Első évad: Ötvenhatodik rész.

1.1K 91 11
                                    

Hamarabb eljött a támadás ideje mint ahogy gondoltuk. Még nap lemente előtt ki ültünk a tornácra beszélgetni. Zayn gitározott.
-nem gondoltam hogy ilyen szépen tudsz játszani.-mosolyogtam rá.
-pár száz év alatt sok mindent megtanultam. Zongorázni is tudok.-mosolygott.
Harry kezét szorongattam mikor hatalmas varjú sereg szállt el felettünk.
-már közeledik.-mondta halkan Andy.
Harry rám pillantot miközben én idegesen figyeltem a varjak vonulását. Ujjait álam alá helyezte majd maga felé fordította a fejem és egy lágy csókot helyezett ajkaimra.
Bele mosolyogtam a csókba.
-szeretlek.-motyogtam és Ő végig simitott az arcomon.
-én is szeretlek.-mosolygott.
A nap rohamosan ment le. Zayn pontban 5 órakor hagyta abba a gitározast.
Az adrealin szintem megnőtt és már remegtem a félelemtől mikor mind lesétáltunk a ház melletti mezőre.
A nap lement. Már szürkült és túl nagy volt a csend. A bokrokat és a fákat lenge szél fújta. Abban a pillanatban ahogy felnéztem az égre valami olyan történt amire azt hiszem senki nem számított. Hirtelen beborult az ég és Lucifer Thort elszégyenitő ugrással landolt a földre.
-Ha most Deadpool itt lenne azt mondaná:"szuperhős landolás"-mondta Zayn. Normális esetben nevettem volna rajta de túl nagy volt bennem a pánik.
-nézzünk csak oda,semmi csapda? És még angyalokat se toboroztatok?-nevetett Lucifer.
-és így akartok kiállni ellenem?-mosolygott és szét tárta hatalmas fekete szárnyait. Andy sem habozott tovább,fehér és arany színű szártya halk de büszke susogással tárta szét mellettünk.
-szép,de ez nem fogja megvédeni a te Hopedat.
Harrynek-aki még mindig a kezem fogta-megfeszült a karja az idegtől és elhiva magából a démont. Sosem láttam még így. Minden ér ami a testén volt látszódott a feketeségtől. A hajszál erek az arcán feketén borították be. Bőre kisápadt és szemei is feketék voltak.
Luciferre pillantottam aki csak nevetett szinte éreztem,hogy Harry egyre idegesebb.
Ami Lucifert illető azt hiszem most először mutatta meg igazi mivoltját és nem valaki bőrébe bújva néztünk vele farkas szemet.
Bőre bronz színű volt egy kör Szakállal az arcán. Szemeit nem láttam tisztán. Számomra ismeretlen állat faj koponyája volt az arca előtt aminek szarvai voltak. Jó test felépítéssel rendelkezett. Azt hiszem nem lesz vele könnyű a harc.
-szóval.-jött oda hozzánk,majdnem hogy teleportálva. Egy másodperc alatt tette meg a köztünk levő majd' 100 métert. Fekete füst szerű dolgot húzva maga után.
Meg simitotta az arcom és ezzel dőlt el minden.
Harry agresszívan viselte ezt és szó szerint rá ugrott Luciferre. Ököllel kezdte el verni de Lucifer benyúlt a bordái közé és eldobta magától. Zayn volt a soros ember feletti gyorsasággal ment oda hozzá miközben Ő Harry mozdulatlan teste felé közeledett. Tétlenül néztem az eseményeket teljesen le blokkoltam tőle. De ha akartam volna is bármit tenni se tudtam volna. Andy előttem állt és engem védett.
-Andy csinálj már valamit!-kiabáltam rá miközben Zaynt néztem ahogy a szentelt vízbe mártott tőrel próbál sebet ejteni rajta.
-Hope nem! Nekem az a feladatom hogy megvédjelek!-mondta én pedig nem néztem tovább. Ki kaptam az övre csatolható kard tartóból a megszentelt és angyal tollból készített kardot és miközben Zaynt tartotta a nyakánál fogva elkezdtem szaladni felé.
-Hope ne!-kiabált utánam Andy. Helytelen tett volt.
Eldobta magátó Zaynt és felém fordult kicsavarta a kezemből a fegyvert és hasba szúrt vele.
A földre rogytam. Kezem a hasamnál volt és az utolsó kép amit láttam az az volt ahogy Harry át szúrja a torkánnál Lucifert Zayn tőrével. Az utolsó dolog amit éreztem a hideg fém volt a hasamban és a kezem nehéz érzete ahogy a saját vérem tapadt rá. Majd minden elsötétült előttem.

Harry ahogy leszúrta Lucifert Andyre nézett aki tétlenül rogyott össze majd Pitypang apró magjaira bomlott és felszállt az égbe.
Ekkor döbbent rá a két fiú hogy Hope meghalt. Harry a lány testéhez sietett és a karjaiba vette.
-Nem!-kiáltott fel.
-Nem ez nem lehet!-kezdett el zokogni miközben Hope mellkasára hajtotta a fejét. Zayn Lucifer testéhez ment ami egy marék fekete hamu volt és felvette a koponyát ami nem rég még a fejét díszítette.
Oda ment lassan hozzájuk.
-sajnálom haver.-mondta Zayn majd letérdelt mellé miközben neki is ki csöppent pár könnycsepp. Ő is ugyan olyan szomorú volt. Egy nagyon jó barátot veszített el Hopeval.
Harry felemelte a fejét és elővette a saját kését.
-ölj meg.-nyomta remegő kezekkel Zayn kezébe.
-tessék?-nézett rá zavarodottan a vámpír.
-nincs miért élnem! Ölj már meg!
-Harry én...
-gyerünk már!-kiabált vele Harry.
-Harry azt előtte tudnod kell,hogy te lettél az Ördög.
-tessék?-nézett rá zavarodottan Harry de Zayn már nem adott neki választ egyszerűen bele nyomtam a kést a szívébe amitől Harry azonnal meghalt.

Hajnalodott mikor Zayn betért a temetőbe. A sírok között nézelődött. Mégnem meg állt egy hatalmas cseresznye fa alatti sírnál. Nem szokás cseresznye fát ültetni temetőbe. Igazából senki nem érti mi célt szolgál. De elképesztő gyönyörű mikor virágzik. Ahogy most is. A síron csak annyi állt hogy szeretteink. Zayn legugolt a sír melle. A kezein nyomokban neg mindig Harry vére tapadt. Lesöpörte a földet és a virág szirmokat a két márvány tábláról. Amire a következő nevek voltak írva.
"Harry Edward Styles & Emily Hope Fray".
Zayn felnézett az égre. Körülbelül meg 5 perce volt a nap felkeltehez. Levette a nyakábol a lelke üvegcséjét és a be temette a föld alá. Lassan felállt és a sír melletti padra leült. Keresztbe tette a lábát és a sírt nézte. A nap felkelt Ő pedig köve dermedt. Az utolsó gondolata a következő volt:
"Szép volt srácok,most én jövök"

Vége.

Pszichopata StylesWhere stories live. Discover now