Supernatural | BEFEJEZETT

14.

Bezárkozás. Ez lett az életem. Minden elromlott azon a bizonyos napon. Minden tönkre ment. Félig halott és félig élő vagyok. Már nem szorakozom úgy, mint amikre még emlékszem. Félig már néma vagyok, félig pedig ittas a magányban. Már csak egy fél ember vagyok. Minden részemből csak egy fél maradt.

Meredten néztem a telefonom képernyőjét. Egy Elenour nevet bámultam. Halványan bevillant a kép a találkozásunkról. De szavak vagy tények, egy sem hangzott el a fejemben. Azon gondolkodtam felhivjam-e. Veszteni valóm már úgy sincs. A harmadik kicsöngésre egy kacagos, lágy hang szólt bele.

- Beca! Te bolond, ki kell ficanitanom a bokám, hogy felhivj?

- Ööö... neked is szia. - válaszoltam döbbenten.

- Na? Mi okból méltattál felhivni?

- Csak meg akartam kérdezni, ha esetleg be ugorhatnék? 

- Persze, de leadom a címem, mert új lakásba költöztünk.

- Oké... - mi az,hogy költöztünk? Miért többes számban? Emlekeim szerint, legalábbis amik még meg maradtak elég idős volt ahhoz, hogy egyedül lakjon. De most már mindegy, ugyis megtudom. Ell leadta a cimét. Texas, San Antonio. Oké, nincs annyira messze. - Estére odaérek.

- Jól van várunk. - és letette. Megkerestem a böröndöm és bele raktam pár ruhát. 

Kivittem a dolgaim az előszobába, majd átmentem a fiúkhoz és kivezettem a szobájukból.

- Hová készülsz? - kérdezte Sam.

- Elmegyek.

- Hova? - nézett mélyen a szemembe Dean.

- Egy rokonomhoz.

- Elenourhoz?

- Mégis hon...Ja biztos meséltem róla.

- Elvigyelek? - aggodalmaskodott a nagyobbik Winchester.

- Nem. Egyedül megyek. - megfeszültek mindketten.

- Ez nem lenne annyira jó ötlet. - Sam keresztbe tette a karjait.

- Mégis miért?

- Mert eléggé elterjedt a hired a vadászok és egyéb lények körében.

- És akkor? Meg tudom védeni magam. - akadtam ki.

- Nem. Meg tudtad védeni magad. - javitott ki Dean.

- Most is meg tudom.

- El olvastad a könyveket amiket adtam? - nézett rám Sam.

- Nem az egészet, de nagy részét igen. - és ez annyit jelentett, hogy csak egyet olvastam el.

- Akkor sem mehetsz el egyedül.

- Na és mióta kell ti megengedjétek, hogy elmenneyek valahova? Én lelépek, álljatok a fejetekre! - orditottam rájuk és az ajtó felé vettem az irányt.

Kimentem az ajtón, innen már egyedül kell boldogulnom. És menni is fog. Fogtam egy taxit, mert a modern világban a bérgyilkosok taxival járnak. Elvitt egy autó piacra. Pénzem még mindig volt elég. Ki nem nézné senki belőlem de én is gondolok a jövőre, ugyhogy egy elég szép összeg volt félre téve.

Sokat nézelödtem mig rájöttem, hogy mindegy milyen az autó, csak legyek már az államon kivül. Vagyis megvettem egy régebbi kiadásut, hogy ne legyen annyira feltünő és már indultam is.

*********

Az út baromi hosszúnak tünt. Már alig vártam, hogy odaérjek. Kifárasztott ez a sok veszekedés meg bezárkozottság. Elég volt. Én egy szabad ember vagyok. Senki sem mondja meg mit csináljak. Az az érzésem lett, hogy enyhén depresszió üzemmodba kapcsoltam át.