Köszönet nyilvánitás/írói útó szó

443 17 3
                                    

Nos ez is elérkezett hogy ennek is vége lett.
Még mielőtt elkezdném csak annyit szeretnék mondani hogy mindenképp szerettem volna egy ilyen írói utó szót írni. És hogy miért is? Mert szerettem volna ha ti is bepillantást nyernétek abba hogyan született meg ez a kis történet es hogy időkent mit is gondoltam/éreztem miközben írtam 😅
Nos tudnotok kell rólam hogy én inkább a szavak embere vagyok es pár éve en meg próbálkoztam az írással de nem éppen olyan kritikát kaptam amit vártam volna konkrétan kiröhögtek.. És sajnos ez elég melyen megmaradt bennem és megfogadtam hogy soha többé nem írok ( amint látjátok ezt nem tartottam be 😅) És hogy miért nem tudtam betartani, nos azért mert alkut kötöttem a sátánnal, aminek az ő rá eső részét teljesítette így nem volt mese írnom kellet 😶megkérdeztem ezt a drága tüneményt hogy legalább adjon valami táppontot vagy bármit, erre kaptam egy tökéletes választ hogy legyen yaoi 😅✌️ Nos igen kezdetbe semmi ötletem nem volt hogy hogy a francba is fogom en ezt meg oldani. De úgy voltam vele hogy basszus en egy kreatív ember vagyok aki mindig meg oldja a dolgokat, es ez sem fog ki fogni rajtam. Nos kezdetbe nem nagyon volt meg még a koncepcióm 😅Csak azt tudtam illetve akartam hogy az egész történetet végig kísérje az hogy mi van akkor ha egy olyan emberbe szeretsz bele es kedvelsz meg aki azzal az emberel van egyűt akit a világon a legjobb barátod. És hogy ez egy milyen út is, mert lehet hogy akit a legközelebb éreztél magadhoz egyszer csak egyik pillanatról a másikra ki kopik az életedből, és olyan lesz részese akiről sose nem gondoltad volna 😅 Sose tudtam előre írni es dolgozni es az összes tervezetet amit írtam egyiket se tudtam úgy követni ahogy elterveztem :')
Ahogy telt múlt az idő és minél több fejezetet írtam egyre jobban kezdtem el élvezni az írást 😊
Igazából ha őszinte akarok lenni ebbe a történetbe tényleg benne van szívem lelkem es néhol pár érzésem és gondolatom😊
És hogy most véget ért vegyesek az érzéseim vannak. hisz boldog vagyok hogy sikerült végig írnom es hogy ez a első befejezett storym. büszke vagyok rá, de egyben szomorú is hogy ilyen hamar eljött ez is hisz még csak pár hónapja kezdtem el :')
Bár én nem olvasnám el egybe az egészet mert szerintem el sírnám magam hogy mit is posztoltam en ki illetve elkezdném át írosgatni az egészet azt meg így nem szeretnem 😅

Na de most szeretnem megköszöni mindenkinek hogy elolvasta a történetet és a csillagokat is. 😊 Rettentően jól esik hogy enyien kíváncsiak voltatok rá mert én tényleg nem hittem el hogy ennek lesz olvasottsága 😅 Remélem ti is annyira élveztétek az olvasást mint én az írást 😊
Nos a folytatása hogy lesz-e nem tartom kizártnak (ötleteim meg vannak )😅😉

Na de most szeretnék önző lenni es egy valakihez intézni az utolsó pár soraimat mert neki aztán van meg mit mondanom és úgy érzem a méltó befejezés az egésznek csak akkor lesz meg ha hozza íródó gondolataim lesznek az utolsók szóval ezt nézzétek el nekem ><



Nos drága Dorka!
Készülj fel mert ez hosszú lesz 😅
Mivel tudom hogy imádod az őszinte monológjaimat így most is kapsz egyet 🤗
Nem is tudom hol kezdjem talán
ott hogy amikor azt mondtad hogy olvasni szeretnél tőlem történetet es hogy én is írjak egyet es ezután elkezdtél nyaggatni. Hát az első reakcióm az volt hogy "biztos nem " es kinevettem ezt az ötletet hogy en és az írás hagyjuk mar es hogy rá nem fogsz venni😅 De aztán mikor nem volt mese es írnom kellet elsőnek a pánik tört rám hogy te jó ég lehetetlent kérsz tőlem, fogalmam se volt hogy fogom en ezt megoldani. De miután megírtam az első két fejezetet elgondolkoztam hogy mi legyen folytassam vagy hagyjam így es adjam fel. De amikor arra gondoltam hogy abba hagyjam mindig elkapott a rossz érzés. elsőnek azért mert nem szeretek feladni es abbahagyni dolgokat. És a másik dolog az volt hogy nem szerettelek volna elszomorítani illetve csalódást okozni neked hogy feladom es nem írom végig talán ez volt az erősebb érv ami meggyőzőt hogy ezt végig kell csinálom 😅
Miközben írtam a fejezeteket néha nagyon átkoztalak főleg a 15-részben, hogy mire vettél rá te nő 😅✌️
Na de rettentő hálás is vagyok neked es nem csak azért mert bíztál és hittel bennem hogy megtudom írni hanem azért is mert te vissza adtad a kis önbizalmamat az írásba ami évekkel ezelőtt elveszett.
Minden csillagodat es kommented nagyon boldoggá tett 😊főleg a kommentjeid amik néha a legrosszabb kedvembe es pillanataimban csaltak mosolyt az arcomra 😊
És igen még az édes hármasosok is bár azoktól néha falra tudtam volna mászni 😅😂
Nagyon szerettem volna azt a legelején hogy jó legyen a történet. mert szeretem volna azt hogy valami olyat olvas ami méltó arra hogy az olvasó listádon szerepeljen illetve azt hogy tényleg jó legyen.
Ezért bele tettem a szívem lelkem hogy sikerüljön 😊
remélem sikerült ezeket elérnem :')
Ja igen és remélem sikerült fangörcsöt kapnod a végétől és jelentős mértékben csökkennie az intelligenciádnak pillanatok alatt.😅 na meg sose hagynám hogy megőrülj nekem itt, hisz tudod mi lenne velem nélküled?! 😘
És még annyit szeretnék neked mondani hogy pár hete azt mondtad ez a én sztorim es te csak hatni akarsz rám nos ebben tévedtél, mert igazán én ezt sosem tekintettem a magaménak. Lehet hogy én vagyok az író viszont én ezt neked írtam, így a tiéd is egy részben😊

Nagyon köszönöm a támogatásodat azt hogy mindig számíthatok rád és hogy mindig meghallgatsz, azt hogy bíztál bennem hogy sikerülni fog, és minden kommentedért es csillagodért is nagyon hálás vagyok. Rettentően boldog vagyok hogy van az életembe egy olyan ember mint te!! ❤️❤️
És még annyit hogy nagyon szeretlek és imádlak te akaratos nőszemély és nélküled ez a történet nem jött volna össze soha se! 😍❤️❤️



Reménytelen? [ BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now