Cat (H.S) •Befejezett•

/Chapter twenty-nine/

-Annyira féltem attól, hogy újra megtalálnak.-lehelte rekedtes hangon-Nem mertem kimerészkedni a szobámból, mert attól tartottam, hogy az árvaházban is rám lelnek. Később, az álmok miatt már aludni sem mertem.-szipogta.

Később átkarolta a nyakam én pedig készségesen ölembe voltam Őt, hogy minél erősebben és szorosabban tudjuk ölelni egymást. Tisztában voltam vele, hogy ez Catherine-nek sokat jelentett, hiszen csak így tudta biztosra, hogy mellette álltam és támogattam Őt.

-Nem bírtam magamra nézni, hiszen undorodtam attól amit a tükörben láttam. Utáltam a gondolatát annak, hogy valaki olyan ért hozzám és vette el tőlem azt, ami nem volt az övé, akit még csak nem is ismertem.-mondta, meleg lehelete pedig simogatta nyakam bőrét-Folyton ismétlődtek a fejemben az események. Minden sarokban a bajt kerestem és minden árnyéktól féltem. Aztán néhány hét után jöttek a kérdések. Miért tették azt, amit? Megbánták amit tettek? Tudták, hogy tönkretettek? Miért pont én voltam az, akit bántottak? Hiszen... már az is túl sok volt, hogy a szüleim lemondtak rólam, mert nem kellettem nekik.-mondta erőtlenül.

Szavai úgy csengtek, mintha már feladata volna a reményt, hogy jobb élete legyen. Tényleg ez történt? Mert ha igen, akkor szerettem volna reményt adni neki, hogy újra higgyen az életben, a lehetőségekben... és saját magában.

Elszakadt tőlem, majd tekintetét enyémben fúrta, közben pedig láttam, hogy alsó ajka megremegett. Ebből az apró dologból rájöttem, hogy még csak akkor akart rátérni a lényegre, éppen ezért minden tőlem telhetőt megtettem, hogy biztassam Őt.

-Majd az egyik nap, megtettem azt, amit már nagyon régen fontolgattam.-suttogta, majd végigsimított egyik, bőrömre tetovált fecskén-Az éjszaka folyamán, kikerestem a szekrényemből az egyik régen viselt ruhámat, felvettem azt, a fürdőszobába sétáltam és magamra zártam az ajtót. Nem akartam, hogy bárki is segítsen rajtam.-ingatta meg a fejét-Ezután beleültem a kádba, és elkezdtem engedni a hideg vizet. Gyorsan akartam végezni magammal, mert tudtam, hogy semmi értelme nem volt annak, hogy éltem.-suttogta. Szinte alig hallottam hangját, éppen ezért figyeltem annyira minden rezdülését.-A kezembe vettem egy pengét amelyet az egyik fiókban találtam, és a csuklómhoz érintettem. Mielőtt megtettem volna, ismét felidéztem a történteket és az önpusztító gondolataimat amelyekkel egészen addig hitegettem magam.-csuklott el a hangja.

Lélegzetvételei nehezek volta, miközben próbált elbújni ölelésemben. Olyasféle testi kapcsolatot létesítettünk, melyet nehéz lett volna bárkinek is szétszakítania. Úgy éreztem, hogy minden rezdülése egy jel volt számomra, amely tájékoztatott a lelkiállapotáról.

Tudtam, hogy mire akart kilyukadni szavaival. Öngyilkos akart lenni. Ezt talán már akkor tudtam, mikor először, az ágyban fekve megpillantottam a hegesedést a kezén, viszont nem bírtam magammal, így muszáj volt megkérdeznem tőle, hogy mégis hogyan szerezte. A valóság pedig arcon ütött, mikor rájöttem, hogy nem egyszerű önpusztító kísérletről volt szó.

-Miután a bőrömbe vájtam a fémet, ismét zokogni kezdtem. Fájt, rettenetesen fájt, viszont a testemben lévő motor hasogatása sokkal rosszabb volt. Mintha, még akkor is, több millió apró szilánkra törött volna a szívem. Aztán, már csak arra emlékszem, hogy lehunytam a szemeimet.-meredt maga elé, miközben pillái néha-néha megremegtek.

-Cat...-suttogtam neki, bízva abban, hogy szólításomra egyszer csak szemeimbe néz. Amint megtette, megsimítottam arcát, ezzel együtt letöröltem egy kósza sós cseppet a bőréről. Annyira sebezhetőnek tűnt, annyira ártatlannak. Még akkor is, ha a ma éjszaka megtudott dolgok erre rácáfoltak.

-Mikor ismét magamhoz tértem, már nappal volt és egy kórházi ágyon feküdtem. Lélegeztető gép volt rajtam és mindenhonnét csövek lógtak ki. Rémlik még, hogy az orvos köszöntés helyett, csak annyit mondott, hogy: "Boldog születésnapot". Először fogalmam sem volt, miért tette ez, de később megmagyarázta. Órákon át próbálták megmenteni az életemet, így kész csoda volt, mikor néhány nap után felébredtem. Dr. Cooper szerint, új életet kaptam Istentől, mikor nem haltam bele a vérveszteségbe.-elnézett szemeimből, és a kinti sötét éjszakába meredt-Janet és Lucy úgy vélték egy új eséllyel áldottak meg, hogy jobb életem legyen.-rántott vállat.