállon csapom, ebbe a mozdulatba pedig sikeresen belerándul a fenekem és ismét feljajgatok.
- Jobb ha holnap itthon maradsz. Majd elmondom a szüleidnek mi történt. Most viszont jó éjszakát! – nyom egy puszit a homlokomra, ami nálunk mindig is normális és megszokott volt. Talán amiatt sem olyan kellemetlen, hogy nem is olyan régen lefeküdtünk, hogy alapvetően sok olyan dolgot csináltunk már, amit egy pár szokott. Egyszer csókolóztunk is, igaz akkor még fiatalabbak voltunk és csak egy "felelsz vagy mersz" játék miatt, de az is teljesen normális volt a számunkra. Bár akkor még abban a tudatban éltem, hogy meleg.
Sehun lekapcsolja a lámpát és segít betakarózni, hogy minél kevesebbet kelljen mozognom. Próbálom tartani ezt a hason fekvő pózt, bár sose volt a kedvencem, így azonban kevésbé sajog a hátsóm. Fejemet a mellettem fekvő, felém fordult fiú irányába tartom. Finoman megsimítja arcomat egészen lefelé haladva a vállamig, majd ujjait végig vezeti behajlított karomon, végül az ujjaimnál megállapodik és cirógatni kezdi őket. Most miért nem érzem azt, hogy a szívem szeretne kiugrani a helyéről? Hiszen kedvel, és én is őt. Vagy már késő? Azt hiszem túlságosan beletörődtem abba, hogy nem szereti a lányokat, és nem tudok már rá másképp nézni.
Figyelem, ahogyan nagyokat pislog s végül már nem nyitja ki szemét, csak egyenletes szuszogásba kezd. Elaludt. Engem azonban még csak nem is kerülget az álmosság. A farkcsontom azonban egyre inkább sajog. Jobban belegondolva nem is bánom, hogy nem kell holnap bemennem az iskolába, legalább egy nappal előbb szabadulhatok Hara és... Oh, jut eszembe, csak Hara látványától, mivel Yixing valószínűleg egész hétvégén nálunk fog tanyázni. Remek.