Sárkány szárnyakon

Nyolcadik fejezet

Délután elmentünk Essoékhoz. A vöröstóhoz mentünk el, beszélgetni és kikapcsolódni. A hegyek színe továbbra is fakó volt jelezve hogy baj van. Essoval a tó parton ültünk összebújva egy fa alatt a sárkányok pedig valahol a közelünkben bóklásztak.

-Szóval herceg?

-Igen.

Essot is gyorsan beavattam a bálon történtekbe.

- És ha jól hallom belezúgtál!

-Hékás! Nem szép dolog a gravitációra fogni hogyha valaki szerelmes!

-Igaz, elnézést!-mondta nevetve.

Én is elnevettem magam.

-Na de most komolyan, alig ismered és máris szerelmes vagy belé?

- Van olyan hogy szerelem első látásra! Nem hallottál még róla?

-De hallottam!-sóhajtott fel.

-Mi a baj?

-Semmi.

- Akkor nem sóhajtoznál!

-Csak már azon gondolkoztam mi lesz ha a mágia elfogy a világból?

-Nem tudom. Fürdünk?

-Naná!

Lekaptam a ruhámat ami alatt már ott volt a fürdőruha. Egy sima fekete kétrészes. Beszaladtam a vízbe. Esso is futott utánam.  A sárkányok is pikk-pakk mellettünk termettek. Én már Essot fröcsköltem.  Ő is engem fröcskölt és a sárkányok is beszálltak a vízi csatába. Nagyon jól elvoltunk így. Mikor kifáradtunk kimentünk a partra kicsavartam a hajamból a vizet majd a már fekvő sárkányom oldalához dőltem. Nigrum betakart a szárnyával hogy ne fázzak meg. Esso és Ignis is ezt csinálta mint mi.

-Jó hogy újra tudtunk találkozni és együtt időt tölteni!-néztem rá Essora.

-Én is így érzem.

Sárkány üvöltést hallottunk a távolból. Azonnal felpattantam és a hang irányába futottam. Egy sötétkék sárkány tornyosult elém egy fekete maszkos és ruhás lovassal. A lovas leugrott a sárkányról és felém futott.

-Azura!-kiáltotta Esso.

Felé néztem. Egy kardot dobott felém. Elkaptam majd a lovas elé álltam.

-Ki vagy te?-sziszegtem.

Az alak nem szólt semmit csak kivonta a kardját és rám támadt. Azonnal hárítottam a csapását. A sárkánya a mellettem álló Nigrumra támadt. Nigrum is rögtön harcba bocsátkozott. Az alak erős csapásokat mért rám. Mindent sikerült hárítanom.  Essoék nem avatkoztak bele mert mi lovasok tartjuk magunkat ahhoz a szabályhoz hogy csak akkor támadunk ha megtámadnak minket. A kardjaink visítottak ahogy a fémek gyorsan sokszor egymáshoz értek. Egyszer majdnem kiverte a kezemből a fegyvert a támadóm de gyorsan korrigáltam. Én is próbáltam támadni de nem kaptam alkalmat. Csak védekezni tudtam. Egy pillanatra Nigrumra néztem. Ő állt náluk nyerésre. De míg a sárkányomra néztem az alak kiverte a kardot a kezemből, épp a nyakamhoz akarta emelni a fegyverét mikor egy gyors karmozdulattal kivertem a kardot a kezéből. Az alak nem állt meg bánkódni, azonnal pofon akart vágni de elhajoltam az ütés elől és közben a hasába ütöttem ököllel. Hátrébb lépet egyet majd füttyentett és a sárkányához szaladt, felpattant rá és elrepültek.

"-Nyertél?"-kérdeztem Nigrumot.

"-Majdnem, te?"

"-Nekem is majdnem!"

-Mi és ki volt ez?-lépett hozzám Esso.

-Nem tudom!-ráztam a fejem.

Felnéztem az égre, a nap a látóhatár felé igyekezett. Eljött az idő hogy a levegőbe emelkedjünk.

-Nézzétek! Naplemente! Jöttök velünk?-kérdeztem.

-Persze.

Felszálltunk a sárkányokra, és a felhők fölé emelkedtünk. A naplemente most is gyönyörű volt. Ülésből hátra dőltem a sárkányomon és kinyújtottam a kezemet, a felhőkhöz értem mikor tudtam. Mikor minden sötétbe borult Essoval elköszöntünk és Nigrummal haza felé vettük az irányt.