Érthetetlen érzelmek II.-III. évad - Ments meg!

Nincs menekvés

Matt szemszöge

Julie az ágyon aludt, álmában a takarót markolászta. Olyan furcsa dolgok ezek, amik vele történnek. Félek, egyszerűen félek hogy megint elveszíthetem, nem akarom elveszíteni. Végighúztam a kezemen az ujjamat, ahol a hegek elhelyezkednek. Rengeteg heg van a karomon, és csak Julie nak köszönhetem hogy nem tettem olyan dolgot amit később lehet hogy megbántam volna, vagy az is lehet hogy nem lett volna később. 

- Héj Matt, ugye velem maradsz? A lányra kaptam tekintetem, mikor az arcra nézek, meglepődök, de ugyanakkor megnyugodva nézem az alvó lányt. Mellé fekszem majd sorosan átölelem, mire belém kapaszkodik, mintha én lennék a mentőöv számára. A hajába túrok majd megsimítom az arcát. Kipattannak a szemei, majd felül az ágyban. 

- Jól vagy? Rám néz majd bólint egyet. - Gyere ide. Mikor nem reagál megsimítom a karját, majd szorosan köré fonom a karjaimat. - Biztos jól vagy? Aggódó tekintetem az övéibe fúrom.

- Persze, minden rendben van. Csuklik el a mondat végén a hangja. - Megöltem egy lányt, de persze minden rendben. Lehajtja a fejét, majd a mellkasomba fúrja fejét. 

- Nem te ölted meg, ő döntött úgy hogy el akar menni, ő akart elmenni, nem te akartad hogy elmenjen. 

- Előbb kellett volna cselekednem, észre kellett volna vennem hogy a pisztolyt még mindig a halántékához tartja, én nem vettem észre. Zokogásban tör ki, majd még jobban belém kapaszkodik. 

- Nem a te hibád, értsd már meg. Simítom meg a fejét.  Belenézek a tükörbe, és amint ez megteszem, valami megakadályoz abban hogy levegőt vegyek. 

- Héj, Matt. Felemeli a fejét majd rám néz. - Matt. Kétségbeesett tekintetét a tükörre vezeti majd megdöbbenve veszi észre hogy valami nem az  igazi. A kezeimet a nyakamra szorítom próbálok levegőt venni, még sem sikerül. - Azt mondtad, hogy nem bántod, most még is azt teszed. Üvölt. A könnyeim lefolynak arcomon, majd az ölemben találnak menedéket. 

- Igen talán lehetséges hogy azt mondtam hogy nem fogom bántani, de téged másképp nem tudlak megölni, bárhogy próbálkozom. - Így hát Legyen a fiú élete a tét.

 Kacag fel jóízűen a nő a tükörben. 

- Mit akarsz, mit tegyek. Julie hangja, kétségbeesett.

- Ha meghalsz, a fiút nem bántom, de ahhoz meg kell ölnöd magad. 

- Rendben, csak kérlek engedd el. Zokogva teszi kezeimre az övéit. 

- Hát jó legyen. Mikor végre kapok levegőt, megkönnyebbülten szorítom a tenyeremet az arcomhoz. 

- Mi a szar volt ez? Ejtem ki lassan a szavakat, majd a lányra nézek.

- A démonom.