Első évad: Ötvenötödik rész.

1.1K 62 6
                                    

Be mentünk mind a nappaliba ahol Zayn besötétített majd lerakott pár fekete gyetyát egy körben és meggyújtotta őket. Andy az ajtóban állva figyelt minket a nappali küszöbjét sem lépte át.
-Harry kérlek ülj be középre a boszorkány táblával az öledben.-mondta Zayn Harry pedig követte az utasítást. Zayn leült két gyertya köze ahogy én is.
-a boszorkány táblák nem Kamuk?-kérdeztem.
-egy gagyi amit a boltba veszel az,ám ha egy boszorkány el átkozza hogy a lelke Luciferé legyen már használható. Ezért lett ez a neve.
Zayn rá tette a kezét a fa háromszögre amivel köröket kezdett el leírni. Először semmi jele nem volt annak hogy működne a dolog,ám az egyik pillanatban Harry kezén az erek kidagadtak és fekete árnyalatban tündököltek egészen a válláig. Eddig sosem látszodtak ennyire. A fejét kezdte el csavargatni.
-Harry ne ellenkezz.-mondta Zayn és abban a pillanatban kinyíltak a fekete szemei.
-kimeri meg zavarni a hatalmas Azazelt? -szólalt meg Harry,egy sokkal mélyebb és torzabb hangon.
-A nevem Zayn Malik,a testem féldémon.
-á,egy vérszívó .-nevetett fel. Libabőrős lettem tőle de próbáltam vissza folytani félelmem.
-hallottam már a te neved,és a fél démon barátod akinek a testében vagyok azt is ismerem,csak nem Lucifert akarjátok legyőzni?-nevetett.
-álljatok be a sorba.-nyújtotta el a szavakat amiktől még rémisztőbb volt a helyzet de volt bennem annyi bátorság hogy felszólaljak.
-te nem a 7 herceg egyike vagy?-kérdeztem halkan.
-kedves halandó kinek lelke tiszta,gondolatai már kevésbé. Nem tévedsz.
-segíts nekünk,mond el hogy lehetne Lucifert letaszitani a trónról.
-A nagy Úr gyenge pontját nem ismeri más csak maga a nagy úr.
-beszélj Azazel!-csattant fel Zayn.-te is akarod a trónt hiába tagadod és hiába nyalod Lucifer picsáját.
Harry szemei egy pillanatra lecsukodtak. Egy pillanatra azt hittem megszakadt a kapcsolat ám ekkor Azazel mégegyszer felszólalt.
-ám legyen fél démon testvérem. Hívjátok ki Lucifert egy csatára amikor még gyenge,az idő a naplemente melynek fénye narancs sárgán festi a elhízott Holdat.-mondta majd Harry szeme kitisztultak-abban a pillanatban elaludt az összes gyertya amit Zayn meggyújtott.-lecsukodtak majd a teste a fáradtságtól elterült a földön.
Zayn feltette Harry testét a kanapéra én pedig a feje mellett letérdeltem és az arcát simogattam.
-nem este akartad ezt a faszságot?
-jobb minél előbb túl esni.-mondta Zayn és rá gyújtott egy cigarettára.
-mikor lesz telihold.
Hayley Andy mellett állt.
-holnap este.-mondta majd elindult ki a bejárati ajtóhoz.
-hova mész?-kérdeztem.
-hitetlen vagyok,de nem akarok szembe szállni semmi ilyen nagy hatalommal.-mondta majd elsietett.
-egy csomó minden hülyeség volt amit mondott csak nem akartam bunkó lenni és elotte mondani.-szólalt meg Andy abban a pillanatban ahogy elment.
-a boszorkányság egyik fő alapja a vallás.-magyarázta tovább.
-nem ez a fontos most Andy. Holnap teli Hold és az nap estére szelet mondott,tehát az ég színe narancssárga lesz vagy rózsaszín. Te pedig ezen vagy kiakadva?-kérdeztem.
-engem arra tanítottak ,hogy megvédjelek Lucifertől,szóval ami azt illeti igen.
-a harc előbb lesz mint gondoltuk.-tűnődött el Zayn miközben szét húzta a függönyöket.
-nem állok rá még készen.-mondtam kétségbe esetten.
-Hope,magad miatt ne aggódj,Andynrk van annyi ereje hogy blokkoljon egy támadást,mi pedig segítünk.-mondta Zayn. Felsóhajtottam majd lassan betakartam őt.

Oké,tudom,hogy picit sok benne a ferdítés a dolgokkal kapcsolatban de egyszerűen nem tudtam máshogy folytatni és már ideje volt hogy kirakjak egy részt. Bocsi srácok!

-a rész Harry Styles születésnapja alkalmából íródott! Boldog Születésnapot szivem!

Pszichopata StylesWhere stories live. Discover now