III. Évad/ 2rész

288 31 2
                                    

A szoba kifestésével, elég gyorsan végeztünk. Így hogy hárman voltunk és nem egyedül kellett szenvednem vele.

Estefelé, kicsit fáradtan dőltem be az ágyba. A redőny csak félig volt lehúzva, így lehetett látni az égen a csillagokat. 

Halk kopogásra lettem figyelmes, majd meg sem várta az illető hogy megszólaljak, lenyomta a kilincset, majd bejött. 

- Ezen már valahogy nem is tudok meglepődni. Nevettem fel jó ízűen. 

- Ha ha, nagyon vicces. Grimaszolt majd, majd becsukta maga mögött az ajtót.

- Mit szeretnél? Felültem az ágyban miközben egy percre sem vettem le öcsémről a tekintetem. Valami rosszban sántikál. 

- Van cigid? Suttogva kérdezett rá, miközben még közelebb jött az ágyamhoz. 

- Mióta dohányzol Te? Egy kis mosoly megbújt a szám sarkában, de ettől függetlenül próbáltam mérgesen ránézni. 

- Talán egy fél éve. Gondolkodott el majd vigyorogva megrázta a fejét. - Na van cigid? Sunyin mosolygott, azt hitte adni fogok neki. Hát akkor nagyot tévedett. 

- Nincs cigim. Válaszoltam egyszerűen majd eldőltem az ágyon. 

- De hát ott van. Mutat az éjjeli szekrényemre. Durcás fejét látva, kitör belőlem a röhögés. 

- Hoppá. Vigyorogva fogom meg a dobozt majd bedobom a szekrényembe. - Akkor sem adok! Kacagtam fel jóízűen.

- Szemét. A párnámat ami a földön hevert nekem dobta majd kisétált a szobámból. Mosolyogva néztem bele a falon lévő tükörbe, de a mosoly lefagyott az arcomról.  A tükörben egy lányt láttam, aki egy kötelet szorított a nyaka köré miközben szavakat suttogott. 

- Mi a ...?  Ijedten pattantam fel az ágyamból majd a tükör elé léptem. 

- Ha megmented,nem nem bántom többé őt, viszont ha nem tudod megmenteni akkor én győztem, Megint!  Hallottam meg a démon hangját.

- Mi az hogy megint?! Kezeim ökölbe szorultak majd dühösen figyeltem a tükörben a lányt aki fellép a székre.

- Matt, emlékszel, Juliera? Kacagása ellepte az egész szobát. 

- Emlékszem. Suttogtam miközben szemeim megteltek könnyekkel. 

- Matt rajtad áll, Te döntesz! - Megmented, vagy nem. 

A tükörre tettem a kezemet.  

- Ne tedd!  A lány felém kapta a fejét, majd döbbenten végignézett rajtam. 

- Ki vagy? Könnyei lefolytak arcán, a kötél kicsivel szorosabb lett a nyaka körül.

- Kérlek ne tedd ezt. A lány felém nyújtotta a kezét, A tükör szép lassan darabjaira hullott majd megéreztem kezét a tenyeremben. 

Késő volt, a szék túl messze helyezkedett el, így mikor a lány közelebb hajolt, megbillent a szék majd eldőlt. A lányt megfojtotta a kötél, hiába akart levegőért kapkodni, sikertelenül kapálózott. Az utolsó szavai csak annyik voltak.

- Ne hagyj meghalni! Könnyek folytak végig arcocskáján, szeméből végül kialudt a ragyogás.

Hiába próbáltam segíteni, nem tudtam. A kötél az én nyakamat is szorította. Éreztem a lány fájdalmát, éreztem a könnyeket melyek leperegtek arcán.

Vélemények?  :)

Érthetetlen érzelmek  II.-III. évad -  Ments meg!Where stories live. Discover now