New Spider in the Web 2 - Újra együtt - The Universe Of Dreams Part3

17.fejezet - Khaly

Steve és Lucas hallgattak Nakiára. Úgy kezdtek futni a viharban, mint akik megőrültek, de végül elérték a hatalmas folyót. Követték az utasításokat, és olyan messzire mentek, amennyire csak tudtak. Végül egy kis Norvég városban kötöttek ki. Nem kellett sok, és csatlakozott hozzájuk Natasha és Sam is, és ismét négyen bujkáltak. Persze ott nem volt erre szükség. Nagyon kevesen laktak a faluban. Egy nagy fjord partján állt, kis házakkal, és egy templommal. Régies stílusú volt az egész. Egy kis fogadóban szálltak meg. Az idős hölgynek nem volt pénze, de ereje sem. Megegyeztek, hogy amíg fia úton van, nem kell lakbért fizetniük, csak segítsenek gondozni a kertet, ami a hölgy mindene volt. Teltek a napok, és Lucas csakis a húgára tudott gondolni. Nakia sokszor látogatott el hozzájuk. Mindig a templom előtt várt Lucasra napnyugtakor, így amikor az ég elkezdett rózsaszínes árnyalatra váltani, a fiú hátrahagyva mindent, a magas épület előtt várt. Az idő vasfoga a követ elsötétítette, a falak első egy méterét moha fedte, hosszú repedések éktelenkedtek az építményen. Egyedül az ajtó volt új. A sötét deszkák katonás sorban feszültek egymásnak, élük pedig tökéletesre volt csiszolva, szabályos ívet alkotva. Nem is csoda hogy új volt, a régi ajtót bizonyára elkorhadt darabokban tudták csak lefejteni, még balta sem kellhetett hozzá vagy csavarhúzó, csak egy erős ember, és pár jól célzott rúgás. Lucas a templom előtti padon ücsörgött. Épp érkezésekor hagyta el egy idős bácsi, még ott volt a morzsa maradéka, amit a madarak hagytak ott. A nap lassan ereszkedett alá, sokáig kellett várnia mire az ég teljesen elsötétedett. A fák lombjain már nem csillant meg a fény. A kivilágítatlan utcán csak a házak fekete sziluettjét látta az egy árnyalattal világosabb égen, melyen a hold ragyogott, és megannyi csillag. Szabályos háztetők határolták az ezer csillagot a feketeségtől. Tökéletesen ki lehetett venni a formákat. Az utcán viszont nem. A teljes sötétségben csak Lucas telefonja világított, amit a biztonság kedvéért hagyott zseblámpa funkción. Viszont a fehér fényben is feltűnt neki a hirtelen felgyúló tűz. Hatalmas láng volt, túl nagy egy öngyújtóhoz, vagy gyufához. Lucas a fegyverére tette a kezét, és kikapcsolta a fényt. Az utcán már csak a láng égett. A tulajdonosa meglepődött, azt hitte a telefon egy utcalámpa fénye, szinte megrémült, amikor meglátta egy pillanatra a fiú arcát. A meleg fény egy pillanatra látni engedte a lány arcát mielőtt eloltotta volna a lángot. Kedves, nagy szemek egymás mellett, aranyos pisze orr, és egy meglepődött tekintet. Lucas nem vélte felfedezi Nakiát, így az idegen lány láttán inkább megszorította az oldalán lógó pisztolyt, amit egy kabáttal rejtett el. Persze nem tudta, hogy közben a lány is a csizmájában megbújó kést tartotta a kezében. Ahogy a szeme lassan hozzászokott a sötéthez, nem csak az fogalmazódott meg a fejében, hogyha nem tartotta volna bekapcsolva a telefonját, bizony hamarabb is kirajzolódtak volna előtte a formák, de az is, hogy a lány eltűnt. A harci állást felfüggesztve kiegyenesedett, és ártatlanul nézett körül, de nem látott senkit.

- Hahó! – Bár viszonylag halkan beszélt, a néma utcákon az is kiáltásnak hangzott.

A lány lassan elősétált, közben Lucas háta mögé került, de ő még mindig nem látta. Hiába fordult arra is, a lány láthatatlan volt számára.

- Itt vagy még?

A lány egy kicsit távolabb ment, hogy Lucas ne rémüljön halálra, és felfedte magát.

- Ki vagy te? – Lucas meglátta a lányt. Rövid haja volt, ami alig ért a válláig, nem lógott a szemébe, hátra volt simítva. Egy-egy tincset előröl, hátul összefogva tartotta távol a kéretlen fürtöket. A lány sötétbarna haja egészen feketének tűnhetett, akárcsak a szeme, ami viszont napvilágnál zölden csillogott. Egész helyesnek vélte Lucast, mégis hideg hangon szólt hozzá.

- Én... Én Luke. Luke Stevenson. – Bár a biztonsági álnév nem rejtett sokat, mégis előszeretettel használta. A kabátját szorosan magára húzta, hogy elrejtse a pisztolyt.