Sárkány szárnyakon

Tizenharmadik fejezet

Másnap késõn keltem fel. A reggelim már ki volt készítve az asztalomra, bár az már nem is reggeli volt, inkább ebéd. Gyorsan megettem amit hoztak nekem, Nigrum is elfogyasztotta a maga ételét. Mikor végeztünk gyorsan felöltözem, Nigrummal pedig lementünk az istállóba, fogtam a csutakoláshoz szükséges dolgokat mint például a kefét és lecsutakoltam a sárkányomat. Õ örült neki, és nekem is lekerült egy teher a vállamról, és ha Nigrum tiszta az mindkettõnknek elõnyös. Mikor végeztem visszamentem a kastélyba. A szobámba lépve megcéloztam a fürdõt, a hatalmas beépített kádba megengedtem a forró vizet, míg a kád vizel töltõdött fel addig lerángattam magamról a ruháimat. Mikor a kád tele volt elzártam a vizet, beleléptem a forró vízbe, és kényelmesen elhelyezkedtem. Pár perc nyugalom után Nigrum dugta be a fejét az ajtón, a szájában a sárkányos könyvvel.

"Baj van?"

"Nincs, csak nem hoztál olvasnivalót!"

"Tényleg, köszönöm"

Elvettem tõle könyvet. Mosolyra húztam a számat, és Nigrum is elmosolyodott, ilyenkor olyan cuki. Megsimogattam a fejét.

"Akarsz maradni?"

"Ebbe a párába? Köszönöm nem vonz annyira!"

Elnevettem magam, majd Nigrum már ki is ment. A könyvet óvatosan fellapoztam, ügyeltem arra hogy a víz nehogy hozzá érjen.

-Exaltatus fueris mihi!-motyogtam.

A könyv a kezembõl kitépte magát és elõttem lebegett, lapozni kezdtem ismét, végül a lovas és sárkánya képessége nevû oldalon álltam meg. A következõt olvastam,:

A sárkány az erejét nem képes önmagától felhasználni így a lovasnak adja át aki képes használni. A sárkányok mikor kikelnek a tojásból és kiválasztják a lovasukat akkor tudják meg mi is az erejük, ez egy ösztönös dolog, egy belsõ hang elárulja nekik. De a lovasuknak nem mondhatják el, akkor lesznek értettek a lovasok mikor megértik mi a sárkányuk és ezzel együtt az õ képességük. A sárkányoknak ez az idõszak nehézségeket szül néha, hisz segítenének a lovasuknak, de nem tehetik, csendben várnak és figyelnek.

Kopogtak az ajtón.

-Igen?

-Elnézést hogy zavarom, de ma lesz a szülei bálja, a ruhája már itt van.

-Mikor kezdõdik?

-Egy óra múlva!

-Rendben, köszönöm!

A víz amúgy is kezdett kihûlni, gyorsan kimásztam a kádból és egy törölközõt tekertem magam köré. Kiléptem a fürdõdbõl és az ágyhoz sétáltam. Egy fekete ruhát találtam. Gyorsan felvettem és megnéztem magam a tükörben. A ruha a térdem fölött véget ért, a kivágás után átlátszó selyembõl volt az ujja, ami a vállamtól indult. Gyorsan felkaptam egy magassarkú vörös bakancsot és a fésülködõasztalhoz léptem, gyorsan készítettem egy kontyot és felhelyeztem a fejemre a koronácskámat. Majd Nigrumhoz fordultam.

"Mennyire rossz?"

"Mint a többi"

Elnevettem magam Nigrum válaszán majd az ajtómhoz mentem és kiléptem a folyosóra.

"Érezd jól magadat."

"Kösz."

A bálterem elõtt megint megálltam egy pillanatra, majd beléptem a terembe. A szüleimet elsõre kiszúrtam, akik Huonnal és a szüleivel beszélgettek. Gyorsan melléjük siettem.

-Jó estét!-köszöntem.

-Szervusz!-zengték a felnõttek szinkronban.

Huonra pillantottam mosolyogva, õ csak biccentett. Õszintén meglepõdtem magamon, mert nem húztam a számat már a bál elején. Biztos beteg vagyok! Huon felém nyújtotta a kezét, jelezve hogy felkérne egy táncra, megfogtam a kezét és a táncosok közé sétáltunk. Amelyik kezemet fogta a magasba emelte, míg eközben a másik a csípõmre helyezte, eközben én a vállára tettem a másik kezemet.

-Gyönyörû vagy!-szólalt meg Huon.

-Köszönöm.

A fejünk olyan közel volt egymáshoz hogy simán megcsókolhattuk volna egymást. Huon megpörgetett majd a homlokát az enyémhez nyomta. A zöldszemei úgy ragyogtak mint a csillagok éjszaka. Mosolyra húzta a száját majd elvette a kezét a csípõmrõl és az ajtó felé fordult, és el is indult, maga után húzva. Kiléptünk a terembõl és a kerthez vezetõ ajtóhoz húzott. Kitárta, majd kiléptünk. A kertnek ezen a részén nem sokszor voltam, csak tudtam hogy itt van. Huon egy padhoz vezetett aminek az odalán és a tetején lévõ részen rózsák futottak végig. Leültünk a padra, a kezemet még mindig fogta a herceg. Huon végre megint rám nézett.

-Miért jöttünk ide?-kérdeztem.

-Mer akartam adni valamit, de nem mindenki elõtt.

-Értem.

Nem értettem mirõl beszél, Huon odahajolt hozzám, a homlokát az enyémnek nyomta, a szánk egymást súrolta.

-Különleges hercegnõ vagy!-lehelte a számra.

Megsem várta a válaszom mert az ajkait az enyémhez érintette, majd vadul megcsókolt. A szám kinyílt és visszacsókoltam, a vér a füleimben tombol, Huon az egyik kezét a nyakra tette a másikat derekamra és közelebb húzott magához, nem ellenkeztem. Mikor a levegõ hiánya miatt elváltunk Huont fürkésztem, õ is engem.

-Gyakrabban kéne a szüleimnek bált rendezni, nem hiszem el hogy ezt én mondom, de akkor is!

-Igazad van hercegnõ.-nevetett a herceg.-És akkor ezt többször is megismételhetnénk!

-Nem kell ahhoz bál hogy találkozzunk!

-Hogy te milyen okos vagy!-puszilt meg.

Éreztem ahogy a pír elönti az arcomat.

-Úgy nézhetek ki mint egy túl érett paradicsom!-nevettem kínosan.

-Így is gyönyörû vagy!-puszilt meg.

A fejemet Huon vállára hajtottam, és õ továbbra is a derekamnál fogva szorosan magához vont.