A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Huszonhatodik

- Azért, mert első rendi vagy? - kérdeztem vissza zaklatottan - De anya szerint meg fog változni a véleménye rólad.

Próbáltam valahogy biztatni, de ez sem volt erős reménysugár. Hux arca kicsit megváltozott, egy fél fokkal lankadt a keserű mosoly, de a tartás a szemében nem tűnt el. Olyan bizonytalan ez az egész helyzet, azt hittem itt minden kétségem el fog múlni, de csalódnom kell. Kijutottunk az Első Rendből, ahol nem lehettünk együtt, egy olyan helyre, ahol szintén nem lehetünk egymáséi. De én csak azt tudom, hogy most ki kell tartanunk egymás mellett.

- Anyád miket mondott rólam? - kérdezte csendben.

Láttam belül, hogy azért ettől még vigasztalhatatlan, kérdése hiába  reménykedő volt. Mindketten pesszimisták vagyunk, mert az élet erre tanított meg minket, hogy ne számítsunk jóra. Édesanyám naiv jóindulata pedig ennek merőben ellentmond.

- Csakis jókat. - bíztattam teljes erőmből -  Mert nem vagy rossz ember, Hux. Apa is majd túlteszi magát rajta, hogy honnan való vagy.  

Hux jogosan gondolhatja azt, hogy könnyű nekem beszélni, hiszen nekem nem kell megfelelnem senkinek, a szeretetük élvezem erőfeszítés nélkül. Rosszul is érzem magam emiatt, hogy nem tudok eléggé a cipőjében lenni és segíteni neki valahogyan. És ezt ő is tudja, sőt, szerintem merőben neheztel rám emiatt. Vagy ha nem is bosszantja, azért frusztrálja. Elfordult tőlem és egyet fújt, végre egy pillantra kiengedte a haragját. 

- Nem, Lena, nem csak azért. Azt hiszi kényszerítettelek, hogy szeress... Olyan dolgokat mondott a szemembe, hogy...

Még, hogy Hux kényszerített arra, hogy szeressem? Tudom, hogy apám mire gondolt, hogy nem-e zsaroltak meg egy éjszakára, de ez sem merült fel. Nem is tudja min mentünk át, de vádaskodik. A lényem egy része mégis makacsul védi, mert ezt érzem helyénvalónak. Nem tudta bejezni, túlságosan fel volt zaklatva. Ráncolta a szemöldökét és rázta a fejét, a keze ökölbe szorult. Nekem pedig elszorult a torkom, a helyzet már tettet követel, az apám nem tehet ilyet vele azt már nem engedem. Az ajkam egyenes vonalba húztam és minden mérgem egy mondatba sűrítettem.

- Beszélek vele.

Már fordultam is volna sarkon, hogy a házba rontsak be, de Hux megragadta a karom és visszahúzott.

- Nem kell, kibírom. Én kibírom. - erősített meg újra - Csak azt bánom, hogy nem fog így beleegyezni, hogy elvegyelek. Azt mondta figyelni fog, hogy lássa, mit akarok tőled.

Hux húzta a száját, de erre már nem válaszoltam, lassan pislogott és gondolataiba zuhant. Hagytam, hogy magához húzzon és egy rövid csókot nyomtam az ajka szélére. Úgy éreztem, sajog a szívem, ha csak ránézek. Két tűz között voltam, nem akartam egyiket sem bántani: sem a férfit, akit szeretek, sem apámat. Valahogyan meg kell békítsem mindkettőt.

- Védeni akar biztosan. - magyarázkodtam kisvártatva - Egy rossz ember is lehetnél.

Azt hittem ezzel egyet fog érteni, de Hux csak fújt egy nagyot és ráncolta a homlokát. Tudom, hogy ő belül semmilyen embernek tartja magát, szinte sehogyan nem viszonyul magához, nem látja a helyet a fény és sötétség skálájában.

- Engem csak gyűlölnek az apák, mind. - sóhajtotta melankolikusan.

Akkor vettem csak észre, hogy mennyire fáradt a szeme, ekkor jut csak eszembe, hogy Hux meg nem épült fel teljesen és a sebe gyengíti. Szent elhatározásom lett, hogy lebeszéljem az idegeskedésről és ágyba dugjam. Nem tesz neki jót, ha felkavarják. Én pedig, míg alszik, kezembe veszem az ügyet. Mióta csak elhagytuk az Első Rendet úgy érzem én védem jobban, mintha felelősséggel tartoznék, mert elrángattam.