If everything were different (Jimin ff.) [BEFEJEZETT]

34.- Annyeong Namjjog

Fájó szívvel ébredek egy bizonyos reggelen. Nincs kedvem ehhez - fordulok át a másik oldalamra magamban mérgelődve. Hivatalosan is meg fog változni az életem, ha oda ma beteszem a lábam. Nem vagyok én annyira felkészülve mint szeretnék. Pár óra, és hivatalosan elhagyom a gimnáziumot. Elballagok.

Szokás szerint most sem fetrenghetek túl sokáig az ágyban, bármennyire is szeretnék. Gihwa ébreszteni jön az ünnepségre gondosan kivasalt és kimosott egyenruhát hozva, mit egyszerűen csak a nyitott ajtóra akaszt. Kedvesen mosolyogva közli, hogy lent a kávém már az itthoni gépből, emiatt több motivációval elindulok zuhanyozni.

Nem áztatom sokáig magam, épp csak átmosdatom a testemet a tusfürdőmmel, majd a tükröm elé állva felviszem a mindennapi sminkemet. Az egyenruha felvétele után a telefonommal együtt lebaktatok az étkezőbe, hol a szűk családi körrel találkozhatok. Miután anya megtudta, hogy a nagyiék miket mondtak nekem tegnap - köszönöm Jimin... - megmondta nekik, hogy ma meg se nyikkanhatnak. Nem is aludtak nálunk a megbeszéltek ellenére.

- Izgulsz? - kérdi a bátyám egy adag rizs rágása közben. Nemlegesen megrázom a fejem, s leülök mellé, pontosan oda ahol a kávém egy nagyobb bögrében van. - Kéne. Én majdnem bepisiltem, mikor mindenki előtt adták át a bizonyítványomat. Totál parás az egész - kezd grimaszolásba, ám legnagyobb bánatára nem hat rám. - Anya, valami baja van - árul be Namjoon a szülőnknek.

- Namjoonie, kicsikém, hagyjad már szegénykét - dorgálja meg egy halvány mosollyal. - Oda meg vissza van a suliért, ez egy kisebb fokú trauma számára. Az amerikai utazás holnap jót fog tenni - pillant most már rám huncutan Jiminre célozva. Nem is figyelek most kivételesen rá, inkább csöndesen iszogatok.

Nem titkolom, rettenetesen izguluk már most a mégcsak el sem kezdődő nap miatt, hiszen pár óra múlva már az érettségivel a kezemben magam mögött tudhatom az örökös versengést, és a tényleges nagybetűs életbe fogok lépni. Régóta hagyomány, hogy az iskolán belül az igazgató által kijelölt osztály ballagást szervez a végzősöknek, ebben az esetben nekünk, azonban mi nem vagyunk a pontos részletekkel tisztában.

Tíz perc halk beszélgetés után apa végre útraindít minket megszorítva anyu kezét, mivelhogy ő talán kétszer annyira aggódik mint én. Ugyan a miértre válaszolni nem tudok, hiszen tavaly már csinált ilyet, kizárt, hogy a dolgok menetétől félne. Lehet a fejében titikon újraéli a saját ballagását. Vagy azért aggódik, mert ma kiszámíthatatlan leszek? Ez az intézmény volt az eddigi életem fénypontja, most pedig el kell tőle szakadnom. Ez neki is egy nagy megpróbáltatás. Ki tudja hogyan fogok viselkedni, ha ténylegesen elballagok.

- Ttal - szól nekem apa, ugyanis a nagy gondolkodásom közepedte megálltam az előszobában. - Elkésünk, igyekezz! - mosolyog kedvesen figyelmeztetve a megtorpanásom egyetlen hátrányára, mihelyst rögvest kiszökkenek mellette az ajtón. A bátyám külön autóval indul az iskolába, a ballagási ceremónia előtt még Daewonnal és Aurennel van egy találkozója, ha Harin jól értesítettett este. Természetesen a fiúk is jönnek az ünnepségre.

A hátsó ülésre beszállva apa szinte egyből el is indítja a kocsit, s Namjoon mögött haladva bezárjuk magunk után az elektromos kaput. A szüleim előszeretettel kezdenek a gondterhelt fejemet meglátva az ő nagy pillanatukról mesélni, Harin meg inkább a fülhallgatójával dugaszolja be a fülét. Jól teszi, ma legszívesebben én is ezt tenném.

Rövidesen az iskolához érve apa leparkol, jómagam pedig elköszönve tőlük futok egyenesen az osztályterem felé, ahol valószínűleg minden osztálytársam halálra izgulja magát. Attól függetlenül, hogy sok évet szenvedtünk egymással végig, fognak egy kicsit hiányozni. Maga az intézmény elsődlegesen áll a szomorú ballagási listám élén. Aztán a lányok... végül vége is.