Cat (H.S) •Befejezett•

/Chapter thirty-one/

  ~- Megtanultam, ha egy nő szerelmes lesz, akkor elveszett. Az életben maradás záloga, hogy az ember nem bízhat senkiben, csak és kizárólag saját magában. 
- Akkor azt is meg kellett tanulnod, hogy időnként a szerelem egészen váratlanul toppan az ember életébe. ~

▁▁▁▁▁▁∞▁▁▁▁▁▁▁

Catherine Marshall~

A fehér, fekete betűkkel teleírt papírt vizslattam már percek óta, miközben a konyhát néma csend uralta. Mindenki feszülten figyelte reakciómat, ami színtiszta döbbenet volt. Nem hittem volna, hogy az a pár hét, amit "próbaidősként" töltöttem a Styles családban, ennyire hamar elillant. Nem tudtam felfogni, hogy innentől már csak felfelé és lefelé vezetett az utam, és saját magam dönthettem el, melyik irányba is indulok el. Én viszont nem akartam feladni. Főleg nem úgy, hogy ennyi csodálatos embert ismertem meg. 

-Aláírod?-kérdezte reménykedve Gemma. Felnéztem rá, és mélyet sóhajtottam. Letettem a lapot az asztalra, és összeszorítottam az ajkaim. Mit kellene tennem? 

-Nem tudom. Szeretnétek egyáltalán, hogy itt maradjak?-kérdeztem félve, de óvatosan végigvezettem szemeimet a családon. Anne kedvesen elmosolyodott, majd kezét karomra tette és szeretetteljesen simogatni kezdte.

-Természetes, hogy azt akarjuk, hogy maradj.-mondta, szemeiben pedig észleltem az anyai kötődést. Éreztem, ahogy könnyek gyűltek a szemeim elé, ezért megpróbáltam őket kipislogni. Nem akartam sírni, még akkor sem, ha örömkönnyek folytak volna az arcomon. A testvérpárra néztem. 

-Persze, hogy szeretnénk.-vigyorodott el Gemma. Öccse szemei egész végig rajtam voltak.

-Nem kérdés.-válaszolt Ő is, majd egy félmosolyt küldött felém. Ezután pedig lehajtottam a fejemet, hiszen volt valaki, aki nem bólogatott vagy szólt valamit. Az asztalfőnél ülő, idősödő, őszes férfi irányába néztem. 

-Desmond?-kérdeztem tartva szavaitól. Azóta, hogy visszaérkeztünk Chicagóból, nem beszéltünk sokat. Ez persze az időhiányából is adódhatott, hiszen a nap jelentős részében dolgozott. 

-Tudod, Catherine...-kezdte, emiatt szívem ideges dobbanásokat produkált-A kapcsolatunk nem kezdődött valami jól, és adódtak nézeteltérések, de szeretném, hogy a családunk tagja legyél, hiszen nem a semmiért hoztunk el az árvaházból.-mondta. Száján egy szívélyes mosoly ékeskedett.

-Köszönöm.-mondtam hálát mindannyiuknak, majd a mellettem ülő asszonyra néztem-Anne, kérhetnék egy tollat?-kérdeztem, a nő pedig már azonnal pattant és hozta nekem az íróeszközt. Levettem a kupakját, majd készültem aláírni, de haboztam. 

Nem azért, mert nem szerettem volna a Styles család tagja lenni, hanem mert a jövőbeli életem játszódott le előttem. Szinte hallottam a boldog, fesztelen nevetést és a család nyüzsgését, ez pedig mindenért kárpótolt. Mindig is arra vágytam, hogy tartozzak valahova, így hát mikor adódott a lehetőség, azonnal éltem vele. 

Aláfirkantottam a papírt, majd Anne felé csúsztattam, aki hasonlóképpen tett. Ő továbbadta Desmondnak, aki miután aláírta, átnyújtotta nekem, én pedig visszatettem a borítékjába. Egészen addig bámultam magam elé, míg Gemma halk kuncogása be nem töltötte a teret. 

-Jól vagy?-kérdezte mosolyogva. Én csak hasonló arcmimikával fordultam irányába, és aprót bólintottam. 

-Csak még mindig nem hiszem el, hogy ide tartozom.-motyogtam magam elé. Szinte sokkos állapotban voltam. Anne átkarolta vállam, majd magához húzott. Ölelésre melegséggel volt tele, és szinte hasonlított arra, mint amilyet elképzeltem a vérszerinti anyukámtól.