Érthetetlen érzelmek II.-III. évad - Ments meg!

Zavarodott lélek....

Hát meghoztam a következő részt is.... Remélem azért nektek legalább tetszik nekem ez a rész annyira nem jön be :( :D 

Jó olvasást :)

- Édes kevés vagy, ugye tudod? 

- Tudom, de én még is több akarok lenni. 

- Héj, kelj fel, kérlek ne hagyj megint magamra. Puha meleg kezét érzem meg arcomon. Próbálom megmozdítani a kezem, még is olyan nehezemre esik ez a mozdulat. - Kelj már fel, kérlek. Hangja elcsuklik a mondat végére, majd elengedi a kezem. Hallom hogy elmegy mellőlem.

 Kétségbeesetten, próbálom megmozdítani a kezem, majd mikor végre sikerül, ügyetlenkedve nyúlok egy irányba, mire egy hangos puffanás jelzi hogy valamit lelöktem a helyéről.  Matt megáll, egy pillanatra, majd hallom hogy megint felém lépked. 

- Matt. Rekedten szólalok meg, miközben kezemet leejtem magam mellé. 

- Julie, itt vagyok, hallod itt vagyok. percek telnek el, mire végre kitudom nyitni a szememet. - A frászt hoztad rám. Rivallt rám egyből. Már szólalnék meg mikor is a szemben lévő tükörben megpillantok egy lányt, ahogy egy pisztolyt a halántékához szorít görcsösen. Remegnek a kezei, még is szemeiben megcsillan a határozottság. Tudja mit akar, tudja ha meghúzza a ravaszt, ő végleg eltűnik a föld színéről. Remegve mutatok a tükörbe. Matt is oda kapja a fejét, aztán meg rám néz. - Julie mi a baj? 

- Te nem látod őt ugye? A szemeimet le sem veszem a tükörről.

- Nem, mit kellene látnom? Csodálkozva kapkodja a fejét ide oda. 

- Egy lányt, a tükörben, épp megölni készül magát. Még a hangom is remeg. - Héj segíts felkelni. Matt Felkap az ágyról majd a tükörhöz sétál velem. 

- És most? Suttogva ejti ki a szavakat, a száján. 

- Tegyél le. Lerak a földre majd kicsit hátrébb sétál. Megérintem a tükröt, mire a lány a másik oldalon, összegörnyed a földön. 

- Ki vagy te? Tagolja lassan a szavakat, miközben a pisztolyt még mindig a fejéhez tartja. 

- Kérlek tedd azt le a kezedből. Hangom nyugodt, halk.

- Azt kérdeztem hogy mi a neved. üvölt. 

- Julie, a nevem Julie. - És téged hogy hívnak? Fordítom oldalra a fejem. 

- Az nem fontos. Rázza meg a fejét. - Hogy hogy látsz? Közelebb jön a tükörhöz miközben én a tenyeremet a tükörre simítom. 

- Ez a sorsom. 

- Micsoda? - Az hogy láss? 

- Nem,  az a dolgom hogy megmentsem azokat akik azt a megoldást választják, mint te magad is. 

- Nem tehetsz ellene semmit, én ezt meg fogom tenni, és senki nem állíthat meg. Becsukja a szemét, már húzná meg a ravaszt, mikor eszembe jut egy okos ötlet. 

- Héj, Kétlek tegyél meg nekem valamit. 

- Mit? Szemeit kinyitja, majd közelebb jön a tükörhöz.

- Tedd a kezed a tükörre, ahol az én kezemet is látod.

- Miért tenném oda? Furcsán méreget, legtöbbet az arcomon időzik el tekintete. 

- Kérlek, csak most az egyszer hallgass rám. Sértődötten fújja ki a bent tartott levegőt majd, a kezét a tükörhöz érinti. 

Ahogy összetörik a tükör, kisebbnél, kisebb darabokra, a tenyeremet össze vagdossák a szilánkok. Lassan érzem meg tenyerét a kezemen, miközben görcsösen megszorítja kezemet. - Ne félj segítek.

 Egy puffanást hallok majd, a lány az ölembe esik. Mintha megállna az idő, a levegő bennreked a tüdőmben. A könnyek mardosni kezdik a szemeimet, küzdenék én, de még az erőm is elhagy. Üvölteni kezdek, tudom hogy ez már nem segít semmin. Éreztem a lány fájdalmát, és hiába mondanám azt hogy bárcsak én lettem volna az ő helyébe most még is úgy döntök maradnék. Matt hozzám szalad, megfog engem,felemel  a szilánkok közül miközben a lány visszaesik oda ahol pár perce ült még. A szilánkok is visszatáncolnak  oda ahol eddig elhelyezkedtek. A lány szüleit látom berohanni a szobába, az arcukra kiült fájdalmat én magam is érzem. 

- Én tettem, én öltem meg. Zokogva fúrom fejem Matt mellkasába. 

- NE mond ezt, nem te ölted meg, ő tette ezt magával. Csitítgat halkan, a kiáltásokat, a mentők szirénáját még most is hallom füleimben csengeni.