If everything were different (Jimin ff.) [BEFEJEZETT]

17. - Különleges este, különös cselekedetek

" - Sannie, megkérdezem akkor, ha már itt tartunk. Esetleg... te kedveled Park Jimint?"

Miközben Jimint nézem - aki amúgy észre sem vesz bennünket -, felmerül bennem a kérdés, hogy talán a lányoknak igazuk lehet. Titkon kedvelhetem a fiút, hiszen a könyvek szerint mindig az kell nekünk, akit nem kaphatunk meg, vagy abba szeretünk bele, aki a legjobban idegesít bennünket. Mégis mikor keveredtem bele ebbe? Nem is tudom, mi mással lehetne magyarázni a helyzetet, hogyha nem azzal, hogy nem közömbös számomra Jimin. Hiába akkora az ellenszenvem az északiak iránt, egy ideje már sokkal inkább kíváncsi vagyok a fenti életre, mintsem utálom.

Azt hiszem, hogy az agyam tudatomon kívül nyomta el a feltörő érzelmeimet, sőt, még buzdított is arra, hogy ne is figyeljek a szerelmes érzéseimre, csak az utálatot és az ellenszenvet nézzem, amit tulajdonképpen eddig a pontig szívesen betartottam volna, csakhogy most... Most, hogy egy lánnyal látom, még ha pusztán egy szimpla beszélgetésről is van szó, rám tör a félelem és egy ideges görcs, mitől összeugrik a hasam.

Életemben nem éreztem még ilyet. Rossz érzés látni, hogy mással jobban szórakozik, mint velem, viszont valahogy mégis jó ezt tapasztalni. Nem köti hozzám végül is semmi. Ezért sem mondhatom azt, hogy van közöttünk valami, mert az érzéseim nincsenek viszonozva. Bár... nagy előrelépést tettem ma, hiszen bevallottam magamnak, hogy kedvelem. Kedvelem Park Jimint.

- Yeo-San? - ráz ki a gondolataim közül Boora csendes hangja, mire a fejemet rázva pillantok rájuk a fiú helyett. - Jól vagy? - kérdi kedvesen, én pedig nemlegesen biccentek.

- Gyere - húz be egy elágazáson Hwani, majd a hátitáskájából egy üveg vizet vesz elő. - Idd meg. Halál sápadt vagy - adja a kezembe, majd a hátamra simítja a kezét.

- Szerintem totál belezúgtál, akár hogy tagadod - húzza el a száját Boora, közben én a vízből hatalmasakat kortyolok. Bár nem vagyok szomjas, az üveget ki kell dobni, magától meg nem tűnik el a benne lévő lötty.

- Nem fogom tagadni - jelentem ki, majd a szemben lévő kukára teszem le a már üres üveget.

- Már pedig így van! - válaszol zsinórból, mit mosolygással díjazok, ugyanis úgy ismer, mint a tenyerét. - Várj, micsoda?

Először sem neki, sem Hwaninak nem esik le, hogy egyáltalán nem akarok tiltakozni az állítása ellen. Kikerekedett szemekkel állnak mind a ketten elém, hiszen Jiminről van szó, ilyenkor pedig legtöbbször mindig letagadok mindent. Hwani szólalna meg, viszont az alig kivilágított utca - ahol jelenleg vagyunk, Jiminéktől alig húsz méterre - másik oldaláról egy csapat fiú kezd el nekünk fütyülni, illetve elég csúnyán utalgatnak arra, hogy ha ideérnek mit tesznek velünk.

Boora eléggé megijed, hiszen ő a legfélénkebb hármunk közül, szinte egyből sikításba kezd mikor az idegenek elindulnak felénk. A visítása miatt Hwani és én is meghallatjuk a hangunkat, bár mi csak egyszer, Boora pedig többször. Azt hiszem, megint meg fogok halni.

- Fogd be a szád! - Már csak pár lépés választja el őket tőlünk. Mégis mi lesz, ha ideérnek?

- Fussunk? - kérdezem, a lányok pedig minden szó nélkül a karomat megragadva rohanni kezdenek Jiminék irányába. Szerintem nem is jutott eszükbe, hogy a másik oldalra kellett volna kanyarodni.

Az üldözőink természetesen rohannak utánunk, s még akkor sem állnak le, mikor már majdnem elhaladunk a kis társaság mellett. Talán emiatt nem kellett volna átsétálni a meghúzott határon. Annyira éreztem, hogy az élet nem fenékig tejfel. A Jimin-féle társulat mindegyik tagja először ránk, majd az utánunk futó fickókra kapja a fejét, s felmérve a helyzetet az út közepére állnak, hogy még véletlenül se tudjanak elkapni bennünket. Szerintem valójában három másodperc alatt nem tudták felfogni, hogy mi kik is vagyunk valójában, de azért megvédenek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire rendesek.

Azért látom, hogy Hoseok az egyetlen, aki hátranéz hozzánk, bár szinte a félelem még bőven bennem van. Mikor a szemeibe nézek, elcsodálkozik, azonban egy biztató mosoly keretében rögvest megnyugtat, hogy semmi baj nem lesz.

- Valami gond van, hogy ezeket a hölgyeket kergetitek? - teszi fel a kérdést Yoongi karba téve a kezeit, a szemöldökét összehúzva. Igazán bizarr látvány. Biztos ő itt a kemény fiú.

- Valószínűleg csak összekevertük őket valakikkel - nevet fel átlátszóan a középső csávó, a többi pedig vihogni kezd. Biztosan megtervezték előre.

- Mert amúgy Kim Yeo-San annyira összetévesztendő - veti oda Hoseok, a minket üldöző fiúknak pedig kikerekedik a szeme.

Jimin mindent figyelmen kívül hagyva fordul hozzám hátra, s mikor meglátja, hogy én vagyok az, már látom a haragot a szemében. Ha Jungkook nem ragadja meg a vállát, szerintem elvakította volna a düh, s a velünk szemben álló srácok már nem élnének. Hoseok és Yoongi elküldi az idegeneket, majd amíg Jeongguk Jiminnel beszélget, a másik kettő fiú kérdőre vonja a történteket. Hwani kezdi el mesélni, közvetlenül Yoonginak, ám rajtam kívül szerintem Boora vette még észre, hogy a barátnőnknek mennyire is csillog a szeme. Szerintem utoljára tavaly nézett így a végzős YoungDo-ra, aki mindig rákacsintott, mikor elment mellette.

A fiú közömbösen hallgatja Hwanit, én innen látom, hogy sajnos nem érdekli őt a barátnőm, inkább csak a jelenlegi helyzet izgatja. Hoseok is figyel, viszont ő igazából azzal van elfoglalva, hogy elmagyarázza nekem azoknak a mocskoknak a kilétüket. Mint kiderült, az északi iskolába jártak, amíg verekedések miatt ki nem csapták őket. Meg is értem.

Összerezzenek, mikor Jimin jelenik meg a bal oldalamon, s a felkaromnál fogva elcibál Hoseok mellől. Nem tudom mire vélni a viselkedését, ugyanis eddig még egy alkalommal sem volt ilyen... zaklatott. A fal mentén lévő kis beugrás mögé állít, pont úgy, hogy eltűnjünk a látástérből.

- Mégis... mit művelsz itt? - kérdez rá durván, mire a mellkasom összeugrik, s egyből apa leszidásai jutnak eszembe, mikor kisebb koromban rosszul viselkedtem. - Azt kérdeztem, hogy...

- Hallok, Jimin! - vágok közbe élesen, mire megszeppenve meghőköl. - Hallom, amit mondasz. Ne most akarj főnökösködni, mert engem erőszakoltak meg majdnem, nem pedig téged! Ez már a második bántalmazási kísérlet felém két hét alatt! Iszonyatosan megterhelő! Nincs szükségem arra, hogy még te is lekiabáld a fejem, csak azért, mert jól érzem magam, viszont ilyen szerencsétlenül bolyongok a városban! Így sem érzem magam úgy, ahogy kellene, hiszen minden áldott helyzetben, akár merre megyek, te ott vagy, és emlékeztetsz arra, hogy mit nem kellene tennem! Ne merd felemelni a hangod velem szemben, mert kijöttem a sodromból, és nem tudok mit tenni - a mondatom elején felemeltem a hangomat, viszont a végét már alig hallhatóan mondom, hiszen az idegességemnek köszönhetően a könnyeim patakokban kezdenek el folyni az arcomon lefelé, mi miatt kényszeresen takarom el az arcomat, s guggolok le, keservesen felzokogva.

Nem kedvelem, ha valaki lát, illetve hall sírás közben, ellenben most annyira kikészültem lelkileg, hogy úgy érzem sokkal inkább erre van szükségem, mintsem kiabálásra, mi miatt még rosszabbul érezhetem magamat. Jimin szerintem azt sem tudja, hogy mit csináljon, ugyanis kellemetlenül toporog előttem, váltogatva a lábai közt a súlypontja áthelyezését. Végül kellően meglep, mivelhogy megragadja a jobb csuklómat, s felránt magához, amint pedig a meglepett, kissé elkenődött arcomat meglátja, a hüvelykujjaival lesimítja a könnyeimet, ezáltal kezeivel közrefogja az arcomat.

- Szerinted nekem nem rossz, most veled szemben nyugodtan viselkedni? Nem lehetek ott minden percben veled, így nem vagyok képes megvédeni téged! Azt hiszed, hogy ez számomra semmit sem jelent? Hogy ha rád nézek nem az jut először az eszembe, hogy mennyire gyönyörű vagy, hanem az, hogy képtelen vagyok megvédeni téged? Férfi vagyok, Yeo-San. Mégis rettegek, hogy bajod esik annak ellenére, hogy képes vagyok akár a saját testemmel is, az életemet kockáztatni azért, hogy egy hajad szála se görbüljön meg.