Hibáztam! Hibáztam mikor öngyilkos lettem, hibáztam mikor azt hittem megmenekülhetek! Tévedtem! Tönkretett, elvett tőlem mindent, ami az enyém volt, csak is az enyém! Végül az én életemet is kioltotta végleg!
EMBERBŐL DÉMON folytatása !!!
- Ne akarj magamra hagyni még egyszer. Hangjából tisztán ki lehetett venni hogy fél, de én egyszerűen ezek után már nem is tudom mihez kezdjek. Nem tudok meghalni, egyszerűen mintha valami itt tartana, valami ami eszeveszettül húz visszafelé, mintha ez a valami akarna mutatni valamit, amit még én magam sem tudok.
Pár percig még bámultuk egymást, aztán én kikászálódtam a karjai közül, majd egy táskát a kezembe véve, elkezdtem belepakolni a holmijaimat.
Matt kétségbeesetten nézte ahogy dobálom be a táskába a ruhákat, talán épp azon járt az agya hogy hogyan fékezhetné meg hogy elmenjek, vagy talán örül neki hogy elmegyek csak fent tart egy álarcot, amit csak azért visel hogy én magam ne vegyem észre hogy neki az hogy én nem leszek többé az örömet okoz. Nem tudtam mit kezdjek a gondolataimmal, egyszerűen csak félek itt hagyni Őt. Nem azért mert bántanák, mert ki az aki bánthatná?! Nem, én egyszerűen csak attól félek, hogy soha többé nem találkozunk.
A fürdőbe siettem, majd elkezdtem elpakolni a tisztálkodási szereket.
Hirtelen olyan gyorsan történt minden. Csak egy pillanatra néztem bele a tükörbe, de azt hiszem hogyha ezt nem teszem meg akkor nem maradtam volna Mattal. De ne szaladjunk nagyon előre, inkább elmesélem hogy is történt ez az egész.
Ahogy belenéztem a tükörbe, megint engem ábrázol a tükör kicsit máshogy emberi alakban. Aztán megszólalt, én meg annyira meglepődtem hogy minden ami a kezem között volt az a földön találta meg a helyét.
- Mindenkinek fájdalmat okoztál, mindenkit bántottál a haláloddal, és most még őt is meg akarod bántani? - Fájdalmat akarsz neki okozni?
- Mi-mi én -nem... Tiltakoztam, a szavak alig akartak kijönni a számon, teljesen leblokkoltam. Matt mellém szaladt majd elkezdett rázogatni, mondogatta a nevemet, de én megbabonázva néztem a tükörbe.
- Mi van veled, mit látsz? Rázogat még mindig.
- Te nem látod? Nézek rá, mire ő a fejét rázza.
- Nem lát téged. Mondom a tükör felé fordulva. Még mindig sokk alatt vagyok.
- Még szép hogy nem lát hisz csak te láthatsz meg a hozzád hasonló, gyáva férgek, akik képesek eldobni az életüket, nyavalyás kis féreg. Felemeli a kezét majd belecsap a tükörbe, ami szanaszét hullik mindenhova. Matt elengedi a vállam, majd megszeppenve figyeli a szilánkdarabokat.
- Ezt ho-hogy?
- Nem tudom, én magam sem tudom. Hirtelen észbe kapok majd leggugolok a földre és egyesével elkezdem felszedni a szilánkokat a földről .
- Héj. Matt elkapja a kezem, majd gyengéden megszorítja. - Ne csináld, megvágod magad.
A kezem megállt a levegőben és akkor ott tudatosult bennem hogy miért is nem haltam meg.
- A tükör.
- Igen, széttört a tükör, de hagyd csak majd én megoldom ezt, menj vissza a szobába.
- Nem, te ezt nem értheted. Rázom mag a fejem. - Azért nem haltam meg mert pengét fogtam a kezembe, nem pedig a tükör darabjait. Matt szemei bekönnyesedtek majd elengedte a kezem és a szilánkok közé ült. Még jó hogy egyik sem vágta meg őt.
- Mindig itt akarsz hagyni, sosem voltam neked fontos, soha. - Emlékszem mikor először láttalak, a tükörben, emlékszem ahogy magadhoz ölelsz, emlékszem amikor a semmi közepén megláttalak téged. Már akkor is nagyon fontos voltál, de most még fontosabb vagy. Az idő tette ezt, az idő mely megállíthatatlanul pereg. - És ha te akkor nem lettél volna, én már nem ebben a világban járnám az utam, Te voltál aki segített nekem hát most te szorulsz segítségre. - Nem engedem hogy elmenj, azt meg főképp nem engedem hogy meghalj, miközben vannak emberek akiknek igen is fontos vagy. Emeli fel a hangját, majd magához húzva, szoros ölelésbe von. - Fontos vagy nekem, érted? - Nagyon is.
- Értem. Hunyom le a szemem, majd Matt mellkasára hajtom a fejem és lehunyom a szemeimet.
Deze afbeelding leeft onze inhoudsrichtlijnen niet na. Verwijder de afbeelding of upload een andere om verder te gaan met publiceren.
Az idő a gyász, mely megsebzi a szívemet. Az idő mely oly gyorsan pereg, követni képtelenség lenne.
Szorítom kezed, kérlek ne engedj el soha, Vágyom arra hogy szeress, nélküled elvesznék a porban.
