Mindenhol téged kereslek. Hol vagy? Már csak 15 nap. Nem olyan sok. De hátha összefutunk addig. A mozgólépcsőn, ahogyan a fülhallgatódat igyekszel kibogozni. Vagy a buszon. Mindegy. Úgysem ismernél fel. Hiszen nem is ismersz igazán. Pedig én bárhol és bármikor felismernélek. Túl jól ismerem az arcodat. Túl sokat néztem. A szemeidet, a szádat, a hajadat. Mindent. Azok a szemek. Túl mélyek a gondolataimnak, túl mélyek, csak nem látok el az aljáig. Mert nem hagyod. Nem bízol bennem. Hiszen nem is ismersz. Mindig ide lyukadok ki. Nem ismersz. Mert talán nem is akarsz ismerni. Pedig meddig néznék a szemeidbe... Nem tudom, mi a bajom már megint. Sírni akarok, de nem is. Valami bajom van. Szerintem te vagy az. Megfertőztél. 15 nap múlva szerintem el fogok ájulni, egyből, ahogyan a színpadra lépsz. Majd legalább lesz aki elkap, és lekever nekem egy pofont, hogy térjek magamhoz. ;)
YOU ARE READING
online szőkeherceg
Poetry~ egymásé a halál után avagy a reménytelen és értelmetlen szerelemtől szenvedő depressziós, írói vénával rendelkező lány rövid novella féle irományai part two ❝ megtörtént események alapján ❞ › borítókép: saját (pinterest) › fejezet képei: pinteres...
