Master of shadows (Az árnyak mestere)

Kamillás szoba

Délután fél kettő
A kocsis gyeplőjét hatra húzva megálljt parancsolt lovainak, bár a két gebe talán utasítás nélkül is megállt volna. Hangosan, élesen és fájdalommal telve horkantottak. Előbb Adlert segítette ki a bakon ülő fickó, majd Marissa kezét is megszorítva erősen lesegítette a lányt a három lépcsőfokról. Mara megköszönte a segítséget és az épület elé sétált, míg Irene kifizette a fuvart. Egy átlagosnak mondható, elől szalon, hátul lakóház szolgált helyszínként. Fehérre meszelt falai élesen visszaverték a Nap rideg fényét, Marissa hunyorgott és a szeme elé emelte kezét.
- Ez lesz az. - lépett mellé Irene Adler. - Készen állsz szívem?
- Más lehetőségem nincs nagyon.
- Ez, sajna igaz. Na, gyere ne várassuk őket sokáig. Alig várják, hogy bemutassalak nekik!
Mara fancsalin elhúzta a száját, majd sóhajtva megindult az ajtó felé. Probléma mentesen beléptek a kávézóba, amely teljesen úgy nézett ki, mint Versailles tükörterme. A lány hirtelen több tucat énjével kellett, hogy szembe nézzen. Ahogy Irene elsétált mellőle, bejelentkezni, Mara megállt nem messze az egyik tükörtől és átvizsgálta a megjelenését. Bosszankodva konstatálta, hogy felkarja a szűk ujjakban túlságosan kitelíti a ruhabelsőt. Megpróbált felcsípni rá egy kis anyagot az alkarjáról, de sikertelenül.
Irene ekkor karon ragadta, majd megvárta, míg egy frakkba öltözött, vörös hajú férfi elsétált előttük, hogy mutassa az utat. Erőteljesen megindította Marissát és alig hallhatóan odasúgott neki pár feddést a ruhája nyúzásáért.
A frakkos úr kinyitott előttük egy eddig fel sem tűnő ajtót, amelyet az egyik nagyobb tükör rejtett és beinvitálta a két nőt. Egy titkos folyosóra vezette őket. Az átjáró megtelt meleg lámpafényekkel, talpuk alatt szőnyeg suhogott. Marissa csodálkozva vette észre, hogy vezetőjük, akiről azt hitte férfiú, igazából egy vékony, szikár nő volt rövid hajjal, amit fixálóval hátrasimított. Hátra se nézve rájuk, ment előre, egészen a folyosó végéig, ahol már kevesebb lámpa függött a falon, és gyérebb volt a világítás.
A frakkos nő hirtelen megállt és várakozón hátrafordult hozzájuk. Marissa kérdőn hol a vörösre nézett, hol Adler-ra. Irene bólintott egyet, válaszolva a vörös hajú néma kérdésére és elkezdett kopogtatni a falon maga mellett. Marissa egy hosszú és bonyolult kopogáskódot hallott, amit minden bizonnyal Irene is csak nagy nehezen jegyezhetett meg.
Azután csönd. Csak a hátrahagyott kávézóból szűrődtek ki tompa hangok, evőeszközök csörgése és az ajtó feletti jelzőcsengő csilingelése.
Mara megpróbált hallgatózni, hátha észlel valami mozgolódást a fal mögött, de tökéletes csend volt odaát.
Hirtelen aztán zárcsörgés, a zárbetét kattogva elfordult a kulcs nyomására, kilincs nyomódik le és megnyílt előttük a falban egy ajtó.
Újabb frakkos nő jelent meg, egy petróleum lámpával és kulccsal a kezében. A két munkatárs némán biccentett egymásnak, majd az, amelyik eddig kísérte őket Irene-ék felé fordult és meghajolt.
- Hölgyeim. - köszönt el, és már sétált is visszafele, a derengő homályban.
Az ajtóban álló szinte ugyanúgy nézett ki, mit a vöröshajú nő. Rövid, lesimított haj, fényes lakkal.
- Szépen csiripelnek a madarak? - kérdezte Mairssáéktól és az ajtóba állt, eltorlaszolva a további utat.
- Igen. Ma mintha Mozartot énekelnének. - válaszolta Adler. A farkkos nő bólintott és oldalra lépett, szabad utat hagyva Marissáéknak, az elhaladásra.
Egy újabb hosszú folyosón sétáltak végig, amely enyhén lejtett. "Dejó...megint megyünk a csatornákba." gondolta Marissa, visszaemlékezve a Vaskakasban tett "kiruccanására".
Jó tíz perc séta után végre elértek az alagút végére, ahol a két oldalsó falra erős fényű lámpásokat csavaroztak. Előttük egy kétméteres, bársony burkolatú ajtó állt. Nem volt kilincse, csak szemmagasságban egy fém lemez. Vezetőjük újra oldalra lépett, Irene pedig Marissához fordult.
- Felkészültél? - kérdezte halkan. Marissa még egy pillantást vetett az ajtóra, és próbálta elképzelni, mi várhatja a túloldalán.
- Igen. - válaszolta határozottan.
Irene megkopogtatta a vaslemezt, azt mire azonnal elhúzták és egy pár barna szem jelent meg a lemez helyébe.
Irene biccentett, s a szempár helyett újra csak a vaslemezt lehetett látni. Fogcsikorgató nyikorgás támadt és megnyílt előttük az ajtó. Marissa oldalra döntötte a fejét, hogy belásson az ajtó mögöttre, ám útját állta az, akié a barna szempár volt. Mint az eddigi kísérők, az ajtót kinyitó személy is egy hölgy volt, ám nem ő nem tűnt "pincérfiúnak" mint a többi. A nőn divatos ruha volt, fodrokkal, csipkékkel és mindenféle dísszel, haja bongyolítva omlott a vállára és erős smink takarta arcát. Marissa lassan érezni kezdte a nőről áradó parfümöt is, valamilyen egzotikus, fűszeres illatot.
- Üdvözlöm Ross kisasszony. - mosolyodott el a hölgy. - Már vártuk önt, és a gyámoltját. - Ekkor az érdekes parfümű nő Marissához fordult.
- Tehát ön az a híres hölgy, akiről mesélt nekünk Miss Ross. Én Margaret vagyok. Margaret Flint.
- Örvendek a találkozásnak. A nevem Marian Hudson.
- Nos Ms. Hudson, remélem elnyerjük tetszését a továbbiakban! Kérem, kövessenek a hölgyek! - Margaret biccentett a frakkos nőnek, aki némán visszaindult a helyére, majd beinvitálta Marissát és Irenet.
Újból egy folyosón találták magukat, ám at, ellentétben az előbbiekkel barátságos melegben úszott és a falak bézsszín tapétáival egy előszoba hatását keltette. A szőnyeg igaz kopott és kijárt volt középen, ám látszott, hogy rendszeresen tisztítják, mivel a szélein sötétebb koszcsíkok látszottak. "Sok cipő koptatta már a szőnyeget, és a közelmúltban takarították le, szóval gyakran fordulnak meg erre emberek." Marissa az elegáns tapétára lesett, amelyen egy trópusi növény leveleinek és virágjainak motívumát festették.
- Mrs. Hudson mit szólna, ha megtudná, hogy az ő nevét használod alibinek drágám? - súgta felé Irene, annyira halkan, hogy csak ő hallhassa.
- Bizonyára megdicsérne, hogy álnevet használok, Miss Ross.
- Most miért vagy rám dühös? Elég okos voltál ahhoz, hogy rájöjj, itt mindenki álnevet használ.
- Igen. És ha nem lettem volna ilyen okos?
- Akkor nem is hoztalak volna ide. - Irene mindentudón elmosolyodott és a lányra kacsintott. Marissa fúj egyet és a szemét forgatta. Ezt majd még visszakapja Irene. Most azonban más dolgokkal kell foglalkoznia, például hogy hogyan fog bevágódni az itteni társaságnál, kitől próbáljon információt szerezni, kit kerüljön. Irene már elmondta a lényeges dolgokat igaz, de a lánynak kell dolgoznia azon, hogy a bizalmukba fogadják és segítsenek neki. Ami, a hallottak alapján nem lesz piskóta.
Margaret megállt az üvegajtó előtt és hozzájuk fordult.
- Üdvözlöm a hölgyeket a Kamillás szobánkban. Italt tudnak rendelni, szivar a felszolgálóknál található. Teljen kellemesen az idejük, míg körünkben tartózkodnak. - a nő kinyitotta az ajtót és félreállt. Irene belekarolt a lányba és bevezette a szobába.