Fehér sikló - Így neveld a sárkányodat fanfiction

2. |Százszorszép|

— Hát, izé... nehezen. De... én ezt nem értem. Elza néni honnan ismeri Százszorszépet? És mi ez az egész? Azt hittem, nekem kell majd magyarázkodnom, de úgy látszik, tévedtem, én tudok itt a legkevesebbet. Kérem, Elza néni, mondjon el mindent! 

— Igazából pont erről akartam ma beszélni veled, de a sárkány — hogy is hívtad, Százszorszép? — megelőzött — nevette el magát Elza néni. — Ülj le, Lys, ígérem, mindent megmagyarázok.

A lány engedelmesen letelepedett egy kényelmes karosszékbe, és megsimogatta Százszorszép fejét, aki összegömbölyödve feküdt mellette. Elza néni mesélni kezdett.

— Csaknem húsz éve érkeztél az árvaházba... őszi este volt. Egyszer csak kopogást hallottam, hát ajtót nyitottam. Ekkor pillantottalak meg téged, a kis fehér sárkánnyal.

— Százszorszép...? — Lys elhűlve meredt a sárkányra.

— Úgy látszik — bólogatott a nevelője. — Szóval, amikor észrevettelek titeket, és eljutott az agyamig, hogy mit is látok, nem hittem a szememnek. Egy valódi sárkány állt előttem — igaz, még fióka lehetett, mert kistermetű volt. Rémületemben felsikítottam, hogy „Sárkány!", mire te boldogan ismételgetni kezdted, hogy „Sájkány, sájkány!", majd kinyújtottad a kezed a lény felé, ő pedig becsukta a szemét, és a fejével hozzásimult az aprócska tenyeredhez. Sosem láttam még hasonlót. Ezután elkezdett tolni téged az ajtó felé. Meg mernék esküdni, hogy segélykérően nézett rám, mintha azt akarta volna üzenni, hogy vigyázzak rád — aztán tovaszállt. Percekig bámultam a pontot, ahol elnyelte az éjszaka. Te rángattál vissza a valóságba. „Viszlát, sájkány!" — integettél utána bánatosan, mint aki egy barátjától búcsúzik, majd érdeklődve felém fordultál. — „Szia!" — mosolyogtál rám. Én csak ennyit bírtam kinyögni: „Öhm, ööö... azt hiszem... nos, hát... üdvözöllek. Én Elza néni vagyok, teljes nevemen Elza White. Téged hogy hívnak?". „Lys — mutatkoztál be büszkén. — Lysande Haddock.". „Kerülj beljebb, Lysande Haddock — invitáltalak. — Ez itt a helyi árvaház. Azt hiszem, itt kell maradnod egy időre, mert valaki azt akarja." — pillantottam az égre. — „Gyere, kapsz valamit enni, aztán keresünk neked egy saját szobát.". Így kezdődött hát az itteni történeted, Lys. Minden évben azon az estén, amikor a sárkány elhozott téged ide, kimentem az árvaház elé, és közel egy órán át pásztáztam az eget, de semmi nem történt. Most azonban egy ilyen napon, amikor egyáltalán nem számítottam rá, mégis megjelent.

Lys lefagyva ült a karosszékben.

— Így már rémlik valami. Eddig azt hittem, csak álom volt, de... kezd összeállni a kép, hogyan is kerültem ide. Százszorszép hozott... de vajon miért?

— Sajnos nem tudom, Lys. Talán úgy érezte, veszélyben vagy ott, ahol korábban éltél, és azt remélte, itt nagyobb biztonságban leszel. Egy biztos: valójában nem itt volna a helyed. Sohasem érezted úgy, hogy nem ebbe a világba, esetleg nem ebbe a korba való vagy?

— De — vallotta be Lys —, sokszor éreztem úgy, hogy máshol kéne lennem.

— Azelőtt, mielőtt érkeztél, nem hittem, hogy több világ is létezhet, de most már biztos vagyok benne, hogy van egy miénkkel párhuzamos dimenzió, ahol talán még az emberek is másik korban élnek. Onnan jött ez a sárkány, onnan hozott téged is, és most eljött érted, mert úgy érezte, itt az ideje. Ez a te sárkányod, Lys. Nem tudom, miféle kapcsolat van köztetek, mindenesetre, rendkívül különleges. Valószínűleg azért jött most érted, mert szükség lehet rád a hazádban — emellett ideje végre visszatérned oda, ahová tartozol.

A lány fejében gondolatok százai cikáztak. Százszorszép megjelenése és Elza néni meséje mindent megváltoztatott. Lehetőséget kapott, hogy fényt derítsen a múltjára és megtalálja a helyét — talán még a családját is. Lehet, hogy ő, Lys mégsem árva? Elvégre, eddig úgy tudta, hogy sárkányok is csak a mesékben léteznek. Márpedig, ha ők élnek, miért ne lehetne ugyanez a helyzet a szüleivel? Egy másik világ... bármi lehetséges.

— Hallottad ezt, Százszorszép? Nincs vesztegetni való időnk, induljunk minél előbb. Persze, csak ha tényleg azért jöttél, hogy hazavigyél.

Százszorszép azonnal felpattant, és hívogatóan intett a fejével.

— Azt hiszem, Elza néni, most azonnal mennünk kell.

— Menj, ha menned kell, Lys. Örülök, hogy visszakerülsz az otthonodba. Azért, ha lesz időd és működni fog még a dimenziókapu, látogass majd meg,

— Dimenziókapu?!

— Persze. Szerinted a sárkány hogy jött át a másik világból?

— Jogos — biccentett Lys. — Akkor hát... azt hiszem, elérkezett a búcsú ideje.

— Kikísérlek titeket.

Elza néni a kifelé vezető úton előresietett, hogy figyelje, tiszta-e a levegő, mehetnek-e tovább. A konyha mellett haladva egy pillanatra eltűnt az ajtó mögött, hogy aztán egy doboz süteménnyel és egy másik doboz sült hallal térjen vissza.

— Tessék, ezt tedd el, szükségetek lehet rá az úton. Ki tudja, meddig tart odaérni? Adok hozzá pokrócot is, meg egy táskát, amibe mindent be tudsz pakolni. A sárkányos medálod megvan?

— Persze — felelte Lys, aki mindig a nyakában viselte kedvenc ékszerét.

— Jó — biccentett az őszülő asszony.

Időközben kiértek az árvaház elé. Sárkánynak és embernek egyaránt jólesett újra a szabad levegőn lenni.

— Köszönöm szépen, Elza néni — hálálkodott Lys —, és nem csak a süteményt meg a pokrócot. Örökké hálás leszek mindazért, amit értem tett.

Megölelte nevelőjét, aki a meghatottságtól nem talált szavakat.

— Vigyázz magadra — rebegte végül elfúló hangon.

— Mindig vigyázok — mosolygott Lys.

Elza néni Százszorszéphez fordult.

— És te is vigyázz rá! Mostantól ez ismét a te feladatod — rázta meg az ujját, majd pillantása visszatért a vörös hajú lányra. — Sok szerencsét, Lys!

A lány óvatosan felkapaszkodott Százszorszép hátára. A sárkány nyugodtan tűrte, így Lysnek hamar sikerült stabilan elhelyezkednie a hátán. Minden készen állt. Százszorszép elrugaszkodott a földtől, és lovasával együtt a levegőbe emelkedtek. Elza néni nézte őket, amíg el nem tűntek a horizonton.

Azon a júniusi délutánon napsütés töltötte be az árvaház területét. A véletlenül arra járók csak egy idősödő asszonyt láthattak kertészkedni, aki ki tudja, miért, gyakran pillantgatott az ég felé — és valami oknál fogva minden ilyen alkalommal elmosolyodott. Derűs szívét átjárta a fény.