Érthetetlen érzelmek II.-III. évad - Ments meg!

III. Évad/ 1.rész

Még is úgy döntöttem hogy folytatom. Nem tudom ti hogy vagytok vele kedves olvasóim, de én szeretném folytatni ennek a könyvnek az írását.Remélem azért velem tartotok, mert én megakarom osztani veletek hogy hogyan is folytatnám tovább ezt a könyvet. Hát akkor itt is lenne az első rész :) Jó olvasást!

Matt szemszöge 

- Matt, kelj már fel az isten szerelmére. Öcsém, a vállamat rázta, amire én csak egy morgással válaszoltam. 

- Leszállhatnál végre rólam, öcsi.  Fordultam felé, álmosan törölgettem a szemeimet.

- Idióta. Röhögött, majd a vállamba bokszolt. Ráérősen kisétált a szobámból, mire én utána kiáltottam.

- Ezt még vissza kapod. Dobtam utána a párnámat, de ő rám csapta az ajtót , aminek sikeresen nekirepült a párnám. - Nagyszerű.

Felkeltem az ágyból majd magamra kapkodtam a ruháimat. Nem is foglalkoztam azzal hogy rendet rakjak, egyszerűen, csak lementem reggelizni.

Anya, a konyhában készítette az ebédet, apám meg az asztalnál ülve újságot olvasott. 

- Jó reggelt. Köszöntem, majd a hűtőhöz sétálva kivettem a tejet. A szekrényből kiszedtem a müzlis dobozt. Öntöttem egy kevéske müzlit a tányérba rá meg tejet. Leültem az asztalhoz apa mellé, majd elkezdtem jó ízűen falatozni. 

- Jó reggelt. Köszöntek egyszerre.

- Hogy aludtál? Tette fel anya a kérdést miközben a levest kavargatta. 

- Jól. Szólaltam meg teli szájjal, mint egy öt éves.  

- Arra gondoltunk apáddal, hogy ha van kedved kifesthetnétek együtt a szobádat. 

- Én benne vagyok. - Bár sokáig nem leszek itt csak ameddig nem találok munkát hogy beköltözhessek egy albérletbe. 

- Mondtam már, addig maradsz ameddig szeretnél. Mosolygott rám anya. 

- Tudom, csak nem akarok a terhetekre lenni. 

- Nem vagy a terhünkre, sosem voltál. Néz rám apa.

Nagyon sokszor eszembe jut Julie.  Ilyenkor minden egyes emlék egyszerre tör fel bennem, néha elérve azt hogy megtörjek. 

Hiányzol, hiányzik az arcod, a mosolyod. A puha kezeid amikkel megsimogattad az arcomat. Az ölelésedre volt szükségem hogy átölelj, hogy azt mond nincs semmi baj, itt vagyok melletted.

A könnyek némán folytak le az arcomon, miközben én a falat bámultam.

- De hát Matt, én itt vagy, itt vagyok melletted. A hang irányába fordítom a fejemet, magam sem tudom eldönteni hogy most képzelődöm vagy tényleg a valóságot látom e. 

De hisz olyan igazinak tűnik, vagy talán csak én hiszem annak?

A kezeimet felé nyújtom, mire ő összekulcsolja a kezeinket.

- Tényleg itt vagy! - Tényleg te vagy az!