Master of shadows (Az árnyak mestere)

Itt a piros, hol a piros

Egy ismeretlen nő ült a kisasztaluknál, csészével a kezében. Amikor bejött a nő felé fordult és mosolyogva biccentett neki.
- Jó napot uram! - lágy, barátságos hangon köszönt és ez megrémítette Frederick-et. Túl barátságos hangja volt. Felesége, Jenna az asztal másik oldalán ült, szintén egy csészével a kezében.
- Áh, szervusz Frici! - dalolta a vékony kis nő. - Képzelt, amíg nem voltál itthon a doktor üzent, ezzel a bájos hölggyel, aki a kollégája, hogy még délután vissza kellene menned! - Fric gyomra borsószemnyire zsugorodott.
- A kedves felesége jól mondja. - bólintott az ismeretlen nő. - Én John Watson gyakornoka vagyok, Odett Smith és azért jöttem, hogy erről a roppant kellemetlen helyzetről tájékoztassam.
- Honnan tudta hol lakom? - szaladt ki Fricből. A lány elpirult szégyenében és a teáscsészéjét kezdte forgatni az asztalon.
- A doktor úr megadta nekem a lakcímét. Tudta, hogy időben nem tudná máshogy tájékoztatni önt, csak ha utána küldi a gyakornokát.
- És...és mit akar a doktor úr, igazán?
- Csupán néhány vizsgálat maradt ki. - a nő elhallgatott és lehajtott a fejét. - Nos...-megköszörülte a torkát és szégyenlősen Jenna-ra majd Fricre nézett. - Ha magának bosszantó lenne, még egyszer visszamenni a rendelőjébe, én engedélyt kaptam rá, hogy magam is megvizsgáljam önt.... Én mindent lejegyzek, átadom a doktorúrnak és a diagnózist már ő fogja elvégezni, amiért csak érte kell majd mennie, pár nap múltán, vagy majd én postán elhozom önöknek.
A férfi nem tudta mit mondjon. Ez a második vizsgálat már biztos keresztbe tenne a mai nyugalmának, de, hogy ezt itthon is ellehetne végezni...ráadásul nem kell attól a sok szerkentyűtől tartania, nem érezné a bűzt, csak az itthoni ebéd illatát.....De ez a nő, még így is furcsa volt neki. De talán ez már tényleg csak a képzelete lenne? Bebeszél magának mindent? Hisz, eddig a feleségével egy szobában tartózkodott és a nő jól kijött az asszonyával. Vagyis csak úgy látszott....
- Hát...- kezdett bele bizonytalanul. Megakarta mondani, hogy köszöni szépen, de inkább bérkocsival, egyedül visszamegy a doktorhoz, de felesége gyorsabb volt.
- Nagyon köszönjük ezt a pompás ajánlatot! Frici, így nem kell megint az útibajoknak kitenned magad! - örvendezett az asszony. - Ha magának megfelel Miss. beülhetnek a nappaliba, én addig megfőzök!
- A gyerekek? - kérdezte Fric, hátha mégis bent vannak a szobában, így nekik nem lenne hova ülni, hármasba itt maradnának....
- Elvitték Clara-t sétálni. Egy háromnegyed óra múlva vissza is jönnek. - a doktor asszisztense felé fordult a felesége. - Clara a kisunokánk! Tudja nagyon szeret sétálni a kisangyalom!
A nő megértően bólintott és nesztelenül felállt az asztaltól.
- Köszönjük, Mrs. Clarenc. Mr. Clarenc? Készen áll?
Nem...akarta volna mondani Fric, de csak bárgyún bólintott.
- Pompás! - az orvos asszisztense odalibbent Frichez és finoman a könyökénél kivezette a konyhából. - Mrs. Clarenc, megkérhetem kegyedet, hogy a vizsgálat végére főzzön a férjének egy gyógyteát, azokból a növényekből, amit adtam önnek? Higgye el, remekül megnyugtatja az embert, egy rossz nap után, én személy szerint alvás előtt szoktam egy csészével meginni belőle, és máris panaszmentes az álmom! - üres fecsegés, gondolta a Fric, amint hallgatta a nőt. Miért fecseg ennyit?!
Végül mégis csak befejezte a hegyibeszédét a hölgy és mosolyogva jelezte Fricnek, hogy menjen előre, ő majd követi. Fricc bizonytalanul besétált a nappaliba. A falióra mint mindig, most is megállás nélkül ketyegett és ez a halotti csendbe még zavaróbb volt. Hellyel kínálta a nőt és vonakodva, de leült ő is azzal szembe, a saját kis fotelébe.
- Akkor kezdhetjük uram? - az asszisztensnő hangja hirtelen átváltott az eddigi vékony, és vidám hanghordozásról egy mélyebb és sokkal hidegebb hangra. Fricc megborzongott.

Marissa kényelmesen elhelyezkedett a férfival szembeni fotelben. Keresztbe vetette a lábát és hátradőlt kicsit. Nem akarta megrémíteni a fickót, kicsit sem, hiszen akkor -Watson szerint- végképp nem fog kideríteni semmit. Így Mara megpróbálta a feszültségéhez képesti legtürelmesebb és legbarátságosabb hanghordozását felvenni, de úgy látszott ez sem volt elég ennek a Frederick-nek.
- Kérem, most pontosan kell válaszolnia a kérdéseimre, nagyon fontos! - mondta hangját kicsit visszalágyítva, de a férfi arca még mindig gyanakodó és rémült volt.
- Mit is mondott...hogy hívják kegyedet?
- Marian. Marian Holmes vagyok. - válaszolta Mara. Még évekkel ezelőtt, mikor idejött Londonba vette fel ezt az állnevet. "Milyen név állna neked jól? -tűnődött hangosan Mycroft miközben a lány a holmiját rendezte. - Marissa Holmes, ugyebár nem lehetsz mert akkor megtalálnak azonnal és annyi a mulatságnak. De viszont ismerlek téged, és valahogy úgyis nyomot fogsz hagyni valahol, ami aztán hozzád vezethető vissza...hacsak. -mosolyogva ránézett. - Marian. Így is M.H a monogramod, de ha ügyesen babrálsz a szálakkal két külön ember is lehetsz. Marissa és Marian Holmes. Ha nagyon úgy tartja kedved, még Harryson, Hudson, Hemilton is lehetsz. Megfelel?" Így azóta az idegeneknek Marian. A munkahelyén Marian Marissa Hope, így rendszerint csak Marian Hopnak mondják el a munkatársai a kíváncsi füleknek. Bár így is pengeélen táncol néha.
- Értem...- a fickó dünnyögése újra a sötét, teaillattal teli nappaliszobába rántotta a lányt. Kirázta a fejéből a nosztalgiát és Fric úrra koncentrált. - Nos, Holmes kisasszony felőlem kezdhetjük a vizsgálatot. - sóhajtott a fickó. Mara úgy tervezte, hogy először tényleg csak orvosi dolgokat kérdez, hogy megnyugtassa a férfit, de aztán kicsikarja belőle, amit akar, így- vagy úgy, de válaszokkal megy el innen.
- Rendben. Nos, uram: Érzett az elmúlt napokban heves szívdobogást?
- Nem. - felelte a fickó gyorsan. Mara úgy tett, mintha lejegyzett volna valamit.
- Fejfájások milyen gyakran gyötrik? Társul velük hányinger?
- Csak néha.
- Hányszor pontosan?
- Talán hetente egyszer egy nagyobb, de kisebb fejfájásaim este szoktak lenni.
- Értem. Szokott ezek ellen nyugtató teákat vagy valamilyen gyógyszert alkalmazni?
- A feleségem kezeli a morfium adagjaimat, amit a doktor úr írt fel, de csak ritkán teázok. Inkább pipázok ellene.
- Vannak rémálmai? Bevillanó képek? Netán olyannyira életszerű hallucinációk, hogy nem tudja megkülönböztetni a valóst az álomtól?
-Nos...- Fric habozott és Mara egyből tudta, hogy megfogta a fickót.
- Mondja uram, a bevillanásokban hány embert lát?
- Mi-micsoda?! - A férfi kezdett lefehéredni. - Én...
- Csak azt az ominózus jelenetet látja mindig? Vagy az előttről is vannak képei?
- Csak--csak azt.....hogy....- a férfi kapkodta a levegőt és a térdére hajtotta a fejét. Mara kissé megijedt. Ha éppen egy rohamot idézett elő ennél a félnótásnál, akkor lőttek az esélyének. Gyorsan odatérdelt mellé és megszorította a kezét.
- Nyugodjon meg Fric. Nem akartam felzaklatni a lelkiállapotát. Emlékezzen! Maga most a saját házában van, nem árthat magának semmi. Biztonságba van. - a férfi lassan, percről percre nyerte vissza lélekjelenlétét. Utoljára vett egy mély levegőt, és lehajtott fejjel maradt.
- Sajnálom...- suttogta a lány. - Ha nem akar beszélni, kérem csak azt mondja el nekem, hogy maga előtt, hétfő este ki volt a beosztott a takarításban?
- Maga...maga nem megvizsgálni akart engem. - a férfi hangja halk volt, de érződött belőle a düh és a megvetés. - A gyilkossággal kapcsolatban jött kivallatni!
Néma csend állt be közöttük. Csak a kakukkos óra kotyogása és Frederick feleségének a dúdolása hallatszódott be a konyhából. Fric egyenesen a lány szemébe nézett, de mintha csak egy ablakból kifelé nézné a világot, semmi érzelmet nem mutatott. Mara végül bólintott.
- Úgy van. - válaszolt halkan. - Szándékomban áll megoldani a rejtélyt, ki áll a gyilkosságok mögött és igazságot szolgáltatni az elkövetőnek.
A férfi megvetően felhorkantott.
- Igazság? Maga szerint mi igazságos és mi nem? - fáradt sóhaj szakadt ki a mellkasából, mintha egy kimúlni készülő állat utolsó lehelete lett volna. - Ha megmondom kik  voltak munkában éjszaka békén hagynak engem és a családom?
- Igen. Garantálom erről?
- Igen? És mi a garancia?
- Az, hogy többet nem lát engem, csak a doktort, ameddig szükséges a vizsgálata. Utána elfelejthet mindent, és az élete folyik tovább, mint azelőtt. - ezen mintha elgondolkodott volna a férfi. Jobb kezét felemelte a karfáról és megvakarta az állát. A mozdulat közben annyira remegett a keze, hogy csak másodjára sikerült megszorítania az állát.
- Ketten voltak. Gary Foster és Benjamin O'Brien. - Fric az ajtó felé mutatott. - Kérem távozzon most már.
- Azonnal. - Marissa felállt a térdelésből és megindult az ajtó felé. Halkan lépdelt, egy reccsenést sem hallatott a padló alatta. - Mondja meg a kedves feleségének, hogy köszönöm a teát, fenséges volt. A soha-viszont-nem-látásra uram. - azzal kisétált a házból.