When the curtain falls ↠L. Hamilton↞ /befejezett/

44

Singapore

Szombaton reggel nem sikerült túl kellemesen ébredtem. Igazándiból, amikor kinyitottam a szemem, azt láttam, hogy Lewis egy hengerbe csavart újsággal a kezében kerget egy poloskát.
- Édesem, te mit csinálsz? – kérdeztem, továbbra is félálomban. Lew lassan felém fordította a fejét, majd elnevette magát.
- Hát rovart próbálok irtani asszem – vakarta meg fél kézzel a tarkóját. – Hogy aludtál?
- Eléggé furcsán. Olyan rossz érzésem van – magyaráztam.
- De mivel egész nap vigyázni fogok rád, nem lesz semmi baj – nyugtatott meg, ám akkor elrepült az orra előtt az addig üldözött poloska, Ő pedig felpattant, utána rohant, majd miután kifutott a látóteremből, egy győztes kiáltással jelezte, hogy sikerült leütnie az ellenséget. Ilyenkor emlékeztetnem kell magamat, hogy harmincegy éves. Kimásztam az ágyból, majd a fürdőt céloztam meg.

Kevés idővel később már egy halloweeni tököt ábrázoló pulcsiban, fekete farmerben, dzsekiben és bakancsban sétáltam le az étkezőbe. Lewis már lement, mert elmondása szerint az éhségtől lassan gyereke lesz. Ezt a megszólalását pedig jobbnak láttam figyelembe sem venni. Nyugodtan szálltam be a liftbe, a telefonom képernyőjéről pedig el sem vettem a szemem. Elvégre a Twitter egy roppant érdekes és jó dolog.
- Helló, Rozi – hallottam magam mögül egy túlságosan is jól ismert hangot. Azt a kutya meg a macska...
- Szia – köszöntem a lehető legkínosabban.
- Beszélhetünk? – kérdezte Marcus. Lassan felé fordítottam a fejem, majd egy roppant jelentőségteljes pillantás kíséretében megcsóváltam azt. Felemeltem a bal kezem és megmozgattam a gyűrűsujjam, melyen a gyűrűm volt. Alig látványosan megforgattam a szemem, majd továbbra is hűen ahhoz, hogy nem beszélünk, intettem neki egyet és az ebédlő emeletén kiszálltam. Roppant büszke voltam magamra, de tényleg. A győztesek nyugodt mosolyával foglaltam helyet egy szépen megterített asztalnál, ahol Daniel, Lewis és Seb beszélgettek.
- Hellóka – köszöntöttem őket.
- De jó kedved van ma – vette tudomásul Dani nevetve.
- Igazából nem, csak büszke vagyok magamra.
- Jesszus, mit csináltál? – vágott Sebastian aggódó arcot. És akkor elmeséltem nekik a liftes történetet, miközben hol a palacsintámba haraptam, hol pedig a kávémat szürcsölgettem. Időközben Max is megérkezett, és miközben azt mesélte, hogy milyen széplánnyal írogat facebookon, újra bevillant nekem ez az összeköltözés téma. Picit lehajtottam a fejem és picit az ajkamba haraptam. Megint éreztem a hasamban azt a baljós érzést.
- Mi a baj? – kérdezte suttogva Lewis, hozzám közel hajolva, miközben kezét lágyan a combomra tette. Az érintése megnyugtatta picit a lázongó lelkemet.
- Csak olyan... - kezdtem.
- Rossz érzésed van?
- Ja – válaszoltam, majd felemeltem a fejem és az addig szemembe hulló hajamat a fülem mögé helyeztem. Kéne kezdeni valamit a hajammal. Olyan egysíkú.
- Mehetünk? – nézett rám Lewis. Mivel már megettem a reggelim és ki is társalogtam magamat, bólintottam, elbúcsúztam a többiektől és (miután megfogtam Lew kezét) elindultam a kocsi felé.

Legnagyobb meglepetésemre Lewis kérdés nélkül az anyósülésre ült.
- Most inkább te vezess, hátha kimegy belőled a feszkó – válaszolt a még fel sem tett kérdésemre.
- Nem biztos, hogy ez jó ötlet – mondtam.
- Dehogynem. Na, nyomd a gázt – bíztatott, mire kelletlenül beültem a volán mögé és elindítottam a kocsit.

Mikor a bokszutcához legközelebbi parkolóhelyen leállítottam a kocsit, idegesen vettem tudomásul, hogy semmit sem segített a vezetés. Kipattantam az autóból, majd miután adtam Lewisnak egy búcsúcsókot, elindultam a Manor garázsa felé.

Kétségtelen, hogy a fókuszom teljesen a munkára terelődött. Boldogan vettem tudomásul, hogy készen van a holnapi gumistratégiánk, minden forgatókönyvre. És az egészet én tudtam véghez vinni. Pont azon voltam, hogy elkényelmesedjek a székemben, amikor kaptam egy tekintélyes nagyságú papírköteget, hogy akkor én ezt próbáljam meg elemezni. Először persze átkoztam az életemet, de mikor jobban belevetettem magam, lendületesen sikerült átverekednem magam minden egyes oldalon. Kár, hogy annyira elmélyültem a számolgatásban, hogy közben nem csak az edzésnek lett vége, hanem már dél is simán elmúlt. Leadtam a papírokat, majd rohantam szerezni magamnak valami kaját. Ebéd közben Bri-vel beszélgettem videó hívásban, és rávettem, hogy jöjjön el a maláj-nagydíjra.
- Elmegyek, de ha nem fogsz rám figyelni, én kinyírlak – fenyegetőzött.
- Nyugi, majd kiveszek szabit és lesz egy jó kis barátnős hétvégénk – ismertettem vele a tervem, mire elégedetten bólogatott.

Az időmérő... hát az valami gyászosan sikerült. Hernyó simán behúzta az első rajtkockát, Lew csak a harmadik lett, nálunk sem ment minden a legjobban, de legalább Daniel második lett. Hazafelé most Lewis vezetett, mert a tény, hogy a második sorból indul, kicsit felborította az idegműködését, és bármilyen szépen is mosolygott, látszott rajta, hogy majd felrobban. A hotelben pedig már kutya baja nem volt. Irigyelem, hogy ilyen könnyeden elmúlnak a problémái.

Másnap reggel még rosszabb kedvvel keltem fel. Lewis már javában a fürdőben készülődött, mikor nekem sikerült kimásznom a puha, és hívogató ágyból. Aztán eszembe jutott, hogy Josh ma megnézi a versenyt. Már nagyon hiányzik a bátyám. Éppen a hajam fontam, mikor megcsörrent a telefonom. Apa neve villogott a képernyőmön, amit furcsának tartottam, elvégre fél óra múlva élőben is tudnánk beszélni. Felvettem a telefont, majd a fülemhez emeltem azt.
- Josh – kezdte apa sírva. Sírva? Jesszus. – Meghalt – mondta, mire a szó szoros értelmében kiesett a kezemből a telefon, majd hangos csattanás kísértében a földre hullott. Megremegett a térdem, és egyből össze is estem. Hajam a fejemre hullott, arcomat a kezembe temetve sírtam.
- Szépim mi történt? – rohant hozzám Lewis.
- Me-meg. Meghalt – dadogtam, remegve.
- Ki? – kérdezte még ijedtebben.
- Josh – ordítottam, majd újra kiszakadt belőlem a sírás. Lewis tátott szájjal meredt rám, majd leült mellém a földre és magához húzott. Kétségbeesetten ütöttem a hátát, miközben egyre hangosabban sírtam.

Három óra múlva Lewist sikerült rávennem, hogy menjen el a versenyre. Hason fekve ordítottam a párnámba a bátyám nevét. És továbbra sem hittem el, hogy ez megtörtént.

All the love, Ch