When the curtain falls ↠L. Hamilton↞ /befejezett/

52

Austin

Reggel az ébresztő idegesítő pityegése ébresztett. Amint kinyitottam a szemeim egyből szembe találtam magam a ragyogó Austini napsütéssel. Lewis hozzám hasonlóan ébredezett mellettem.
- Felhozatom a reggelit – ásította álmosan, majd a szobaszervizt tárcsázta az éjjeliszekrényen lévő telefonjáról.
- Aludni akarok – nyavalyogtam, ahogy szegény, ártatlan ágyikónkat ütlegeltem.
- Nyugodj le, Szépim, már úton van a kávéd – simított végig Lew a karomon, majd a nap első csókjában részesített.

Egy kávé és egészségesnél jóval több rántotta után Lewisszal elkezdtünk készülődni, míg végül mindketten minősíthető öltözetben álltunk az ajtó előtt. Persze a nézhető alatt tényleg semmi mást nem értek, csak farmert, fehér pólót, kimonót és sportcipőt. Hiszen minek túlstrapálni magad, amikor csak a hazai futamodra mész?

A pályára szinte még ki sem érkeztünk, Jesse már rohant is Max-et megkeresni.
- Akkor őt elvesztettük – jegyezte meg Lew, apró mosollyal az arcán.
- Na, ne – vágtam rá mérgesen. – Nem mondod – tettettem a megdöbbentett tovább.
- Szépim, imádlak, de ha tovább ironizálsz, én itt hagylak – simított végig a karomon. Küldtem felé egy roppant csúnya pillantást, ami – úgy, mint mindig – hamar ellágyult.
- Én is szeretlek – mondtam, majd egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.

Az első edzés közepe felé Jesse is befutott, aki saját állítása szerint nézelődött.
- Édesem, te tizenkét évesen nem tudsz ennyit nézelődni, mert a seggeden lévő tojáshéj visszahúz – oltottam be azonnal. Mögöttünk halk és roppant undorítóan hangzó nevetés hallatszott, majd felbukkant a hernyó.
- Ez jó volt – jelentette ki. Ilyen szörnyű akcentusa is csak ennek lehet.
- Neked nem vezetned kéne? – néztem rá szúrósan.
- Fölösleges – rándította meg a vállát. És akkor eldöntöttem.
- Ne csináld – suttogta oda Jesse.
- Tényleg nem zavarna, ha innentől az összes versenyt Lew nyerné meg?
- Úgyis én nyerem meg a lényeget – rántotta meg a vállát. Ismét.
- Nyugodj le – mondta a húgom.
- Így legalább mindenki tudja, majd, hogy hol a helye – folytatta tovább. Ez most engem nem ismert fel, vagy ilyen roppant agyas? És akkor megint megrántotta azokat a vállait. Én pedig kiakadtam.
- Ember, neked idegrángásod van, hogy így húzogatod a válladat? – morogtam idegesen. A hernyó előre hajolva rám nézett. És akkor sütött az arcáról a felismerés. Engem is a flegmaságomról ismer fel az ember...
- Mennem kell – mutatott a háta mögé, majd futólépésben elhagyta Lewis térfelét. Az egoista hernyó.

Amint Lew visszatért, kitört a nevetésben. Gondolom hamar eljutott hozzá a kis beszélgetésről szóló hír.
- Imádlak, te oltogatós angyal – húzott magához továbbra is röhögve.
- De hallod nem ismert fel. Nem jutott el az agyáig. És ez még nem is volt oltás – húztam el a szám.

Ebédnek bevállaltam egy kiadós hamburgert. Vagyis kettőt. Igazából nem a mennyiség a lényeges. Ugye?

A második edzés különösebb esemény nélkül zajlott, így egy tökéletesen nyugodt és továbbra is a Rosberggel való beszélgetésemen viruló Lewist sikerült „haza" szállítani.

Nagyban mostam a fogam, amikor nagy sóhajtást hallottam magam mögül. Mosolyogva fordultam hátra, ami így belegondolva, tekintve a tényt, hogy épp fogat mostam, igen csak undorító lehetett.
- Mit tettem én, amivel kiérdemeltelek téged? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Most cukit fogok mondani. Készülj fel – jelentettem be. – A szüleid tolvajok? Mert ellopták a csillagokat, és mind a szemedben van most már.
- Én is mondok egy cukit.
- Mondj valami cukit – mosolyogtam rá ismét.
- Te. Nálad cukibb nincs – közölte, majd belepuszilt a hajamba.

Imádom.

All the love, Ch