New Spider in the Web 2 - Újra együtt - The Universe Of Dreams Part3

16.fejezet - Hullám, középen pöttyel

Alex egy ismerős helyen ébredt, mégis mintha idegen lett volna. A kis fa kunyhóban volt. Lassan nyitotta ki a szemét, és amint rájött hogy hol van, talpra ugrott. A fal melletti ágyon feküdt, tisztán érezte a sötét alakok jelenlétét a vékony fal mögül és hátrálni kezdett. Magabiztos, gyors de meggondolatlan lépéseket tett hátrafelé, míg hátát be nem ütötte a szemközti fal üveges ablakába. Megfordult a tengelye körül és szembe nézett velük. A fekete, homályos arcok az ablakon keresztül nézték. Az egész házat körbevették, mint akik csak azt várják hogy elkaphassák Alexet. Bár reggel volt, az erdő ekkor is koromfekete volt. Alex a földre esett, és a szoba közepén kuporodott össze, és dülöngélt oda-vissza. Scarlet felfigyelt a lányra. Ő épp valami kék anyaggal foglalatoskodott, de amint meglátta Alexet, letérdelt mellé.

- Nyugi. Minden rendben. – Alex nem válaszolt. – Egy egész éjszakát töltöttél odakint. Nem csodálom hogy nem vagy százas. – Scarletnek igaza volt. Alex arca olyan fehér volt mint a hó, az ajkai lilák, a haja kócos, az izmai gyengék voltak. – De tudom a megoldást. – Alex felnézett Scarletre. – Megtanítalak kihasználni a holtak erejét.

Steve és Lucas az éjszakát egy fogadóban töltötték. Az egész napot arra szánták hogy kérdezősködjenek arról, mi történt a piramissal. De a városban, ami alig pár kilóméterre feküdt a romos építménytől, senki sem mert beszélni róla. Az utolsó reményük volt az eldugott kocsma, hátha néhány részeg ember elárulja amit tudni akarnak. Amint beléptek a nehezen nyitható ajtón, mindenkinek feltűnt hogy nem helyiek, és több férfi is arébb ült.

- Váljunk ketté. Ha találsz valakit jelezz. – Mondta Steve.

Lucas bólintott, és elindult jobbra, míg apja balra ment. A fiatal srác próbálta lemásolni a viselkedésüket, kevés sikerrel. Ahova csak megpróbált leülni elmentek mellőle.

- Mit csinálsz itt, fiú? Nem tűnsz még olyannak aki benne jár a korban. – A csapos férfi viszont már jó pár évet maga mögött tudott. Ősz haja, és hosszú szakálla volt. Arcát már több heg is csúfította, szigorú tekintetű öreg volt, de a hangja alapján csak egy tisztes férfi, aki mögött már sok van. Bőre sötét volt, mint mindenki másnak is, elvégre Egyiptom homokdűnéin kap némi színt az ember.

- Kérdezni szeretnék.

- Tedd hát meg nálam. Más úgyse fogja. A nevem Aton. Itt nem szeretjük a külhoniakat, de most hogy a méhek eltűntek, nincs mitől aggódnunk. – Az emberek valóban a méhektől rettegtek. A méhek gyakran látogatták a városkát. Volt hogy szükségből, volt hogy küldetésből, de leginkább szórakozásból, ami nekik a gyilkolás volt. Stevenek és fiának valóban hasonlított az öltözetük a méhekére, nem teljesen, de épp elég volt az embereknek a fehér bőrük is hogy bizalmatlanul forduljanak el tőlük.

- A piramis... Ami innen keletre van. Mi történt ott?

A férfi arca komorabbra váltott. Intett, és egyiptomi nyelven mondott egy mondatot, mire egy fiatal lány jött a helyére, a férfi pedig eltűnt.

- Egy pillanat, jön. – A lány akcentussal, törve beszélte az angolt, de ennek ellenére vagyon szép volt. Fekete göndör haja belelógott a bal szemébe. A bőre barna volt, akárcsak a szeme. Lenge atlétát viselt, elvégre az ablaktalan helyiségben nem kellett félnie a napsugaraktól. A vállán sálszerű kendő pihent, ami eltakarta az álla végét. A jobb szeme mellett jellegzetesnek tűnő anyajegyet látott. Egész sötét színe volt, inkább volt apró folt, bőrhiba mint anyajegy. Egy hosszúkás, hullámos vonal volt, alig két centiméter, és a közepén egy nagyobb pötty. Lucas elvarázsolva nézett a szemébe, mialatt a lány szája játékos mosolyra húzódott. Tetszett neki hogy a fiú felnéz rá, mivel a pult magasított volt, kicsit felsőbbrendűnek érezte magát. – Honnét jössz fiú?