Mi lesz veled öcsém?

8.1K 198 0
                                    


Nagy nehezen a farmra értünk Lizával, ahol már vártak. Eredetileg úgy volt csak én megyek, de a női túl erővel szemben nem volt mit tenni, ezért beadtam a derekam. Connie határozottan kijelentette Liza pedig kérte hadd jöhessen. Persze ilyenkor Jimnek és Marlonnak véletlenül halaszthatatlan dolga akad. A házhoz érve egy meghajlót öreg komornyik nyitott ajtót. Kedvesen üdvözölt, majd beérve a kabátokat és a sálakat elkérte. Vidám hangon közölte, az úr a társalgóban vár. Mielőtt bekísért volna gyorsan a cipőből kibújtunk. A lánya is ott volt vele éppen beszélgettek valamiről. Ahogy észrevettek minket felálltak Liza pedig a hátam mögé bújt, amitől kellemetlenül éreztem magam. Hiszen mit mondjak? A kezéért nyúltam, hogy magam mellé húzzam. - Jó napot uram. - Kezet fogtunk majd a lányához fordultam közben a bal kezemben Liza kezét tartottam. – Örvendek a találkozásnak- A kezére hajoltam, épp csak súrolta az ajkam a kleor bőrét. Zöldes barna szem, hosszú fekete szempilla, Rövid szőke haj, magas homlok, ami arról árulkodik, van sütni valója. Helyes pontosan ő kell nekem. Fiatal, szép és okos. – Had mutatkozzak be. Alexander Blake vagyok. Dallamos hangon szólal meg. – Örülök a találkozásnak Alexander én pedig Ruth Goldberg vagyok. – Mind ketten Lizát figyelik, még mielőtt bemutathatnám az öreg meg előz. - És a fiatal hölgyben kit tisztelhetünk?- A hangja olyan volt, mint ha egy kis gyereket kérdezne. – Bocsánat engem Liza Cooknak hívnak, örülök a találkozásnak. - A kérdés özönt meg állítva beszélni kezdtem. – Elnézést kérek eredetileg úgy volt csak egyedül jövők és szólni sem szóltam. Nagyon sajnálom. – Erre mind ketten felnevetek. – Ugyan Alex! Semmi gond, sőt örülök neki. – Érthetetlenül néztem egyikről a másikra. – Régóta nem volt vendégünk egyedül vagy ketten mindegy elférünk bőven. - Körbe mutatott a szobán, aztán hátba veregetett és nem a legfinomabb módon. – Nos, arra gondoltam vacsora után beszélgethetünk. És az időt elnézve ma már képtelenség a haza utazás. Érezzék jól magukat szerény hajlékunkban. – Szerénynek mondjuk, kicsit sem mondanám. A ház viktoriánus korszakbeli lehet, ami renoválva lett. Kívül fehérrel van lefestve belül is megőrizték a kornak megfelelő hangulatot. Amit ellehet képzelni, fából van egyedül a kandalló, ami tégla. Mintha visszarepülnénk az időben. Félóra múlva felfrissülve az ebédlőben ültünk. Szerencse, hogy felkészültem ruha és tisztálkodó szer ügyben, amikor elindultunk látszott szakadni fog a hó a repülővel is le kellet szállnunk a biztonság kedvéért, amire ide értünk hatalmas vihar támadt. A komornyik kihozta a vacsorát sertés barbecue sütőben sült krumplival. Az illatától és a kinézetétől kicsordult a nyálunk. Kellemesen meg vacsoráztunk végig a tanyáról és a családról cseverésztünk. Ruth és Liza eltűntették a romokat mi átmentünk a társalgóba.

Elérkeztünk az üzlethez. Összeszedtem a gondolataimat majd határozottan neki kezdtem. – Tehát van egy tökéletes ötletem New York megoldására. A lányát összeadnánk az öcsémmel. Ami több szempontból is jó. Marlonnak szüksége van egy nőre, aki erős kézben tartja, aki mellett végre felnőne. Ruth tökéletes választás. Jóval többet tud, mint egy városi liba, érettebb, mint az öcsém, szép, talpra eset, okos, érdekelt a város ügyében. Ha beleegyezne, ők oda költöznének meg kapnák a teljes felügyeletet, amiből mi is profitálnánk. A kereskedelmünket még jobban fellendíthetnénk, ami sokkal több pénzt jelente. El tudja képzelni milyen hatalmunk, lenne? És a lánya lenne a központ meg mutathatná vezetői képességeit, önállósulhatna..A családjaink mindig jobban voltak ezért mertem ezt felhozni. Én úgy vélem ez egy biztos pont lehetne, mivel a tevékenységi körünk sem ütközik, viták kizárva vagy verseny helyzet. Marlonnért pedig teljes mértékben én kezeskedem. Ha gondolja, lehozom a papírokat a táskámból. Át nézheti a szerződést. Az ügyvédemmel készítettem el tehát teljesen tiszta. Persze véletlenül sem akarom sürgetni addig, rágódik, rajta ameddig szeretne. Nos? Mi a véleménye?- Nem tudom eldönteni gondolkodik-e az ajánlaton vagy a pumpa kezd felmenni. Az idegeim táncot járnak a válaszától, ha nem egyezik bele a terveimnek lőttek. Végtelennek tűnő idő múlva kemény hangon szól- Ezért jöttét, hogy a lányom kezét elkérd az öcséd helyet? Ez több mint felháborító. Miért nem ő jött?- Basza meg végem. Ki kell találnom valamit. Körbe-körbe sétálok a helyiségben. Pörög az agyam. Vele szemben állok, meg bele nézek fakózöldes szemébe, fehér haja hátra fésülve a bajszától nem lehet látni a száját. A Mikulás rossz testvére is lehetne. – Mert sejtelme sincs róla. Én akartam személyesen ide jönni. Tudom a lányára elég sok pályázó van, de szükségünk van rá. Azt hiszem Marlon nem rossz választás kinézetre olyan, mint én, okos gyerek, de helyettünk Ruthra lenne szüksége, hogy kikupálja kicsit. És a lánya eladásáról szó sincs, hiszen egy egész várost kapnak. Mellesleg szerintem biztos megkedvelnék egymást. – Türelmesen végighallgatott a bár szekrényből konyakot meg szivart vett elő mind kettővel megkínált, amit készségesen el is fogadtam. Lehúzta aztán újra töltött. Halkan beszélt. – Alex- Szünetet tartott- Holnapig választ adok. Át kell gondolnom. Tudod, jól beszélsz, ha az öcséd olyan, mint te akkor nyugodtan oda adom a lányom. - A fali órára pillant. - Késő van, feküdjünk, le holnap folytatjuk. A lányok biztos a szobákban vannak. Jöjjön utánam. – Csendben haladtunk a vendégszobákig. Meg állt az egyik fa ajtónál- Ez a te szobád a melletted lévőben van Liza. Addig alszotok, ameddig szeretnétek. Ha meg kéritek, Waltert a komornyikot csinál nektek reggelit. Elindul, amikor a szobába benyitnék, hirtelen visszaszól. – Jah és nyugodtan hívj Ernestnek.- Azzal tovább sétált.

Puccéra vetkőzve dőltem a francia ágyba. A vihar még mindig tombolt kint. A függönyöket lusta voltam elhúzni ezért a hold fénye volt az egyetlen világosság a sötét szobában. Hátamon feküdve bámultam a plafonon az árnyékokat, valamikor éjféltájt nyikorgásra lettem figyelmes. Becsuktam a szemem alvást színlelve. Volt egy sejtésem ki lehet az... Kíváncsi lettem vajonmiért jött át, de kivárom. Úgy sem kell sehová sietni.

A meg ígért időre el tudtam készülni tök jó. :3 Remélem tetszett. 








AlexanderWhere stories live. Discover now