A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Tizenötödik

- Nem is beszéltünk, de már éjfél elmúlt, két órája lejárt a munkaidőd. – jelentette ki

Persze, hogy ismeri a programom és felettesi módon az orrom alá dörgöli. Rendben Hux. Ha ő arra akar játszani, hogy hadnagy, akkor én arra fogok játszani, hogy férfi. Levettem a kabátom és felakasztottam a vállfára. Nem is akartam válaszolni neki, csak vizuális elterelő anyagot szolgáltatni, de végül meggondoltam magam. A nadrágom szárához nyúltam és lassan lehúztam, még mindig háttal állva Hux-nak a gardrób előtt.

- Kylo sokat izeg-mozog és kérdez rengeteget, minden érdekli...- kezdtem bele

Még egy dühös szusszanás. Lerántottam magamról a ruhadarabot, hogy keresztbe tette kézzel megforduljak és elkapjam Hux tekintetét, ami olyan volt, mint amire számítottam: izzott a féltékenységtől. Cseppet bűntudatom lett, de nem túl nagy. Nincs is miért bűntudatom legyen, sosem csaltam meg és nem is tervezem, nem adtam Kylo-nak olyan jeleket, amiért lelkiismeret furdalásom legyen. Komolyan néztem Hux-ra, aki viszont nem éppen az arcom nézte, hanem a lábaim, amit már nem fedett semmi. Nem fáztam, a szobám mindennek nevezhető, csak hűvösnek nem, nem is attól lettem libabőrös, hanem mert Hux szemei mindent néztek csak a szemem nem.

- ...Minden a hajónkról és a rendszerről. – fejeztem be a mondatom és reméltem eljut azért az agyához, annak ellenére is, hogy nem néz a szemembe. - Értve vagyunk?

Még jó pár pillanatig a figyelme középpontja a combom környéke maradt és én forgattam a szemem. Oldalra döntöttem a fejem és vártam, hogy végre rám figyeljen és ne arra amit lát, mert nem hiába jártatom a szám. Hux szeme végre megtalálta az enyém és idegesen nyelt egyet. Egy picit fészkelődött az ágyon, mert kényelmetlennek találta a helyzetünk. Tartottam a szemkontaktust és eléggé szigorúan vártam, hogy jelezze, felfogta, hogy még mindig nem akarom lecserélni senkire sem. Hux mereven nézett és még pislogni is alig akart. Keresztbe tettem a karom, kapitányosan álltam előtte és tudtam, hogy ez, a harc, nálunk egy természetes állapot.

- Természetesen. – morogta leverten Hux

Felhúztam a szemöldököm és elmosolyodtam, nem reméltem, hogy ennyire könnyen feladja. Hux nem könnyen adja fel, de úgy tűnik most eléggé meg van gyötörve és kiéhezve a késésem miatt. Nem baj, annál könnyebben lehet az orra után vezetni, talán máskor is késhetek, csak nem ajánlatok az idegeivel játszani. Játszanék én mással is, de az más tál tészta. Legalább ezen nem kell most veszekednünk.

- Jó fiú. – mondtam gúnyosan

Elégedetten elfordultam és tudtam, hogy Hux-nak most mire nyílik alkalma figyelni. Hiába voltunk már annyiszor együtt, még mindig képes vörösséget előidézni az arcomba és melegség önt el már a gondolattól is, hogy egymásba fonódva lehetünk, ketten a fűtött szobába, ahová nem ér el az akták bűze és a felelősség súlya. Tudtam mi lesz ma az esti program, ezért mióta bejöttem szabadulok meg lassan a ruhadaraboktól, hogy legalább ezt az időt spóroljam meg a drága hadnagyomnak. Újra a gardrób felé fordultam és közben megráztam a fejem, nem is kellett lássam Hux-ot, hogy tudjam milyen arcot vághat.

A férfi köhintett és hallottam reccsenni az ágyat. Nem figyeltem fel rá, csak elkezdtem lentről menve kigombolni a sötét ingem gombjait, amik bosszantóan kicsik. Szerencsétlenül, mindig megszenvedek vele, mikor akciózunk Hux-al, ez mindig türelmetlenné teszi mindkettőnket.

- Jó fiú? – kérdezett vissza rekedten

A hangjában valami csengett, de én nem vettem komolyan. Meg sem fordultam, hogy lássam a szokásosan vággyal fűtött kék szemeit. A magam gondjára koncentráltam, megvontam a vállam és kikínlódtam a második gombot is.