Supernatural | BEFEJEZETT

04.

Ell nagyon szomorú lett, mivel alig érkeztem és már hív is a kötelesség. Na persze, a kötelesség.  Talán egy nap majd elmondom neki az igazat, de addig is, jobb ha nem tudja. Az ő javára.

Mikor vissza mentem a bunkerbe, Dean azt mondta meglepetése van számomra. Beültetett a kocsijába, ami mint kiderült egy '67-es Chevrolet Impala, akit Babynek hívnak, de nem akarta megmondani hova visz.

- Mi a meglepetés? - kérdeztem előre hajolva ültömben.

- Ha elmondanánk nem lenne meglepetés. - mosolyodott el Sam fáradtan. Ja, kicsit sem vagyok fárasztó.

- De én nem szeretem a meglepetéseket. - nyafogtam - És ha meglepetés is miért kellett elmondjátok ezt? - néztem rájuk értetlenül.

- Mert azt mondtad, hogyha nem mondjuk meg hova megyünk akkor nem jössz velünk. - vágta rá Dean.

- Hmm, vajon tényleg ezt mondtam volna? - tetettem gondolkodást miközben kipillantottam az ablakon. - Lényegtelen. Ha még egyszer megkértek úgyis jöttem volna. - mondtam rezzenéstelen arcal.

- Nem mindegy? Úgyis nyafogtál volna, ha nem is mondjuk hogy meglepetés. - szólt hátra Dean kicsit ingerültebben és hitetlenül.

- Tudod, ez egy egész jó észrevétel! - hajoltam újra előre az idősebb testvérre nézve, és meglobáltam mutató ujjam a levegőben. Sam erre csak felnevetett, Dean is elmosolyodott.

Az út további részénél csendben ültem az ülésen és azon gondolkodtam, vajon hova visznek. A főút szélére parkoltunk, majd kiszálltunk. Meglepetten néztem az előttünk álló épületre. De nem azzal a meglepettséggel amit általában érez az ember ha meglepik valamivel. Hanem inkább azzal a döbbent meglepettséggel.

- Ti a KFC-be akartatok hozni? - néztem rájuk csodálkozva.

-Mi? - kérdezte Sam, majd ránézett az elöttünk álló épületre - Nem dehogy. - nevetett fel.

- Fordulj meg. - mosolygott Dean is szorakozottan - De ha akarod oda is bemehetünk miután végeztél. - nézett rám reménykedve, pont úgy mint egy kisfiú.

- Naná! - szóltam nevetve, majd elkomolyodtam - Állj, miért kell tetkot csináltatnom? - néztem egy kis félelemmel a szememben, persze probáltam leplezni. Bármennyire is hihetetlen egy olyan embertől, aki végtelen sok módon képes megkínozni és megölni embereket, gyűlölöm a tűket.

- Azért, hogy a démonok ne tudjanak megszállni. - mondta Sam, majd alig észrevehetően mindketten lehuzták ingük nyakát, ahol egy csillag villogott. Ezt a jelet már korábban is láttam az egyik könyvben, de nem olvastam utána.

- Akkor mire várunk? Gyertek már hölgyeim! - mosolyogtam rájuk, és pár kézmozdulattal mutattam, hogy menjünk már az út tuloldalára. Nos, igaz, hogy a tűket utálom, de inkább kibírok pár szúrást, mint megszállást. Tehát tulajdonképpen a kisebb rosszat választottam.

Odaát egy kecske szakállas férfi várt rám egy óriás tűvel a kezében, és egy leírhatatlan vicsorgással az arcán. Volt vagy 10 fülbevaló mindkét fülében. Ez higiénikus így?  Nem mintha elitélném az ilyen embereket, nekem aztán édes mindegy, hogy néz ki, de ez a férfi elég fura volt. Mindegy, essünk túl rajta.

- Ezt szeretné a lány. - mutatta a férfi felé Dean a telefonját. Az bólintott és intett, hogy üljek le.

- Hova szeretnéd kislány?

- A karjára. - vágta rá Dean.

Ránéztem. Márpedig nekem senki sem mondja meg, hogy hova szeretnék hagyni olyan nyomot ami életem végéig rajtam marad.

- Nem. - néztem farkasszemet vele - A hasamra kérem. - pillantottam a férfira, hatalmas mosolyt eröltetve arcomra.

- De ott jobban fog fájni. - nézett rám mosolyogva Dean. Kicsit megfélemlített ezzel, de nem mutattam ki. 

- Na és? Nem baj. - néztem rá keményen.

- Oké. - folytotta vissza nevetését.

Lassan a tetováltatóm tűje kezdett a hasamhoz érni, mire engem levert a víz. Nem, egy csöppet sem félek, nem. Biztattam magam. Majd elkezdte. Pokolian fájt. De nem hátráltam meg. Jól tudom leplezni a fájdalmam, úgyhogy csak rezzenéstelen arccal néztem miközben bennem egy kastély zuhant a fejemre. Elképzeltem hány féle képpen mészárolnám le az összes embert a kégliből. Valamilyen szinten ez megnyugtatott. 

- Fáj? Félsz? - gugollt le mellém Sam és csak suttogva beszélt, miközben halványan elmosolyodott.

- Nem. - de ahogy ezt az egyetelen szót kimondtam fel is szisszentem.

- Aha, persze. - kuncogott halkan. - Figyelj. - mondta, ezért a  szemébe néztem - Gondolj arra vagy azokra az emberekre akikkel szívesen lennél most. - kijelentését megerősítette egy újabb halvány mosollyal.

Elgondolkodtam ezen, tényleg jó ötlet...

- Hé! - szóltam vissza halkan - Köszi. - villantottam egy hálás mosolyt felé.

-Nincs mit. - mosolygott vissza majd kezeire nézett. Ez a fickó aztán szeret mosolyogni bajba jutott lányokra.

Még állt pár pillanatig majd felállt és odébb ment. Tényleg hatott ez a gondolj a szeretteidre duma.

A szüleimre gondoltam, amint egy réten vagyunk és piknikezünk, nagyon szép volt. Csak a végén eszméltem fel, mikor a fiúk már kifizették azt a kecske szakállas férfit.

Odamentem az egyik tükörhöz és megnéztem. Hmm, nem is rossz, gondoltam. Átmentünk az úton és eszembe jutott, hogy be kell mennünk a KFC-be. Nem is mondtam semmit, ahogy láttam a fiúk nem felejtették el.

A pultnál Dean elkezdett elég feltünően flörtölni az egyik lánnyal.

- Haver ne ennyire feltünően. - szóltam rá, undoritó volt.

Dean csak rám nézett egy amolyan kuss nézéssel, mire én védekezően felemeltem a kezeim. A testvérek rendeltek először, majd én.

-Én kérek két hamburgert,mindegy milyen csak legyen a legnagyobb, akkor... még egy olyan csípős csirkecomb tálat vagy mi, és két zacskonyi sült krumplit. Ja és még kérek két kólát is. - mosolyogtam a lányra. Igazából először jártam KFC- ben. Eddig nem nagyon gondoltam, hogy szükséges pont innen ennem, de ha már így sikeredett...

A fiúk csak tátott szájjal méregettek.

- Mi? - oohh, nagyon is jól tudtam miért ilyen a reakciójuk.

- Nem fogsz te elhízni? - kérdezte zavartan Dean.

- Nem. - mondtam egyszerűen - Jó az anyag cserém. - vigyorogtam rá.

Miután a csaj becsomagolta a kaját, fizettünk és egyenesen haza mentünk. Immár büszkén mondom a szuper titkos és biztonságos bunkert az otthonomnak. Ahogy bementünk az ajón letettük az ételeket az asztalra és neki estünk. 

15 perc múlva a Winchesterek kidöltek, én viszont még mindig bírtam.

- Na? Mi az, tele a pocakotok? - néztem rájuk kihívóan.

Dean elvett az asztalról egy csirke combot és bele harapott. Pár pillanatig rágta, aztán rögtön felkellt és kifutott. Gondolom a mosdóba, hogy kiadjon magából apait-anyait.

- Hogy tudsz ennyit enni? - fürkészte az arcom kiváncsian Sam.

- Nem tudom... - gondolkodtam el - Általában ha kaja van előttem nincsenek korlátaim, addig eszem míg megunom. Majd ha kell többet edzek. - mosolyogtam rá kedvesen. Válaszul csak bólintott. Majd fölkelt ő is.

- Azthiszem mindjárt én is csatlakozom Dean-hez. - mondta lennébb csúszva a székén, mire én csak kuncogtam, majd kisétált.

Gyorsan letakarítottam az asztalt majd elvonultam a szobámba. Szerintem a testvér párnak ez a két nap olyan volt mintha szabadságon lettek volna. Őszintén szólva nagyon megkedveltem őket. Olyan, mintha a bátyáim lennének. Meglepetésként ért, hogy ennyire megbízom bennük, de valami azt súgja, hogy sosem szúrnának hátba. Örülök hogy össze hozott minket a sors. Ez most nagyon nyálasan hangzott. Már alig várom, hogy vadászni vigyenek. Szerintem nagyon jól elfogok boldogulni.