Szeret, nem szeret...

25. rész

Az ismeretlen maszkos férfi az idős, őszhajszálú, remegő bácsihoz lép. A pisztolyt a fejéhez tartja majd rám néz. Látom a szemén, hogy vigyorog. A bácsi segítségkérően, sírva rám tekint. Én csak állok és nézem őket. Nem teszek semmit. Megint. A férfi gondolkodás nélkül meghúzza a ravaszt. A bácsi szeme fennakad, a feje teljesen véres lesz, ahogy a ruhája, a pult és a padló is. A bácsi összerogy és elterül a földön. A férfi lerántja magáról a maszkot. Itt már elképedek és elsírom magam. Jake az. Felém közelít, én hátrálok azonban polcnak ütközöm. Jake ismét ördögien elvigyorodik, céloz a pisztollyal én felsikoltok, azonban őt nem érdekli engem is lelő.

Újabb rémálom. Ez rosszabb mint az előző. Vagy százszor. De most tudom kezelni, hogy Jake ne ébredjen fel -mivel még csak hajnal van. Amint eszembe jut Jake, ránézek, de most az álom hatására összerezzenek. Bár arca nyugodt, édes, nekem egyből az ördögi vigyora és a pisztoly jut eszembe. Felülök, a könnyek némán szántják végig az arcomat. Óvatosan kikelek az ágyból, elslisszolok az ablakhoz, kinyitom majd kiülök. Fejemet lehorgasztva gondolkodom. Nem hagyhatom, hogy egy ilyen dolog -ami nem egy szerettemmel, nem egy barátommal, csak két idegennel történt- elszakítson engem Jake-től. És tudom, hogy nem fog mert ő helyre hozza. Azonban most nem tudok másra gondolni, csak a tőle való rettegésre. Pár perc után Jake mozgolódni kezd, mire én ijedten kapom oda a fejemet. Nyitogatni kezdi a szemét, én kicsit összehúzom magam. Felül, és felém közelít.

-Lily? Mit csinálsz? Mi a baj? -kérdezget. -Újabb rémálom. -állapítja meg mikor odaér. Én nem mondok semmit, csak reszketve, kikerekedett szemekkel bámulom őt, arcomba lógó hajjal, miközben hátrébb húzódok, amennyire csak tudok. Jake összevonja a szemöldökét és még egy lépést tesz felém, mire még hátrébb húzódok. -Lily... -suttogja, engem pedig kiráz a hideg. Jake mellém lép és az arcomra tapasztja a kezét, de én csak felhúzom a térdeimet, átkulcsolom őket a kezeimmel, halk sírás tör fel belőlem és ijedt tekintettel Jake kezére majd arcára nézek, aki elszörnyed.

-Lily, mit álmodtál? -kérdezi idegesen. Nem agresszív idegesség, hanem félelemből adódó de hangja hallatán összerezzenek. 

-Azt... azt, hogy te... -hangom elcsuklik, nagyot nyelek. -Te lőtted le a bácsit. És vigyorogtál rajta. Majd felém fordultál és... és felém közelítettél majd.. majd levetted a maszkodat... még mindig vigyorogtál. -itt elkezdek sírni. -é-és l-lelőttél e-engem is. -zártam le erősen a szemeimet. Mikor kinyitottam annyit láttam, hogy Jake lesokkolódva néz rám. -T-tudom, hogy nem te voltál és h-hogy nem bántanál és a többi, de jelenleg nem tudok másra gondolni. -a hangom még mindig remegett. Jake nyelt egy nagyot, vett egy mély levegőt, majd közelebb lépett. Felkapott az ölébe, mire én reszketni kezdtem. Leült, majd engem finoman az ölébe ültetett. Ki akartam mászni, azonban ő egy kezével megtartott a combomnál fogva, másik kezét pedig az arcomra tapasztotta és maga felé fordított. Lezárt szemekkel, hang nélkül sírtam. Féltem. A rémálom betöltötte teljes tudatomat.

-Lily nézz rám. -hangja lágy és megnyugtató , de engem csak annyira ösztökél, hogy könnyes szemekkel rá pillantsak. Mélyen a szemembe néz. Szeme ismét elbűvöl, melegséget sugároz, s biztonságot. Már nem sírok, nem vagyok annyira megijedve mint az elején, már jobb kicsivel. Jake simogatni kezdi az arcomat és továbbra is szemembe néz. Ellazult, tekintete biztonságot sugároz, amivel sikerül engem is ellazítania. Óvatosan elmosolyodik. Ahogy egy-két nevető ránca összegyűl szeménél, gödröcskéje pedig előbújik... A látvány melegséggel tölti meg a szívemet. Már csak nagyon kicsit félek. Jake megszünteti a köztünk levő távolságot, arcomat simogató kezét nyakamra vezeti, combomat tartó jobbját pedig derekamra csúsztatja, szorosan átkarolja. Ajkaival lágyan, óvatosan csap le az én ajkaimra. Finoman, lassan, hihetetlen óvatossággal mozgatja, ami megnyugtat. Visszacsókolok. Jake egy hangyányit felbátorodik. Már egyáltalán nem félek. Jake megoldotta, mint mindig. Ezért szeretem. Részben. A rengeteg másik ok mellett. Teljesen ellazulok, amit Jake észrevesz, mind két kezével a derekamat öleli, s megkönnyebbülten belesóhajt a csókba. Pár pillanat múlva elválunk.

-Köszönöm. -nézek rá hálásan. Jake nem mond semmit, tudta, hogy tudom mire gondol. Csak elmosolyodik és jó szorosan magához ölel. Természetesen azonnal visszaölelek. 

-Tudod mennyire szeretlek igaz? És hogy mennyire rohadtul fontos vagy nekem, ugye? Nem akarlak elveszíteni. Belehalnék. -bújik a nyakhajlatomba, mire nekem összeszorul a szívem, s még szorosabban ölelem. 

-Tudom. Én sem tudnék nélküled élni, ez meg is mutatkozott már jó párszor. És én is írtózatosan szeretlek. Szinte már betegesen. -nevetek fel óvatosan. Jake elhajol tőlem, de csak annyira, hogy lássa az arcom ami egy kicsit már az igazi, vidám énemet tükrözi.

-Jó végre nevetni látni és hallani. -mosolyodik el ő is, s ismét megsimogatja arcomat, amibe ezúttal már szinte belebújok. Megfogom kézfejét, arcomat a tenyerébe fordítom, s egy puszit nyomok rá, mire ő halkan felnevet, s hozzám hajolva nyom arcomra egy, az enyémhez hasonló puszit. Átkarolom nyakát, ő a derekamat, s kicsit elhajolok tőle. Szemébe nézek, ami ezúttal mosolyog, mely olyan melegséggel tölti el szívemet, hogy úgy érzem lázas vagyok. Gerincemen végig fut a jóleső bizsergés, s gondolkodás nélkül, mosolyogva lecsapok ajkaira. Ezúttal nem vagyunk óvatosak, hevesen faljuk egymás ajkait, mintha félnénk, ez az utolsó alkalmunk erre. Jó érzés, mint mindig. Jake tökéletes, mint mindig. Én pedig újra határtalanul boldog vagyok, mint mindig. Persze még bennem van a tegnapi nap borzasztó nap élménye, de hála Jake-nek már sokkal jobb. És hamarosan teljesen elveszik az emlék, csak a tudatalattim fogja őrizni. 

-Na, gyere aludjunk. Még csak 2 óra van. -nyom puszit homlokomra, s a takaró alá bújtatja mindkettőnket. Hanyatt dőlünk, szokásos pozíciónkba, s egymás arcát tanulmányozzuk. 

-Most már tényleg sokkal jobban vagyok. Hála neked, mint mindig. Nagyon szeretlek. -mondom komolyan.

-Ez csak természetes, azt szeretném, hogy boldog legyél mert akkor én is az vagyok. És én is szeretlek, de úgyis tudod. -mosolyodik el a végén.

-Tudom, de még mindig hihetetlenül jó érzés hallani. -vigyorodok el, s mellkasához bújok. Jake mosolyogva puszit nyom a hajamba.

-Nem szeretnék elaludni. -jut eszembe.

-Miért? -kérdezi Jake.

-Félek, hogy megint rémálom lesz. -vallom be.

-Itt vagyok. -elég ennyit mondani, tudom mire gondol és teljesen megnyugszok. Hamarosan álomba is merülök.

Nah sziasztok! Tudom rövid rész, és soká tettem ki, de sajnos net elvonáson vagyok, szóval elég nehézkesen oldom meg. Ráadásul új könyvbe is kezdtem ami egy Marvel és Peter Parker ff! :D A címe Furcsa lánynak furcsa fiú. De mindegy is, ha szeretnétek nézzetek bele :). Ennek a 26. részével pedig megpróbálok sietni :D!