Szépen lassan, mint mindig amikor csak egy pár percre elmerengek rajtad, végigfuttatom a képzeletbeli tekintetemet a körvonaladon. Azon a körvonalon, igen, ahogyan ott álltál, szeretem ezt az emléket visszaidézni, hiszen csak ez az egy emlékem van rólad. Minden más csak a fantáziám szüleménye.
Végig, minden milliméteren, megfigyelve a legapróbb részleteket, a fény hogy csillant meg a körvonaladon, a halvány árnyékokat a pólód ráncaiban, az enyhén szétálló, kusza hajszálaidat hátulról megvilágította a színházi lámpa, a bőröd árnyalatát, az ujjaid finom rezgéseit, lélegzetvételeidet, hogy emelkedett és süllyedt a mellkasod egyenletes ritmusban. A mosolyodat is előidézem, azzal a két finom ránccal, amiket annyira imádok, azt a mélyen ülő sötét szempárt, a csillogását, elvakítottál vele. A hangodat, megpróbálom újra elképzelni, hogy megint a te hangodat hallom, hogy beszélsz hozzám, lényegtelen dolgokról. Bármiről ami eszedbe jut. A mopszikról, a fortnite-ról, a stranger things-ről, a margitról, akármiről. Elképzelem újra az érintésed, azt hogy megint odahúzol magadhoz, és megint érzem a hátamon a két tenyeredet, ahogy az ujjaid finoman a pulóverem aprócska ráncaiba mélyednek, óvatosan kapaszkodsz belém, és én a válladra hajtom a fejem megint, belélegzem az illatodat lehunyt szemekkel, pont mint akkor ott. És azt kívánom, hogy soha ne érjen véget ez a pillanat.
De véget ért, valaki öldalba bökött, hogy miért nem írom a fény tulajdonságait, és már megint lemaradtam. Ott is véget ért, te elengedtél és elmentél, én meg ott is ugyan úgy álltam némán, döbbenten és tehetetlenül, mint ahogyan most is ugyan így ülök a padban egy kora péntek reggelen.
YOU ARE READING
online szőkeherceg
Poetry~ egymásé a halál után avagy a reménytelen és értelmetlen szerelemtől szenvedő depressziós, írói vénával rendelkező lány rövid novella féle irományai part two ❝ megtörtént események alapján ❞ › borítókép: saját (pinterest) › fejezet képei: pinteres...
