35. A suliba

2.6K 80 1
                                    

Lara.

Az első óra nagyon unalmas volt , a tanár a táblánál hadonászót,  a bal oldalamon Amy piszkált hogy kezdjek valamit a hajammal, jobb oldalt Liem suttogót állandóan a fülembe hogy mennyire kíván. Alig vártam hogy vége legyen az órának.. Nem volt túl sok időm a hajamra figyelembe véve a kevés alvást,  épphogy ki sminkeltem magam .

- Ne felejtsétek el hogy az iskolánk részt vett a csere diák programban! Jövőhéten érkeznek,  ebbe az osztályba a következő diákokhoz : Liem Taylor , Conor Miller , David White ,  Michele Lam,  Amy Rodriguez , Lara Smith és  Tracy Li ! A  többiek csöngő után mehetnek ! ~ épp hogy ki mondta csöngettek is , felálltam és menni akartam de a barátnőm megállított.

- Lara neked is maradni kell ! ~ suttogja hogy Ne legyen feltűnő..

- Köszönöm mind azoknak akik itt maradtak , választásuk nem volt ~ kezd bele poénkodva. - A szülőikkel meg lett beszélve így a  maguk bele egyezése nem kellett hozzá! A program segíti az iskolánkat és ha nem akarnak megbukni vagy ami még  rosszabb, nem akarják hogy kicsapják magukat akkor bírják ki a tanév végéig! A diákokról bővebb információt a héten adunk addig is próbáljanak megbarátkozni a helyzettel ! ~ össze szedi a cuccát és már ott sem volt .. márcsak ez hiányzott..

A következő óráig még volt 5 percünk ezalatt Amy megcsinálta a hajam gyorsba .

Liem teljesen kiakadt hogy náluk  és nálunk is lakni fognak , alig lehetett lenyugtatni

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Liem teljesen kiakadt hogy náluk  és nálunk is lakni fognak , alig lehetett lenyugtatni..

- Mivan ha fiú kerül hozzád? Rád mászik én megölöm! ~ a szemeiből ítélve komolyan gondolja .. a fejemet csóválom.

- Nyugodj már le Liem ! És ha lány jön és ő mászik rám? ~ viccelődők vele .

- Senki se mászhat a barátnőmre! ~ húzza ki magát büszkén.

A barátnőmmel egyszerre nevettünk és jót szórakoztunk Liem bosszankodásán.

- Amy! Nagyon jó munkát végeztél,  imádom ahogy megcsináltad ~ ujjongok és megölelem.

- Csinálj neki más hajat .. így csak mégjobban beindít ~ duzzog a barátom,  ismét nevetnünk kellett majd megrázom a fejem.

- Kezdődik az óra mindjárt,  arra gondoltam suli után haza ugrom és elmegyek fodrászhoz,  nyaralás előtt is terveztem de sose jutottam el odáig. ~ ismerem be és helyét foglalok a padnál.

Az órán arról volt szó hogy a közelgő bálra a mi osztályunknak kell kitalálni a díszleteket , megtervezni az egészet. Tracy egyből elvállalta hogy ő lesz a fő tervező,  imádja az ilyen dolgokat . Ebéd szünetben Liem elcsalt magával a mosdóba és olyat tettem amit eddig még soha .. Fiú wcbe mentem..kicsit szégyenlős voltam de hamar fellazultam ahogy elkezdett csókolni.

- Beindulok tőled Lara.. de nincs nálam gumi..~ jön rá bosszúsan. 

Lehajolok kigombolom a nadrágját,  lehúzom és óvatosan bekapom neki. Próbálom jól kielégíteni hogy Ne legyen ennyire bosszús,  úgy érzem jó úton járok amikor halkan elkezd nyögni és remegni kezd a teste . Gyorsabbra veszem a tempót, a nyelvemmel kör körös mozdulatokat csinálok és jobban bekapom neki. Érzem ahogy elmegy és megkönnyebbül,  felhajolok és látom az arcán a kielégült vigyort majd mosolygok. Először ő ment ki hogy lássa nem jön e valaki majd szolt hogy jöhetek.  Az udvaron Amy felém futott ahogy meglátott.

- Baj van Lara ..  Conor odajött hozzám beszélgetni aztán elkezdet fogdosni..Ethan meglátta..és.. ~ ahogy elkezdte mondani tudtam mi lesz a vége ezért megsem vártam hogy befejezze , a hang után futottam , mögöttem Liem és Amy .

Az az idióta Conor ...mégis mit gondolt..tudta hogy együtt vannak !

- Ethan ! Elég! Hallod amit mondok ?! Ethan kérlek, tudom hogy nem akarod hogy kicsapjanak téged,  szóval hagyd abba ! Beszeljünk jó? ~ az utolsó mondatomnál leállt és Conorra nézett akinek betört az orra ..

- Ha mégegyszer hozzá mersz nyúlni ,senki nem fog leállítani! ~ sziszegi neki idegesen majd feláll és felém fordul, addigra Liemék is utol értek.

- Lara..én..Nem bírom látni ha valaki..hozzá ér! ~ mondja halkan lehajtott fejjel.

- Liem, vidd el orvoshoz azt a hülyét,  Amy szólj hogy haza mentem mert rosszul lettem vagy találj ki valami hihetőt és tedd hozzá hogy a bátyám haza vitt ! Menjetek! Majd beszélünk! ~ kiáltok rájuk.

Liem bele rúg a fekvő fiúba de ahogy meglátja hogy nézek felsegíti és elviszi , Amy kicsit habozik majd végül ő is elmegy .

- Idióta! ~ ütöm meg a bátyám,  ideges vagyok amiért verekedett , anyáék tuti nem fogják ezt szó nélkül hagyni ..

- Tudom ! De mégis mit kellett volna tennem ? ~ sírja el magát..régen láttam sírni őt..

- Mit kellett volna tenned? Mondjuk oda mész és rászólsz nem pedig levered ! Majd amikor kiderül hogy fiú cserediák lakik nála akkor mit  csinálsz? Átmész és ott leszel addig míg vége nem lesz a tanévnek ? Ethan basszus ezzel nem tűnsz fel jól sőt.. Amy  nem hülye! Szeret téged csak most kis időt adott neked hogy rendezd velem a kapcsolatunkat ! Látnod kellett volna hogy sírt! ~ kiabálok vele és beülünk az autóba.

- Milyen cserediák? ~ kérdi idegesen .

- Az osztályból párunkat kiválasztottak, benne van Amy , Liem , Conor , David , Michele,  Tracy és én is . Nem tudjuk még hogy kik lesznek majd csak jövőhéten, de lényegtelen ha lány ha fiú ezt akkor sem csinálhatod! Most pedig elmondod anyáéknak mi történt, vagy megvárod míg az igazgató megteszi ! ~ a háznál vagyunk és mindketten idegesen állunk.

- Hiányoztál ~ vallja be nekem majd be megyünk.

- Anya szét vertem egy srácot aki fogdosta Amyt, DE Lara ismét szoba állt velem és itthon van ~ hadarja gyorsan ,reménykedve hogy úgyse érti majd .

- Szia Lara szívem,  jó újra látni ~ mosolyog rám anya . - Mit csináltál??? Normális vagy ? És ha feljelentenek ? Kicsapnak az iskolából? ~ kiabál vele szigorúan.

Egymásba Szeretve 1.Where stories live. Discover now