Anpanman

Kiszabadulózsdi

Mély levegőket vettem. Igyekeztem megnyugodni, ami valamennyire sikerült is, de kérdések százai cikáztak végig a fejemben. Mit keresek én itt? Mi történt? Mit tettem? Cikáztak a megválaszolatlan kérdések. aztán eszembe jutott a kórház. Anya... apa... nővérkém... Teljesen szerencsétlennek éreztem magam miközben megint rázendítettem a sírásra.

-Tae...-Hallottam meg Jimin hangját. Kinyitottam a szemem. Ott állt az üveg másik felém és sajnálóan nézett engem.-Tae.-Ismételte el és homlokát az üvegnek támasztotta. Szemei könnyesek lettek ahogy az enyéim is jobban. Hamarosan megjelent Namjonn és Hoseok is. Nem értettem semmit. Miért vannak itt? Mi történik velem?-Van egy jó és egy rossz hírem.-Kezdett bele és rám nézett. Belefúrta magát a tekintetembe.-A jó hír, hogy van képességed. A rossz, hogy mivel veszélyesnek tituláltak most egy ideig itt leszel...-Mondta és még ő szégyellte el magát. Az legalább jó hír hogy senkit nem öltem meg tudtomon kívül.

-Jimin....-Szólítottam meg. Felnézet.-Mi tettem?-Kérdeztem de a hangom megremegett. Elvesztettem mindenem és most csak erre tudom gondolni. Nem Taehyung! Nem! Nem lehetsz depressziós! Nem szabad...! Jimin segítségér könyörög nézett társaira, akik készségesen siettek segítségére. Pontosabban Namjoon.

-Hát...-Vakarta meg a tarkóját.-Lefagyasztottad a fél kórházat.-Mondta kicsit félve. Félt. Tőlem. Ez és az amit tettem tőrként szúrtak bele a szívembe. El sem tudom képzelni hány ember került miattam veszélybe. Akár életveszélybe...-Most pedig ki akarják deríteni hogy mennyire tudod irányítani... de mivel nem akartak bajt.... megkötöztek.-Utalt a ruhára amibe be lettem csomagolva mint egy darab hús. Egy számomra ismerős személy, pontos nevén Mr. Kim SeokJin lépett be az üveg mögé és leültette a 3 álldogáló fiút 1-1 műanyagszékre.

-Szia Tae!-Köszönt és kedves mosolyra húzta a száját evvel biztatva.-Sajnálom azt hogy meg kellett téged kötözni, de biztosra mentünk.-Csak bólintottam.-Most viszont arra kérnélek hogy próbálj meg kiszabadulni.-Kért meg de én csak talán jobban rákezdtem.

-Nem megy...-Szipogtam.-Nem akarok senki életveszélybe sodorni...-Mondtam el bánatom. Mr. Kim valószínűleg tudta hogy mi történt mert így próbált lelket önteni belém.

-Őszinte leszek Taehyung.-Kezdett bele.-Tudom mi történt, tudom min mész most keresztül... de arra kérlek hogy ezt most tedd félre. Itt vagyok. Nem tudsz senkit bántani ameddig odabent vagy. Ha pedig elszabadulnának a dolgok közbelépek.-Ajánlotta, de hangjában éreztem valami olyasmit is hogy nekem ez a kötelességem. Jiminre néztem aki egy biztató mosolyt küldött felém.-Megpróbálod?-Kérdezte, de nekem inkább az jött le hogy kijelentette.

-Meg.-Sóhajtottam.-De nem ígérek semmit.-Mondtam. De mielőtt bármibe belekezdtem volna, Mr. Kim még mondott valamit."Ha nem tudsz kijönni a képességed segítségével... csak napok után tudunk kiszedni.". Ezt valószínű azért mondta hogy lelkesedjek is a feladat elvégzése iránt. Elkezdtem gondolkodni. Először is meg kell nyugodnom. Ellazultam. Igyekeztem visszaemlékezni egy szuperhősös könyvre amit olvastam. Ott az volt leírva hogy elképzelt hogy mi történjen és megtörtént. Én is megpróbálkoztam vele.

*Jimin sz.sz*

Ellazult majd néhány másodperc múlva kinyitotta gyönyörű barna szemeit. Nem tudom elképzelni hogy evvel a nagyon aranyos sráccal történjenek ilyen dolgok. Nem vagyok meleg, de még így is el kell ismernek hogy nem kispályás a fiú.

-Az elméjével próbálja meg irányítani.-Szólalt meg mellőlem Nam. Egy igazi zseni. Fizikai képessége nincs, de elég ha annyit mondok hogy 19 éves de a világ nyelveinek 90%-át beszéli anyanyelvi szinten? Pontosan elég. Esze úgy vág mint a... erre nem létezik hasonlat. A másik felemen ülő Hoseok pedig a fény varászlatos képességével bír. Nem hiába Hope a beceneve. Taehyung más módszerhez folyamodott. Pontosan nem tudom mit csinált ezért átadom a szót Namnak aki hangosan mégis halkan motyogta a történéseket.-Gondolkodik. Nem tudj honnan kezdje. Most megpróbálja a kezéből kifejteni az idegen erőt.-Taehyungra néztem aki újra becsukta a szemét.-Ez sem sikerült neki, de tovább próbálkozik. Szerencsére hamar belátta hogy a kapálódzással nem megy semmire.-Tette hozzám mellékesen.-Vagy csak annyira nyomás alatt érzi magát hogy még nem jutott eszébe. Csak a szuper képességében bízik.-Állapította meg. SeokJinre néztem aki amúgy az osztagom vezetője. Szemöldökét ráncolta és valószínű ő is látta azokat amiket Nam mellettem motyog.-Semmi kétség: kétségbe van esve.-Azt én is látom rajta.

*Taehyung sz.sz*

Lefagytam fogalmam nincs mit kéne csinálnom. Akaratlanul is anyuék jutnak az eszembe. Visszaemlékeztem arra, hogy mit éreztem néhány órával ezelőtt a kórházban. Dühöt, tehetetlenséget és önkáromlást. A tehetetlenség itt is megvan. Akkor próbáljuk meg. Mit veszítenék vele? Elkeseredettségbe torkoltam magam. Elkezdtem rángatózni ami be is vált. Hamar lehűlt körülöttem a levegő. Abbahagytam a kapálódzást. Már éreztem. Az egész testemen végigfutott egy melegség. Erőt vettem magamon és kinyitottam a szememet. Elszántam magam hogy most sikerülni fog. A falból hegyes tüskék álltak ki mikor elképzeltem azt. Nem értem hogy az előbb miért nem sikerült, de most megvan és ez a lényeg. A következő pillanatban arra gondoltam hogy ez szép és jó, de így nem jutok ki a ruha fogságából. A jég nagyon vékony tűszerű jégcsapokat állított ki magából egyenesen úgy, mintha engem akarni kinyírni. Pedig nem. Pont úgy vágta el az anyagot hogy nekem ne legyen bajom de megszabaduljak tőle. A tüskék vissza húzódtak az eredeti tüskékbe, majd azok is eltűntek. Nem tudom hogy csináltam, de sikerült. Felálltam és az anyag úgy esett le rólam. Az üvegen túlra néztem, ahol néhány nagyra nyílt szemet láttam én meg igyekeztem örülni annak hogy sikerült.

-Szuper!-Örvendezett Mr. Kim.-Most pedig jöhet az ajtó. Majd a túloldalon várlak!-Mosolygott rám majd kiment. Elnéztem tőlem jobbra (hála Jiminek) megtaláltam az ajtót. Kezem a kilincsre tettem és lenyomtam azt. A 3-om fiú meg kiröhögött.

-Meg kellett próbálni.-Fordultam feléjük és rám mosolyogtak. Sokkal jobb kedvem lett hirtelen. Leguggoltam és a kulcslyukhoz helyeztem a tenyerem. Miután nem sikerült a zárat megfagyasztanom, inkább próbálkoztam az egész ajtóval. Nekitámaszkodtam és már csak arra kellett gondolnom hogy megfagyjon. Megfagyott. Aztán egy egyszerű mozdulattal megrúgtam. Az ajtó nem várt dolgot tett. Szétrepedt. Magamat is meglepve léptem ki a szűk folyosóra, amire épp akkor érkezett Mr. Kim.

-Ilyen gyorsan ment?-Kérdezte hitetlenkedve, én meg csak büszkén bólintottam.-Igazi tehetség vagy.-Emelte fel jobb karját én meg belecsaptam.-Üdvözöllek az osztagba!-Mosolygott rám.

Befejeztem az előző könyvem így lehet hogy hetente 2 részre váltok. ^^