Első évad: Ötvenkettedik rész.

1.2K 87 10
                                    

Miután megvásároltuk az összes ruhát,bele értve Zayn borzasztó ruháit kimentünk a parkolóba és Andy sikeresen elcsípett egy ott haladó taxit.
-a kocsi ott van.-fontam össze a karom mellkasom előtt.
-sajnálom hogy így alakult Hope.-mondta Tyler.
-Csakis te tehetsz erről.-mondtam majd ahogy oda jött volna hozzám Zayn és Harry mögé húzódtam. Felsóhajtott majd a taxihoz ment és beszállt hátra.
Josh ártatlan boci szemekkel nézett rám.
-sajnálom Josh,te rendes srác vagy aki nem tehet erről az egészről,de jobb ha mész.
-Nem tartozol ide.-erősített meg Zayn. Bár inkább csak azt akarta hogy eltűnjön végre.
Lassan átöleltem őt.
Ő pedig szorosan átölelt.
Mielőtt elengedett vártam volna valami dalszöveget tőle,de azt hiszem ezekre az érzelmekre nem tud mit mondani. Hiszen Tyler azt mondta kedvel nem? És hogy kevés embert kedvel. Talán erre nem számított. Ezért talán jobb volt csöndben nézni ahogy Ő is beszáll a taxiba majd a sárga kocsi elhajt.
-Végre.-szólalt meg Harry majd beszállt a Zafirába.
Felsóhajtottam majd óvatosan ügyelve a popsimra én is beszálltam mellé. Először picit fájt majd amint sikerült elhelyezkednem egész kényelmessé vált az ülés.
-egyébként.-kezdtem bele amint Zayn is beszállt.
-Honnan van ez a kocsi?-kérdeztem.
-találtam.-mondta majd beindította a motort és kihajtott az autópályára.
-slusszkulcsal?-kérdeztem és fel vontam a szemöldököm.
-Jó na,mióta kérsz számon hogy mit lopok és mit nem?-kérdezte nevetve.
Mosolyogva megráztam a fejem.
-Hova megyünk egyébként?-kérdeztem.
-Skócia.-mondta Harry majd rám nézett.
-Zaynek van ott egy kis faháza az egyik erdő szélén.-mondta.
-tökéletesen elférünk benne hárman ,Andy pedig úgy sem alszik.-mondta Zayn.
-nem mintha érdekelne hogy van e neki hol aludni vagy sem.
Andy csak sóhajtott egyet majd tovább bambult ki az ablakon.
-oh,még mielőtt elfelejtem.-csatolta ki magát Harry majd a leghátsó ülésekhez fordult és elővett egy régi poros könyvet.
-ezt nézegethetnéd még oda nem érünk.-mondta Harry és oda adta nekem.
-mamád egyik könyve,és ezt tűnt a leghasználhatobbnak,így hogy kezdő vagy.-magyarázta.
-nem hiszem hogy valamikor is szükségünk lenne a képességemre. Most sem volt szükségünk rá,sőt csak a bajt hozta.
-Most,de ha gyakorlod jobb leszel. Es Lucifer elleni harcban egészen használható lesz.-szólt hozzá a témához Andy. 
-de én ezt még mindig nem értem,több mint a 80%-a más nyelven van.-mondtam
Harry felsóhajtott mellettem.
-jó semmi baj,majd a boszorkány ismerősöm segít.-mondta Zayn.
-csak kicsit oda kell rá figyelni,leszbikus és elég szexi csaj vagy.-mondta Zayn
-Oh szuper.-Fonta össze a karját Harry a mellkasa előtt.
Halványan elmosolyodtam.
Jó pár óra utazás után kiértünk a határhoz de pár kilométerrel a határkapu előtt Zayn le kanyarodott egy föld útra és úgy értünk át Skóciába. Utánna még körülbelül 3-4 órát utaztunk.
-aranyos kis falu mellett van egyébként az erdő és a ház,tetszeni fog.-mondta Zayn. Ahogy behajtott a faluba.
Sok öreg akik a házak előtt beszélgettek kiváncsiskodva figyelték az autónkat. A gyerekek félre húzódtak az út szélére és onnan néztek minket.
-mi bajuk van ezeknek?-kérdezte Harry.
-nekik nincs meg szokva,hogy nem a falu beli emberek jönnek ide. Elég régi módi ez a hely.-mondta és abban a pillanatban előztünk meg egy szénával megrakott Lovas kocsit.
-megállt az élet,és nem mondanám hogy jó néven veszik hogy egy benzinnel és motorral működő autó halad át a falun.-lassított le Zayn hogy megvárja még pár csirke át szalad az úton.
-de itt biztos hogy nem fognak minket zargatni,sem a rendőrség se senki.-mondta majd kihajtott a faluból és egy újabb földúton haladtunk tovább.
-Megérkeztünk.-szólalt meg Zayn ahogy a kis domb mögül feltűnt egy aranyos kis fa ház. Falai barnák voltak. És tele volt ablakkal az egész. Mellette egy hatalmas tölgy fán egy gumi kerékből készült hinta lógott. Miután leparkoltunk egy krém színű Fiat Punto mellé lassan kiszálltam a kocsiból.
-ez is a te kocsid?-kérdeztem mikor leugrott elém egy lány.
Elképesztően megijedtem de Ő csak kuncogott rajta.
Harry oda sietett hozzám és maga mögé húzva szigorú pillantásokkal mérte végig a szöszit.
-ne aggódj göndör. -kuncogott majd Zaynhez lépett és átölelte.
-Szia Hayley.-mosolygott Zayn majd amint eltávolodtak ránk nézett.
-srácok,Ő Hayley Kiyoko. A boszorkány akiről meséltem.
-Klassz.-mondta semlegesen sőt inkább eléggé flegma stílusban Harry.
-Oh,annyira szigorú vagy .-nézett rá Hayley. Eddig a pontig tudta volna letagadni hogy boszorkán. A szeme különböző színekben kezdett pompázni.
Harry csak elmosolyodott.
-Akár mit is akartál,félig démon vagyok. Esélytelen a próbálkozásod.-mondta majd ott hagyott minket és a kocsi boxból kezdett el kipakolni Andyvel együtt.

Pszichopata StylesWhere stories live. Discover now