101. Magyarázat

2.5K 186 15
                                    

Május 8. (hétfő)
Ma reggel, amikor kimentem a ház elé, nem volt ott senki - vagyis Casso nem jött ki hozzám reggel.
Csak egy hajszál választott el attól, hogy elkezdjek ismét könnyezni, az az egy hajszál pedig az volt, hogy már egy kicsit sokat sírtam emiatt, ugyanis a hosszú hétvégém - a többiekkel ellentétben, akik kirándultak, elutaztak vidékre, meg ilyesmik - nagyrészt sírással és depresszióval telt el. Aludni alig aludtam valamit, és étvágyam se volt igazán. A maradék időben Cassot hívogattam és próbáltam ráírni. A telefont nem vette fel, ki volt kapcsolva, az üzeneteket pedig meg se nézte.
Amikor a suli előtt ácsorgó osztálytársaimhoz értem, egy pillanatig megtorpantam, a telefonját nyomkodó Cassora néztem, majd nagyot sóhajtva inkább bementem a suliba.
Éreztem magamon a tekinteteket, de inkább oda se néztem, csak elsiettem onnan, mielőtt méginkább megfojtana a sírógörcs.
Casso egész nap nem szólt hozzám semmit, de úgy tényleg semmit, került, amikor csak tudott.
Szünetekben vagy zenét hallgatott, vagy a többiekkel volt, ott pedig inkább nem akartam felhozni a témát.
- Mi van Cassoval? Összevesztetek? - kérdezte Lili meglepődve.
- Szakítottak. Csak te nem voltál ott velünk csütörtökön - jegyezte meg Enikő.
- Úristen, sajnálom - kapott a szájához Lili, majd átölelt - Mi történt?
Akkor pedig elmeséltem minden eseményt, amit aznap délután átéltem.
- És nem is áll veled szóba? - szomorkodott Saci.
- Hát, nem igazán - ráztam a fejem - Majd azért megpróbálok beszélni vele.
Így is történt, órák után a sulis szekrényeknél odamentem hozzá, hogy megejtsük az első beszélgetünket, amióta szó nélkül otthagyott azon a focipályán.
- Szia - léptem oda hozzá óvatosan.
- Szia - köszönt vissza.
Rám se akart nézni, fájdamasan átlátható mozdulatokkal palástolta csak, hogy látni sem akar, meg se próbálta ennél jobban elrejteni.
- Beszélhetnénk? - kérdeztem halkan, végig őt nézve, hátha rámpillant csak egy másodpercre is.
Casso feszülten elnevette magát.
- Miről, Leni? - kérdezett vissza fáradtan felsóhajtva - De komolyan.
- Hát... a csütörtökiről, meg úgy az egészről - tűrtem a hajamat a fülem mögé zavartan.
- Nem terveztem - közölte egyszerűen.
Szívszorítóan rideg volt.
- De én meg igen, és szeretném, ha tudnánk erről beszélni, csak mert azóta egy szót se szóltál hozzám!
- Ja, mert rohadtul nincs szükségem arra, hogy magyarázkodj. Ennyi, részemről megbeszéltük - zárta le a témát és újra otthagyni készült, de utána szóltam.
- Akkor ennyi? - nevettem el magam kínosan, mire visszanézett rám - Mindezek után képes vagy csak úgy szakítani velem, anélkül, hogy végighallgatnál?
- Mégis mit vársz tőlem? - hitetlenkedett egy másodperc alatt kiborulva rajtam.
- Hogy beszéljük meg! - próbálkoztam egyre kétségbeesetten - Azt se tudod, mi történt!
- Szerintem pont eleget tudok - vágta rá, majd felkapta a táskáját, és otthagyott.
Hát, ezt nem hiszem el. Egyszerűen csak nem hiszem el.
Amikor hazaértem, Anyuék azonnal letámadtak, hogy mégis mi bajom van, amiért egész hétvégén olyan kedvtelen voltam és szomorú.
- Micsoda? - ejtette le a fakanalakat Anyu, amikor kimondtam, hogy szakítottunk - Pedig olyan rendes gyereknek tűnt.
- Mert az is - húztam szomorú mosolyra a szám - Én hibáztam - sóhajtottam.
- El akarod mondani? - nézett rám Anyu szomorkásan, mire megráztam a fejem.
Van ez így.

Mai nap - 5/2: tehát valahogy így állunk. Kell ezt még részleteznem?

Egy pillanat, és összetörtem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 2. évadWhere stories live. Discover now