Sárkány szárnyakon

Tizenkettedik fejezet

Nem tudtam igazán mire vélni az elõbb látottak, fõleg az okát hogy miért most láttam csak, hiszen nálam volt elsõnek a két tõr és csak most láttam ezeket a dolgokat. A gondolataim közül egy nyílvesszõ zökkentett ki ahogy elhúzott a fejem mellet. Nigrum azonnal arrébb repült.

-Vigyáz Azura!-kiáltotta Esso.

Felnéztem a támadómra ismét az a lovas volt az, aki eddig párszor már rám támadt. Azonnal felálltam Nigrum hátán és kezemben a tõrrel támadóállásba helyezkedtem. A lovas felállt a õ sárkánya hátán, majd Nigrum hátára ugrott, elém. Azonnal kivonta a kardját és rám támadt. Szerencsére a tõrrel ami a kezemben volt azonnal hárítottam a csapásait. Sikította a két penge mikor egymáson elcsúszott. Próbáltam a lovast lelökni Nigrum hátáról mikor támadtam, nem nagyon sikerült. Végül erõsebb támadást mértem a lovasra és lelöktem. Azonnal utána ugrottam hogy befejezzük a harcot, Esso mellettem termett a levegõben és elõreszegezte a tõrét. Én is így tettem. Mikor elértük a lovast azonnal rátámadtunk, úgy mozogtunk Essoval mintha egy test és lélek lennénk. Szinkronban támadtunk és védekeztünk, fedeztük egymást. Bár a lovas arcát nem láttuk, érezhetõ volt rajta hogy nagyon meg van lepõdve, mi se nagyon tudtuk mit csinálunk, csak úgy tettük amit helyes lépésnek éreztünk. Mikor már nagyon közel voltunk a földhöz az ellenség rögtön megszakította a harcot és a sárkányán elmenekült. A mi sárkányaink a harcközben mellettünk voltak, így mielõtt a földbe csapódtunk volna, nekik hála megmenekültünk.

Mikor már a sárkányok hátán ültünk és a magasban lebegtünk Essoval úgy éreztük nem ártana megbeszélni mi is történt az elõbb.

-Miért jöttél utánam?

-Mert úgy éreztem ezt a harcot együtt kell megvívnunk!

-Megint elmenekült...

-Azura! Igaz hogy most elmenekült, de mikor majd újra találkozunk vele akkor már végzünk vele!

-Köszönöm Esso!

-Bármikor. De fantasztikus volt ahogy egyként mozogtunk!

-Igen, nagyon! Olyan...csodálatos volt.

-Eddig még sose csináltunk ilyet! Tartottuk magunkat a szabályokhoz!

-Hát, többé már nem! Nekem kell hogy együtt harcoljunk, bár lehet a tõrökhöz van köze a dolognak.

-Mibõl gondolod?

-Hát mielõtt megtámadtak volna minket a tõrökrõl láttunk valami "látomás" félét. Gondolj bele, ott is közösen harcoltak a végen. Meg a csaj amit mondott, hogy legyen párja a pengéjének! Van szerintem benne összefüggés!

-Lehet, de õk mielõtt harcoltak volna mondtak valamit!

-Tudom, azt hogy fratris!

-Igen.

-Hát máskor harc elõtt kipróbáljuk ezt mondjuk!

-Okés.

Mikor haza értem, levettem a nyerget Nigrumról és megetettem. Leültem az ágyamra és megláttam a sárkányos könyvet amit még a múltkor elhoztam. Fellapoztam. Egy történettel indult a könyv.

Mikor Antecessoris uralkodott a világ fölött még csak sárkányok léteztek. Mikor viszont Antecessoris már haldoklott akkor magához hívott négy sárkányt akiket méltónak talált a rettenhetetlen kövek õrzésére. Mikor Antecessoris meghalt, a benne lévõ mágia felszabadult és az emberek megjelentek. A sárkányok akik a köveket kapták összebarátkoztak az emberekkel, megengedték nekik hogy a hátukra üljenek, kölcsönösen megvédjék egymást, így létre jöttek a lovasok. Az elsõ négy lovast királynak kiáltották ki, felosztották a bolygót maguk között és létre hoztak négy királyságot, az Északi-a Nyugati-a Keleti-a Déli királyságot. A sárkányok átadták a köveket a lovasaiknak, õk pedig elrejtették õket, és késõbb ezek a kövek tartották fent a királyságok mágiáját. A négy õssárkány nagyon különbözött egymástól külsõleg, az egyik fehér volt és lila szemei voltak, a másik vörös volt és arany szemei voltak, a harmadik kék volt és zöld szemei voltak, és a negyedik pedig sötétkék volt és piros szemei voltak. A sárkányok csak egyet kértek a lovasoktól, vegyék fel a külsejüket hogy mindig tudják mások hogy összetartoznak.

"-Te tudtál errõl?"

"-Persze...ezek olyan dolgok amiket a sárkány rögtön tud mikor megszületik, a DNS-be van benne a történet."

"-Klasz."

Tovább lapoztam a könyvet majd mivel nem találtam semmi érdekeset sem, becsuktam és felálltam. A könyvet az ágyra dobtam de sajnos nem sikerült elég jól így a könyv leesett és kinyílt. Odaléptem hogy felvegyem, megnéztem az oldalt alaposan ahol kinyílt míg felvettem. Az oldalon egy varázsige volt.

Ha a lovas és a sárkány örökre egyé akar válni nincs más lehetõség csak ez a varázsige, még sosem próbálta senki, az elsõ lovasok közül hozta valaki létre és azóta senki nem merte kipróbálni. A sárkány benned él, a szíved legmélyén, te is egy sárkány vagy.-mondta a lovas aki a varázsigét megalkotta.- A sárkányom és az én szívem egy és ugyan az, õ és én soha sem válunk el egymástól! Ezért megalkottam egy varázsigét ami azoknak a lovasoknak segít akik a mi példánkat akarják követni!

"A sárkány szív örök míg világ a világ! Õ és én soha sem válunk el egymástól! Antecessoris halld szavaimat, add meg nékem és sárkányomnak hogy örökre egy testé és léleké váljunk!"

"-Nigrum, mit tesz a varázslat?"

"-Nem tudom, a sárkányok errõl soha sem beszéltek..."

"-Oh, az emberek sem gondolom."

"-Szerintem mi se nagyon firtassuk a dolgot!"

"-Rendben."